Lebukott a rulettel machináló krupié

2023-08-23
Az édesapját segítette nyeréshez, több tízezer euróval károsíthatta meg a kaszinót

 

Tavaly a spanyolországi Alicantéban található Casino Mediterraneo Alicante-ben két alkalmazott és egyikük apja talált ki egy csalási szisztémát. A krupiét és az asztalfőnököt azonban - aki egyben a krupié felesége is -, gyorsan lebuktatták, és most mindketten bíróság előtt állnak.

A triónak az volt a terve, hogy több millió eurót csal ki a kaszinótól, és alig egy hónap leforgása alatt majdnem 50.000 eurót (19 millió forintot) sikerült is bezsebelniük. A kaszinó biztonsági személyzete azonban viszonylat hamar kiszúrta, hogy valami nem stimmel, és felvették a kapcsolatot a rendőrséggel, a három összeesküvő pedig hamarosan a bíróság előtt találta magát.

A rulettasztaloknál való trükközés persze nem újkeletű ötlet. Néhány kétes kaszinó már 100 évvel ezelőtt is így próbálta átverni a játékosokat, és a bűnöző hajlamú játékosok még ma is gyakran keresik a játék átverésének módját. A Casino Mediterraneóban végrehajtott cselszövés azonban más megközelítést alkalmazott, mint a legtöbb korábbi, ruletthez kötődő csalás. Ahelyett, hogy a golyót manipulálták volna, hogy az egy adott számra essen, a zsetonokat csúsztatták a nyerő helyre a táblán, amikor a golyó megállt.

A módszerrel tavaly februárban öt napon át, majd márciusban további 14 napon át sikerült pénzhez jutniuk. Ez idő alatt a vádlott 46.325 euró nyereményt tett zsebre, a vád szerint naponta minimum 400 euróval távozott. 

Rossz tervezés, még rosszabb végrehajtás

Azokon a napokon, amikor a pár a rulettasztalnál dolgozott, a meg nem nevezett krupié apja a kaszinóba ment, és egyenesen a fia által felügyelt asztalhoz ült. Az a döntés, hogy csak annál a rulettasztalnál játszik, ahol a családja felügyelte az eseményeket, minden helyzetben gyanút keltene, hiszen a kaszinók szigorúan ellenőrzik az asztalaikat, ráadásul ez olyasmi, amit az alicantei szerencsejáték-szabályozás is tilt.

A férfi a terv megvalósításához a már elejtett golyóra tett meg tétet, amit a két alkalmazott elfogadott, miközben azt a szabályok szerint vissza kellett volna utasítaniuk, hiszen a tét megrakásának pillanatában a golyó már nem forgott a kerék körül. A krupié az asztal vezetőjének beleegyezésével lopva elhelyezte a zsetonokat a táblán, amelyeket az apja arra a számra tett fel, ahol a golyó landolt.

A három vádlottat folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével állították bíróság elé, és az ügyész három év börtönbüntetést kért mind a hármójukra.

 
Címkék: csalás, kaszinó, rulett,