
A hvg.hu hosszas huza-vona után, közérdekű adatigényléssel jutott hozzá a négyhavi adatokhoz.
Valószínű nem véletlenül nem siet közzétenni honlapján a Szerencsejáték Zrt. támogatáskezelő leányvállalata, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft az adománnyal vagy szponzorációs szerződéssel támogatottak listáját, amit pedig a jogszabályi előírások szerint rendszeresen meg kellene tennie. A hvg.hu most hosszadalmas levelezgetés után megszerezte az elmúlt négy hónap adatait, melyből valójában nem túl meglepő módon az derült ki, hogy legnagyobbrészt NER közeli személyeket és cégeket támogattak.
Az adatok alapján az év első négy hónapjában összesen 915 millió forintot osztott szét a Szerencsejáték Zrt. leánycége, és a lista korábban nem tapasztalt, jelentős aránytalanságokat mutat - mutat rá a hvg cikke. Míg korábban egy 40-50 milliós tétel már nagynak számított, most a teljes, négy havi pénz csaknem felét három szerencsés kapta, és a csúcstartó 230 millióval támogatott magáncég (a Hightide23 Kft, melynek fő tevékenysége a nyomdai előkészítés, de sporthajókat is gyárt) egymaga elvitte a keret negyedét.
A szerencsések közé tartozott még:
- a P. Management Kft., amely Pataky Attila Edda-frontember vállalkozása (142 millió Ft)
- a Békemeneteket szervező Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány, a CÖKA (70 millió Ft)
- a darts-eseményeket szervező Darts Event Kft (50 millió Ft)
- az Aeroglobe Kft (35 millió Ft)
- a Rogán Antal helikopterezéséről elhíresült Fly-Coop Kft (35 millió Ft)
- Demjén Rózsi vállalkozása, a Rózsa Records Kft. (30 millió Ft)
- az Ismerős Arcok gitárosa, Galambos Nándor cége, a Hangos Szó Kft (20 millió Ft)
- a Szövetség a Nemzetért Alapítvány (20 millió Ft)
9,8 milliót nyert egy kislángi tippmixelő 4 jó tippel
A múltban látja a jövőt a Szerencsejáték Zrt
Szeptembertől drágább lesz a lottó


