
Régen leginkább gőzhajók, rakpartok, dokkok és kocsmák adtak otthont a szórakoztató játéknak, de mára már a világ legpatinásabb kaszinóiban és online játéktermeiben is hódít.
A kockajáték alapjai
A kockajátékot egy nagyméretű asztalnál játsszák a játékosok, három krupiéval. A résztvevők száma egy főtől az asztal befogadóképességéig bővülhet. Ez azt jelenti, hogy addig, amíg egymást nem akadályozva, kényelmesen tudnak kockázni, bármennyien csatlakozhatnak. A krupiék közül kettő a bevételezésekkel és a kifizetésekkel foglalkozik, míg a harmadik, a „stickman”-nek is emlegetett megnevezi a pontot, összegyűjti és kiadja a kockákat a játékosoknak a dobásra.
A játék a kockák kiválasztásával kezdődik. A kockajátékos két kockát választ ki a „stickman” által felajánlott ötből. A kockadobás előtt a játékosnak fogadást kell tennie. Ezt a nyerő sorra, vagy másképp „pass line”-ra, vagy a nem nyerő sorra, a „don't pass line”-ra teheti meg. A kockázás lényege az, hogy arra a számra vagy mezőre fogadjunk, amiről azt feltételezünk, hogy a két eldobott kocka értéke mutatni fog. Ebből már sejthetjük, hogy a játék eredményét a kockákkal dobott számok összege határozza meg.
Az éppen dobó játékost „shooter”-nek nevezik. Online felületeken mindig mi dobunk, élő, több személyes játékban pedig cserélődnek a „shooter”-ek a dobókockák körbejárásával, előre megadott szabályok szerint.
A kockajáték szabályai, nyerési esélyek:
Az első dobás, a „come out roll”:
- Az első dobást „come out roll”-nak nevezik. Ennek során a játékosok a 7 és a 11 összegű dobásokból indulnak ki, ez a „natural”. Tétjeiket a „pass line”-ra teszik, ha arra fogadtak, hogy 7, illetve 11 lesz a dobás eredménye.
- Ha szerintük nem az említett két szám lesz az eredmény, zsetonjaikat a „don’t pass line”-ra kell tenniük.
- Ha 2-t, 3-t, vagy 12-t dobnak, a versenyzők elveszítik megtett tétjeiket. Ez az eset a „craps” nevet viseli.
„Pass line” (nyerő sor) fogadás: - Ha az első dobás eredményeként más szám jön ki, mint az előbb említettek, akkor a dobott számok összegét a krupié feljegyzi. Ezek lesznek az úgynevezett pontok, vagyis „point”-ok. Ha sikerül újra kidobni az adott számot, a nyeremény a tét egyszerese.
- Ha 7-t dobnak a meghatározott szám helyett, a „pass line”-ra tett fogadások elvesznek.
„Don’t pass line” (nem nyerő sor) fogadás: - Ha a játék elején „don’t pass line”-ra történt a fogadás, vagyis arra, hogy nem 7 vagy 11 lesz az összeg, az előbbi szabályok fordítva érvényesek egy kivétellel: ha a "kezdő dobás"-nál (come-out roll) a játékos 2-t dob nem nyer, hanem a dobás eldöntetlennek minősül. Ha 3 lesz a dobás eredménye, nyerésről beszélünk, viszont ha a dobott számok összege 7 vagy 11, akkor vesztésről. Akkor is elvesznek a tétek, ha 7-t dobnak azelőtt, hogy az elsőre dobott semleges számot, a „point”-ot újra megdobnák.
- Ha 12-es a dobás, tétnél marad a játékos, vagyis nem vesztett, és nem nyert semmit.
Fogadások az első dobás után:
- „Come” és „Don’t come” mezőfogadás
Ezek a fogadásfajták sokban emlékeztetnek az első dobás előtti „pass line” és „don’t pass line” fogadásokra, viszont a „come”-nál és a „don’t come”-nál már az összes dobásra érvényesek. A „come”-tétet kötelező megjelölni a játéktéren. A téteket pont esetén lehet megtenni, és a játékos „come bet”-jét a krupié mindig az előző dobásnál kijött számra helyezi. Ez abban az esetben nyer, ha azt a számot dobják ki, amin van, illetve veszít, ha 7-t dobnak. A pont jelzésére a tétet abba a dobozba teszik, amellyel kapcsolatos a pont. A „come bet” 1:1 arányban fizet, kivéve akkor, ha pótlólagos tétet, „odds on the come bet”-et tesznek rá, amikor a nyerési arányok megegyeznek a nyerő sor, „pass line” nyerési arányaival. A „come”-tétek mindig érvényben vannak a „come out roll”-nál. Ha a játékos pótlólagos tétet helyezett el a „come bet”-en, a tét csak abban az esetben érvényesülhet, ha azt a játékos kifejezetten kéri. Utóbbi esetet az "on" jelzésű gomb megnyomásával lehet jelezni.
Vegyünk egy példát! Abban az esetben, ha „come” tétet tettünk a második dobásra, és például 6 jön ki, akkor fogunk nyerni, ha hamarabb dobunk újból 6-t, mint 7-t vagy 11-t.
A „Dont’t come” fogadás is az előző logikán alapszik, vagyis: a „don't come”-tétet is meg kell jelölni a játéktéren, és a tétet szintén akkor lehet megtenni, ha pont van. A „don't come bet”-et a krupié az előző dobásnál kidobott számra rakja. A fogadás akkor nyer, ha a 7 jön ki, és akkor veszít, ha azt a számot dobják ki, amin van. A pontot jelzése is hasonlóan történik:a tétet behelyezik abba a „boxba”, amellyel a pont kapcsolatos. A „don't come bet” is 1:1 arányban fizet, ha nem helyeznek rá pótlólagos tétet, „lay on the don't come”-ot. Ha mégis, akkor a nyerési arányok megegyeznek a nem nyerő sor, „don't pass line” nyerési arányaival. A „don't come”-tétek is érvényben vannak a "come out roll”-nál. Ha a játékos pótlólagos tétet tett a „don't come bet”-en, a tét csak akkor érvényesülhet, ha ezt a játékos ezt kérte. Ezt az esetet szintén az "on" –nal kell jelezni. - „Place” fogadás
A „place”-nél az egyes értékekre is tehetünk téteket, amelyeket a krupié jelöl meg. A tétek egy vagy több számra tehetők a 4, 5, 6, 8, 9 és a 10-es szám közül. Ha az adott szám előbb jön ki a 7-nél, nyerésről beszélhetünk.
„Come out roll”-nál a „place”-tét csak akkor alkalmazható, ha a játékos jelzi azt. Pont esetén a játékos kérheti, hogy „place bet”-jei ne vegyenek részt a játékban. A fogadó akkor nyer, ha kidobja az adott számot. A nyeremények a következők: 4-re vagy 10-re tett tétnél 9:5, 5-re vagy 9-re tett tét esetében 7:5, 6-ra vagy 8-ra tett tét esetén 7:6 arányban.
A játékosok tétje elveszik, ha a 7-es számot sikerül kidobniuk. - „Big 6” és „Big 8” ,”Nagy 6-os és nagy 8-as” fogadás
Ha a „big 6” tétet teszik meg a játékosok, a 6-os kidobott számmal nyernek, a „big 8” esetén a 8-assal. A nyeremény 1:1-hez arányú. Mind a két fogadásnál a 7-es számmal vesztik el tétjeiket. Ha az adott két számon kívül, -„big 6”-nél nem 6 és nem 7, „big 8”-nél nem 8 és nem 7- bármely más szám érvénytelennek minősül, így a játékos újra dobhat, míg ki nem jön a megfelelő szám. - „Fields” fogadás
A „fields” a következő dobásra helyezett tétet jelentő, egydobásos játék. A kockajátékos veszít, ha 5, 6, 7 vagy 8-as szám jön ki. Viszont nyer, ha 3, 4, 9, 10, vagy 11 jön ki, erre egyszeres tétet fizet a ház. A „fields”-ben az igazán nagy szerencse a 2-es és a 12-es számokkal éri a játékost: ezekre 2:1-hez fizet a ház. - „Hardways”, „azonos értékű kockák” fogadás
A fogadás lényege: a játékos akkor nyer, ha két kockával azonos értéket dob. A kockások a 4-es, 6-os, 8-as és 10-es számokra tehetnek. A „hardway” számkombinációk mindig párban dobott, azonos számokat jelentenek, így két azonos szám összege adja ki a „hardway” számot. Például a „hardway 4” két 2-es gurítva a kockákkal; „hardway 10” pedig két 5-ös dobásból alakul ki. Arra fogadhatnak, hogy előbb lesz „hardway” 4-es, 6-os, 8-as vagy 10-es kombináció, mint sima 7-es vagy az adott szám, sima összetételben, nem azonos számokból, mert utóbbi esetekben elvesztik tétjeiket. - „Craps bet” fogadás
Ha 2-t, 3-t vagy 12-t gurít a játékos, azaz bármilyen „craps”-et, 7:1-hez a nyeremény. - „Craps two”,”ászjáték” fogadás
Ha 2 jön ki a dobás eredményeként, vagyis két 1-es dobás, 30:1-hez fizet a ház. A „craps two” elnevezés ismert még ászjáték, azaz „aces 2” néven is. - „Craps three”, „hármas” fogadás
A 3-ra 15:1-hez a nyeremény. - „Craps twelve”, „tizenkettes” fogadás
Az előzőekhez hasonlóan, ha 12 jön ki a dobásra, 30:1-hez a nyeremény. - „Horn” fogadás
A „horn” egy kombinált fogadás, amelynél négy tétet egybefoglaló tétre lehet játszani, a 2-es, 3-as, 11-es és 12-es számokra. Ha a négyből valamelyik szám kijön a következő dobáson, nyerésről beszélhetünk. - „High horn” fogadás
Annyiban különbözik egy egyszerű „horn”-tól, hogy az előzőeken kívül további egy számmal játszanak a játékosok. - „Any seven”, „hetes” fogadás
Akkor nyernek vele a játékosok, ha 7 jön ki a következő dobásukra. Ez a fogadás 4:1-hez fizet 7-es dobás esetén. - „Eleven”, „tizenegyes” fogadás
Akkor nyernek vele a játékosok, ha 11 jön ki a következő dobásukra, és 15:1-hez fizet. - „Buy bets” fogadás
A „buy bets” a 4-es vagy a 10-es számra tett „place bets” tét egyik változata. A játékos a tét további 5 százalék előzetes megtételével a 4 vagy a 10 kidobása esetére 2:1 nyerési lehetőséget biztosíthat magának.
Miután Point értékét megállapították, minden fogadó, aki Pass Line tétet tett, esélyt vásárolhat. Ez azt jelenti, hogy a játékos újra Pass Line tétet tehet legfeljebb az eredeti tétje magasságáig arra, hogy a Point előbb bejön, mint a 7-es. Ha a Point 6 vagy 8, a kifizetés aránya 6:5, ha a Point 5 vagy 9, a kifizetés aránya 3:2, ha a Point 4 vagy 10, a kifizetés aránya 2:1. - „Lay a number” fogadás
„Lay a number” esetén a krupié jelzést helyez el egy vagy több szám előtt, a 4, 5, 6, 8, 9 vagy 10-es számok közül. A tétet az adott szám előtt lévő „boxba” helyezik, s egy „lay” feliratú jelzés elhelyezésével határozottan elkülönítik azokat a „don't come”-tétektől. A „lay a number”-rel akkor lehet nyerni, ha 7-t dob a játékos, veszíteni pedig akkor, ha a jelzéssel megjelölt számot dobja ki. A nyerési arányok a következők: ha 6-ra és 8-ra tett, a nyerési arány 4:5, ha 5-re és 9-re, a nyerési arány 5:8, ha 4-re és 10-re, 5:11.
Az érvénytelen dobás (a dobás a következő esetekben számít érvénytelennek)
- ha a dobás előtt a játékos a kockát a krupié elől eldugja, vagy azt más módon láthatatlanná teszi,
- ha másik játékos, vagy a krupié a dobásnál segíti, vagy akadályozza a játékost a dobásban,
- ha a játékos a kockát rossz irányba dobja el (a kockát a játékosnak az asztal ellenkező oldala felé kell dobnia, a dobás csak akkor érvényes, ha visszapattan róla),
- ha a kockák közül bármelyik az asztalon kívülre kerülne,
- ha a kockák bármelyike az asztal farészén áll meg,
- ha a kockák bármelyike a zsetontartóknál áll meg, a játéktéren kívül.
Érvénytelen dobás esetén a krupiénak a kocka megállása előtt érthetően közölnie kell, hogy a dobás érvénytelen.
Nyereményszorzók a kockajátékban
Tét | Kifizetés |
Pass Line |
1:1 |
Don’t pass line |
1:1 |
Come |
1:1 |
Don’t come |
1:1 |
Place bets 4 vagy 10 |
9:5 |
Place bets 5 vagy 9 |
7:5 |
Place bets 6 vagy 8 |
6:5 |
Buy bets 4 vagy 10 |
2:1 |
Buy bets 5 vagy 9 |
3:2 |
Buy bets 6 vagy 8 |
6:5 |
Fields 3, 4, 9, 10, 11 | 1:1 |
Fields 2 vagy 12 | 2:1 |
Hardways 4 vagy 10 | 7:1 |
Hardways 6 vagy 8 | 9:1 |
Hardways any seven | 4:1 |
Hardways any craps | 7:1 |
Hardways craps two | 30:1 |
Hardways craps three | 15:1 |
Hardways eleven | 15:1 |
Hardways craps twelve | 30:1 |
Horn 3 vagy 11 | 15:1 |
Horn 2 vagy 12 | 30:1 |
Luxuskaszinó épül a prágai reptéren
Megkapta az engedélyt az első kaszinó Japánban
157 milliárd dollárt veszítettek az amerikai szerencsejátékosok 2022-ben


