Milliódolláros pert nyert egy játékos az online kaszinó ellen

2022-06-13
A Betfred egyik ügyfele közel 2 millió dollárt nyert online 2018-ban, azonban a szolgáltató nem volt hajlandó kifizetni a nyereményét. A játékos beperelte a szolgáltatót, és most nagyobb kártérítést kap, mint az eredeti nyereménye.

 

A szerencsejátékozók túlnyomó többsége – több mint 72 százaléka – szórakozásból játszik, nem pedig azért, hogy meggazdagodjon. Persze lelke legmélyén mindegyiküknek az az álma, hogy egyszer nagyot kaszál. Néha-néha egyiküknek az álom valósággá válik.

 

Ilyen volt az 55 éves Andy Green is, aki 2018-ban 1,7 millió fontot, tehát úgy 780 millió forintot nyert blackjacken a Betfred online kaszinójában. Az álom azonban rémálommá vált, mikor a szolgáltató technikai hibára hivatkozva nem volt hajlandó kifizetni a nyereményt. A Betfrednek azonban tanulnia kellett volna a korábbi esetekből…

 

Green bíróság elé vitte az ügyet, és tavaly megnyerte a pert. Ennek eredményeként a Betfrednek most 2,4 millió fontot – tehát úgy 1,1 milliárd forintot – kell fizetnie a játékosnak a felhalmozott kamatok miatt. A szerencsés játékos most eldöntheti, hogy mihez kezd a hatalmas összeggel – saját bevallása szerint először egy úgynevezett „férfibarlangot” akar kialakítani magának.

 

Greennek először engedélyt kellett kapnia a helyi tanácstól férfibarlangjához, amit a The Mirror szerint meg is kapott. Kiválasztott egy helyet a telkén, és körülbelül 25.000 fontot (11,5 millió forintot) szánt a projektre. A férfibarlang az udvar hat méteres területét fedi le, és menekülési célként szolgál majd, hogy ne kelljen hallania lányai panaszkodását, miközben sportműsort próbál nézni. Green láthatóan takarékosan akar bánni a pénzével, legnagyobb kiadása az új ablakok, valamint egy használt BMX X6 megvásárlása volt.

 
Címkék: kaszinó,