Hogyan kerültek az indiánok a kaszinóbizniszbe?

Az apacsok földje kivételes vidék: a Salt-folyó kanyonja ugyanolyan gyönyörű, mint a Grand Canyon, és ráadásul nem árasztják el a turisták. Fölötte erdőségek nyúlnak a végtelenbe, a kaszinókban pedig sűrűn pörög a rulettkerék. Hogyan jutottak el a nyilazástól a szerencsejátékig?

A de facto szuverenitás felé a legnagyobb lépés 1975-ben, az indián önrendelkezési jogról szóló törvény elfogadásával történt. Ezzel a szabályozással megkezdődött a közigazgatás átadása a BIA-tól a törzsi kormányoknak. A vasfüggöny lehullásához és az apartheid széteséséhez hasonlítják jelentőségében a törvényt, amely az utóbbi száz év legnagyobb gazdasági változását, a törzsek szerencsejáték-üzletbe való bekapcsolódását is lehetővé tette.

Az első kaszinók megnyílása

A sort a floridai szeminol indiánok, és egy kis dél-kaliforniai törzs, a cabazoni missziós indiánok nyitották meg. A szeminolok egy bingótermet akartak működtetni, amit egy szövetségi fellebbviteli bíróság 1981-ben engedélyezett is. A cabazoni indiánok nagyjából ugyanakkor póker- és bingótermet nyitottak a rezervátumukban, bár azt tiltották Kalifornia állam törvényei. A rendőrség razziát tartott a rezervátumban, az ügyből jogi eset lett, amely eljutott a legfelsőbb bíróságig. A bíróság 1987-ben úgy rendelkezett, hogy a törzseknek - lévén szuverének - nem lehet megtiltani, hogy kaszinót üzemeltessenek. Egy évvel később a kongresszus olyan törvényt fogadott el, amely egyértelműen kimondja, hogy az indiánok foglalkozhatnak szerencsejátékkal mindaddig, amíg az abból származó jövedelmet "törzsi gazdaságfejlesztésre" használják. 

Nem sokkal később a törzsek országszerte kaszinóépítésbe fogtak. A fehér-hegyi apacsok 1993-ban nyitották meg a magukét. A Hon-Dah (apacsul azt jelenti, hogy Isten hozta) az amerikai kaszinók zöméhez hasonlóan fölöttébb nyomasztó hely, ahol tréningruhás emberek sűrű cigarettafüstben rángatják a nyerőautomaták karját vagy csapkodják gombjaikat.

Elveszítették identitásukat

Alan Meister közgazdász becslése szerint 2010-ben az indián kaszinók jövedelme 28,7 milliárd dollár volt, vagyis a kaszinókból származó teljes amerikai jövedelem 44 százaléka. A törzseknek csaknem a fele - 565-ból 239 - érdekelt az üzletben. Néhányhoz, köztük a cabazoniakhoz, valósággal ömlik a pénz, míg mások alig keresnek valamit. Minden az elhelyezkedésen múlik. A városközeli rezervátumok kaszinóiban sok a vendég (Cabazon Palm Springs közelében van), míg a lakatlan helyen lévőkben - és ezek közé tartozik a többség, benne a Hon-Dah is - kevés.

"A jövedelmező kaszinóval rendelkező törzsek számára a szerencsejáték vált a legfontosabb tevékenységgé a XIX. századi prémkereskedelem óta - húzta alá David Wilkins, aki lumbee indián, és az amerikai-indián tanulmányok professzora a Minnesotai Egyetemen. - Ha a belőle szerzett pénzt okosan használják fel - iskolaépítésre, az egészségügyi ellátás javítására -, akkor valóban segíthet a törzsi nemzetépítésben."

A pénz mindig ellentéteket szül

A kaszinók azonban problémákat is szülnek. Egyes törzsek bűnnek tekintik a szerencsejátékot. A hopik például ezért utasítják el, és ezért szavaztak ellene többször is törzsi referendumon a navahók, mielőtt a belőle szerezhető pénzt kelletlenül elfogadták. Más esetekben a szerencsejátékból származó jövedelem az egyéni önállóság csökkenéséhez vezet, mivel egyes törzsi tagok passzívan várnak részesedésükre.

A játéktermek indirekt módon ráirányították a figyelmet a törzsi szuverenitás egyes bizarr, néha visszataszító vonására. Az egyik legnagyobb problémát mindig is annak megállapítása jelenti, hogy ki tagja egy törzsnek. A legtöbb törzs vérségi alapon dönt, vagyis aki a törzs tagjának vallja magát, annak bizonyítania kell, hogy negyed, nyolcad vagy esetleg tizenhatod részig a törzs vére folyik az ereiben. A kaszinók felszínre hozták ennek a törvénynek a fonákját. Csak Kaliforniában több mint 2500 indiánt zártak ki a törzséből, mert politikai ellenségeik vagy kapzsi hivatalnokok hirtelen felfedezték, hogy vérvonalukkal nincs rendben minden. A döntés mögött meghúzódó valódi szándék általában az volt, hogy a szerencsejátékból származó pénzeket kevesebb ember között kelljen szétosztani. A kiközösítettek elveszítették törzsi lakóhelyüket, iskolájukat, jóléti ellátásukat és néha pénzbeli járandóságukat is, az identitásról és a közösségi hovatartozásról nem is beszélve. 

Meggazdagodtak belőle?

Nagy kérdés, vajon a szuverenitás általában, és a szerencsejáték különösen javított-e a törzsek helyzetén. 

Sajnos a fejlődés egyenetlen és lassú. A 2010-es népességösszeírás szerint az amerikai indiánok 28 százaléka szegény, míg a teljes amerikai népességnek csak a 15 százaléka. Az átlagos családi jövedelem 35 062 dollárt tett ki, míg az ország egészére számított mutató 50 046 dollár volt. Az indiánok átlagosan kevésbé iskolázottak és kisebb részük rendelkezik egészségbiztosítással. A 2,9 millió indián zöme városokban él, kiváltképpen a magas jövedelműek, következésképp a 334 rezervátumban (nem mindegyik törzsnek van saját rezervátuma) a szegénység nagyobb, mint az átlagadatok alapján bárki gondolná.

További cikkeink a témában:
Kína a drasztikus visszaesés ellenére optimista a makaói szerencsejáték ipart illetően
Dupla jackpot: egy napon nyert a lottón és a kaszinóban is egy nő
Egymás melletti gépen nyert tízmilliókat egy házaspár a kaszinóban