Celta Vigo - Cádíz: Első győzelmére készül a vigói együttes

2021-09-17
A spanyol élvonalban az 5. fordulót kezdik a csapatok, de az első négy fordulóban a Cádíz és a Celta sem érezte a győzelem édes ízét. talán majd most!

Celta Vigo - Cádíz

LaLiga - 5. forduló

 

Online sportfogadás tipp: Celta győzelem

Unibet odds: 1.55

Kezdés: 2021.09.17. 21:00

 

A Celta Vigo sorsolása elég keményre sikeredett, hisz az első négy fordulóban játszott a két madridi gigásszal, az Atletivel és a Real Madriddal. Mindkét meccset elveszítette. Az Atletico elleni igazi háború volt, a Real Madrid elleni pedig egy gálaszerű összecsapás. Az Athletic Bilbao 1-0-ra verte a Vigót, az Osasuna elleni 0-0 pedig az egyetlen pontot jelenti.

A Cádíz sem áll sokkal jobban, két remi után két vereséget hozott össze. Kevésbé színes a csapat játéka, pedig a sorsolása nem volt túl erős, a négy meccsből hármat otthon játszott, mégis összesen 2 pont jött össze.

Főleg a Cádíz támadó-játéka volt színtelen és súlytalan. A Cádíz eddigi négy bajnoki meccsén így alakult a lövések száma: 7-8-7-6. Ezek nagyon alacsony számok, főleg úgy, hogy ebből három mérkőzést hazai pályán vívhatott meg. Közben a Cádíz engedett lövései: 12-16-14-16

Azt azért látni, hogy egyik mérkőzést sem Cáláék dominálták. Az ellenfelek 5-8-7-10 lövéssel többet hoztak össze. Négy meccsen 30 lövéssel többet kapott a Cádíz, mint lőtt. Ez brutális szám, ráadásul tényleg olyan mérkőzéseken van túl, amelyeket akár meg is nyerhetett volna.

A kulcs pénteken a döntetlen és a vereség között Calá lehet.  Őszintén mondjuk, mi még gondolatban is elvetjük a vendég sikert. Viszont Calá legutóbb piros lapot kapott, így pénteken eltiltott lesz. Márpedig az ő hiánya valóban érzékeny veszteség, rengeteg lövést blokkol, kifejel, irányít ott hátul. Calá kiesése a Celta számára óriási sansz, hogy behúzza első győzelmét.

A mi tippünk, hogy meg is nyerik Mináék. A Cádízban Akapo sem játszat, és a vigóiak a Real Madrid ellen megmutatták, hogy képesek gólokat lőni, képesek a jó játékra. Pech, hogy Benzemáék a Bernabauba való visszatérés okán 110%-ot tettek a meccsbe. A Cádíznak nincs Vini Jr-ja, incs Benzemája. Van egy veterán Negredója, akivel viszont nem nagyon lehet kontrázni. Negredónak sok erénye van, a sebesség már nincs közte.

A Vigo előtt ez óriási sansz, hogy behúzza első győzelmét az idényben. Calá egész biztosan nem játszik, valószínűleg Akapo is hiányzik majd hátulról, miközben a hazaiaknál mindenki bevethető.

Címkék: sportfogadás, tipp,