Tíz százalékos forgalomnövekedés, mégis megújulnak a sorsolásos műsorok

2020-01-04
Tíz százalékkal emelkedett tavaly a számsorsjátékok forgalma, az Ötöslottó országos ismertsége 98 százalékos, kilenc év után mégis megújítja sorsolásos tévéműsorait a Szerencsejáték Zrt. Az új produkciók az ígéretek szerint fiatalosabbak, modernebb lesznek, és nagyobb játékélményt nyújtanak majd a nézőknek.[_]

 

Bánhegyi Zsófia, a lottótársaság marketing és kommunikációs igazgatója a Fortuna Stúdióban megtartott sajtóbejárás során elmondta, hogy a cég közel tíz százalékkal tudta növelni az árbevételét 2019-ben. Az összeg nagyjából fele származik a sportfogadásokból, a 30 százaléka a számsorsjátékokból, a maradék 20 százalék pedig a sorsjegyekből.

 

"Nyugat-Európában a lottójátékok nagyjából stagnálnak, mert a fiatalabb generációk nem annyira szívesen vásárolják. Nálunk azonban más a helyzet, tavaly tíz százalékkal tudtuk növelni a lottójátékok eladását” – fogalmazott az igazgató, aki a teljes árbevétel kilenc százalékát hozó az Ötöslottót a cég DNS-ének, a Szerencseszombatot pedig a sorsolásos műsoraik zászlóshajójának nevezte. 

 

Bánhegyi Zsófia tájékoztatása szerint hétről hétre átlagban 350 ezren követik nyomon a tévében a Szerencseszombatot, de tavaly sikerült növelniük a nézettségét, így mostanában már mintegy 650 ezren vannak olyanok, akik belenéznek a műsorba. Hozzáfűzte: nézőik többsége az idősebb korosztályokból tevődik össze.

 

Harsányi Levente sztorizik műsorvezetőtársai, Kiss Orsolya, Mák Kata, Kovács Áron, valamint Caramel társaságában. Balról Árva László kreatív igazgató és Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója (Fotó: Pósfai Gyula)

 

"Szeretnénk megtartani ezt a nézőközönséget, ugyanakkor nyitni a fiatalabbak felé is, és elérni, hogy az újításokkal ők is csatlakozzanak” – jelentette ki az igazgató, akinek ígérete szerint az először január 4-én jelentkező Szerencseszombat az eddigieknél nagyobb játékélményt nyújt majd a nézőknek.

 

Árva László, a produkció kreatív igazgatója elmondta, hogy a külső megújulás mellett a legmodernebb stúdiótechnikát alkalmazzák majd, és véleménye szerint a koncepció Európa-szerte megállná a helyét. Kitért arra, hogy nemcsak a díszletek lesznek mások, hanem valamennyi sorsolásos műsor arculati elemei is teljesen megváltoznak. A tartalmi megújításról annyit árult el, hogy a fiatalabbak megközelítése érdekében olyan élő zenei produkciók lesznek láthatók, amelyeket a sztárfellépők kizárólag a Szerencseszombatban adnak elő. 

 

Így néz ki ezentúl a Szerencseszombat új dizájnja (Fotó: Pósfai Gyula)

 

„Olyan zenészeket hívunk meg, akik el is várják a méltó technikai körülményeket, ugyanakkor azoknak a feltörekvő zenekaroknak, illetve kiváló előadóknak is lehetőséget kívánunk nyújtani, akik méltatlanul kevesebb lehetőséget kapnak annál, mint amennyit megérdemelnének” – fogalmazott Árva László, aki azt is elárulta, hogy az Ötöslottó számhúzásának menete is megváltozik. Ezentúl az első négy szám kihúzása után jön az egyedi zenei produkció, és  az ötödik nyerőszámot csak ezt követően fogják kisorsolni.

 

Amint elhangzott, a sztárfellépők személye most már nem havonta, hanem hetente fog változni. Az első műsorban Caramel énekel majd, aki egy olyan számot ad majd elő, amit még eddig soha. Az énekes szerint olyan szemet gyönyörködtető az új stúdió, hogy szavaival élve „leesett tőle az álla”.

 

A Luxor-sorsolás is új hátteret kapott (Fotó: Pósfai Gyula)

 

Bánhegyi Zsófia beszámolt arról is, hogy a Luxor sorsolása közben hétről hétre egy olyan beszélgetős rész is lesz, amelyre sztárvendégek, neves előadóművészek, vagy sportolók érkeznek majd. Ennek keretében az első alkalommal a Szerencseszombat négy műsorvezetője, Mák Kata, Kiss Orsolya, Harsányi Levente és Kovács Áron osztja meg élményeit a nézőkkel, illetve beszél majd a változásokról.

 

„A következő héten a budapesti Európa-bajnokság kapcsán két világbajnok vízilabdázó, Madaras Norbert és Szívós Márton látogatnak el hozzánk, majd az olasz konyha napja alkalmából Gianni lesz a vendégünk" – árulta el a Fortunawebnek a marketing és kommunikációs igazgató.

 

Pósfai Gyula