Nem túlzás azt mondani, hogy Kaleb Heng 18. születésnapja igazán különlegesre sikeredett
Egy amerikai tini valószínűleg élete legjobb ajándékát kapta nagymamájától a 18. születésnapjára: egy sorsjegyet, mely végül egy 1 millió dolláros, azaz úgy 340 millió forintos nyereményt hozott a számára.
A szerencsés szelvényt egy piac közelében vásárolták Modestóban – és a sorsjegy vásárlásának pillanatában Heng valójában még nem is volt elég idős ahhoz, hogy részt vehessen a kaliforniai lottójátékban. Sőt - még a személyije sem volt nála aznap, mikor megnyerte a főnyereményt – áll a kaliforniai lottótársaság közleményében.
"Nem sok ember lesz azonnal milliomos aznap, amikor először játszhat a lottón. Hacsak nem Kaleb Heng a neve." – nyilatkozta a California Lottery szóvivője.
Heng elmondta, hogy nem számított erre a hatalmas nyereményre. "Elég nagyot dobbant a szívem, amikor megláttam az eredményt. Annyira boldog vagyok." – nyilatkozta. "Az anyukám épp horgászni vitt, és útközben kapartam le a sorsjegyet. Le kellett állnunk, amikor láttuk az eredményt. Egy millió dollárt nyertem, és még igazolványom sem volt nálam!" - idézi a fiú szavait a lottótársaság közleménye. „Megfordultunk, és hazamentünk, hogy magamhoz vegyem az igazolványom, hogy fel tudjuk venni a nyereményt.”
A sorsjegy neve egyébként "The Perfect Gift" vagyis "A Tökéletes Ajándék" volt - ami tökéletesen igazának bizonyult Heng számára. A fiatalember elmondta, hogy a pénzt főként az egyetemi tanulmányaira és a jövőbeli terveire fogja fordítani.
Van egy telitalálatos a Skandináv lottón!
MegaMillions lottó szeptember 26-i lottószámok és nyeremények
EuroMillions lottó szeptember 26-i nyerőszámok és nyeremények


