Gondolkozott már azon, hogy mit jelentene a házassága számára egy nagy lottónyeremény? Svéd kutatók úgy vélik, hogy van válaszuk erre a kérdésre.
"Ha nyerek a lottón, már itt sem vagyok!" - Sokak számára ismerős lehet ez mondat, bár általában inkább arra utalva, hogy ha valaki nyer a lottón, máris felmond a munkahelyén, vagy éppen elköltözik valahova máshova. Egy nemrégiben készült svéd tanulmány eredményei azt mutatják, hogy ezek a szavak igazak lehetnek azoknak a nőknek az estére is, akik egészen más okból szeretnének nyerni.
A svéd kutatók azt találták, hogy ha egy nő nagy lottónyereményt ér el, nagyobb valószínűséggel válik el nem sokkal azt követően. A „Szerencsés családok? A gazdagság házasságra és termékenységre gyakorolt hatásai” című tanulmányt a közelmúltban tette közzé a svéd Nemzeti Gazdaságkutató Iroda. A tanulmány 10 éves időszakot vizsgált egymillió svéd korona (kb 50 millió forint) vagy azt meghaladó lottónyereményt követően.
„Azok a férjezett nők, akik nyernek a lottón, nagyobb valószínűséggel válnak el rövid távon” – áll a kutatási cikkben. A kutatás szerint a lottónyertes feleségek kétszer nagyobb eséllyel válnak el a nyereményt követő két éven belül. Ennek a mintának az egyik értelmezése az, hogy az újdonsült vagyon „gyorsította azoknak a házasságoknak a felbomlását, amelyek felbomlása már folyamatban volt”.
A cikk megjegyezte, hogy bár „a lottónyeremény gazdasági lehetőséget kínálhat az elégedetlen feleségnek a házasság elhagyására”, a férfi lottónyertesek esetében egészen más tapasztalatokat szűrtek le. A megkérdezett nyertes férjek ugyanis kisebb valószínűséggel váltak el a nyereményt követő 10 éven belül. "Becsléseink szerint a válási esemény kockázata a lottónyereményt követő tíz évben ebben a mintában 6,0 százalékponttal esett, ami 40 százalékos csökkenést jelent." - olvasható a tanulmányban.
A férfiak esetében úgy tűnik, hogy a lottónyeremény nem csak, hogy csökkenti a válás kockázatát a már házasok esetében, hanem növeli annak valószínűségét is, hogy nem házas férfiak megnősüljenek. A jelentés szerint ez azt sugallja, hogy „a gazdagság növeli a férfiak vonzerejét leendő és jelenlegi partnerként”. (Ezt már sokan és régóta sejtették ;) )
A tanulmány statisztikái azt mutatták, hogy egy nagy lottónyeremény 30 százalékkal növelte annak valószínűségét, hogy egy nőtlen férfinak gyűrű kerül az ujjára (a nyereménytől számított öt éven belül).
Sőt! A megkérdezett férfiaknak 13,5 százalékkal nagyobb valószínűséggel született gyermeke a lottónyereményt követő 10 éven belül, mint azoknak, akiknek nem hullott az ölükbe váratlanul egy nagyobb vagyon.
Nemzetközi lottószelvények vásárlása a theLotter-nél
Online sorsjegyek és játékok a Lottoland oldalán
Öt évet kapott a lottócsaló apa-fia páros
EuroMillions lottó június 2-i nyerőszámok és nyeremények
EuroJackpot lottó június 2-i nyerőszámok és nyeremények


