
Villódzó fények, törvényellenes reklámok és nyitott kaszinóajtó - minden illetékes hivatalnál feljelentették a komáromi kaszinót
Nem sikerült rövidíttetni a komáromi kaszinók nyitva tartásának idejét, de a város mindent megtesz azért, hogy a vámterületen, a pénzváltó mellett nemrégiben megnyitott játékterem visszafogottabbá váljon. Villódzó fények, járdára kihelyezett reklámok és nyitott ajtó jellemzi azt a játéktermet, ami tavaly év vége óta borzolja a komáromiak kedélyét. – írja a bumm.sk.
A város – Andruskó Imre képviselő szavaival élve – a sok játékterem miatt már így is egyfajta kis Las Vegas-ként működik. A testületnek nem sikerült keresztülvinni akaratát és csökkenteni ezen létesítmények nyitvatartási idejét, azt ugyanis a főügyészség nem hagyta jóvá. Álláspontjuk szerint a nyitva tartásra vonatkozó törvényt a város nem bírálhatja fölül.
A vámterületen lévő kaszinó – ahogy az a képviselő-testület február 6-i ülésén is elhangzott – egyszerűen ocsmány. Ezzel kapcsolatban Keszegh Béla polgármester elmondta, hogy azt, hogy egy épület kívülről nézve hogyan néz ki, túlzottan nem áll módjukban befolyásolni. A nyerőgépek engedélyezését pedig sok esetben nem is a bérlő, hanem maga a gép tulajdonosa kérvényezi. Ezt pedig, ha megfelel a törvényi előírásoknak, akkor szintén nem lehet elutasítani. Ráadásul az ezzel kapcsolatos adókat sem a város határozza meg.
„Feljelentést tettünk a közlekedésrendészeten, hiszen a villogó fények zavarják a közlekedés biztonságát. A hazárdjátékról szóló törvény kimondja, hogy nem alkalmazhatnak olyan feliratot, ami odacsalogatja az embereket, ezért az ezt szabályozó szervezetnek is elküldtük a feljelentést” – fogalmazott a polgármester.
A helyiséget bérlő céget ugyan Szlovákiában jegyezték be, de magyarországi érdekeket képvisel. A helyszínre a városi rendőrök is többször kivonultak már, mert a kaszinó nem egyszer a járdán helyezett el reklámokat, melyekre nem volt engedélye és fizetni sem fizetett értük. A városi építésügyi hivatal büntetést szabott ki rájuk azért, mert engedély nélkül ponyvákat tettek fel a kerítésre, és nem egyszer nyitott ajtó mellett működött a játékterem, ami tilos.
Forrás: bumm.sk
Luxuskaszinó épül a prágai reptéren
Megkapta az engedélyt az első kaszinó Japánban
157 milliárd dollárt veszítettek az amerikai szerencsejátékosok 2022-ben


