Ivana Trump, a kaszinótörténelem egyik első női főszereplője

2022-07-20
A napokban elhunyt Ivana Trump több volt, mint az ex-elnök ex-felesége

 

A korábbi amerikai elnök, Donald Trump egykori felesége július 14-én, 73 éves korában halt meg manhattani otthonában. Az Associated Press értesülései szerint halálát szívleállás okozta, mikor leesett egy lépcsőn. 

 

Ivana 1949-ben született Csehszlovákiában, amit a 60-as években, a kommunizmus elől menekülve hagyott el. Ausztriában egy igen rövid ideig tartó házasságot kötött egy osztrák síoktatóval, hogy állampolgárságot szerezzen, majd a 70-es években Kanadába, és onnan az Egyesült Államokba emigrált.

 

Donald Trumppal New York Cityben találkozott, ahol modellkedésből élt. Egy évvel később, 1977-ben össze is házasodtak. Ugyan Ivanát egész életében leginkább arról ismerték, hogy ő volt Donald Trump első felesége és három gyermekének – Donaldnak, Ivankának és Ericnek – anyja semmiképp nem volt az a tipikus háztartásbeli anyuka.

 

Nagy része volt abban, hogy férje beszállt az Atlantic City-i szerencsejáték bizniszbe. Trump, aki első dollármillióit New York-i ingatlanügyletekkel kereste, nagyrészt az ő hatására döntött úgy, hogy nagy tétben fogad a New Jersey-i kaszinóvárosra. A szerencsejáték biznisz Ivana számára mindenképp kifizetődött – a történelem úgy emlékszik majd rá, hogy ő volt az egyik első nő, aki az Egyesült Államok egyik jelentős kaszinó-resortját vezette – írja a Casino.org.

 

Ivana Trup a Trump Castle épülete előtt Atlantic City-ben 1987. március 27-én. (Fotó: AP)

 

Egy évvel azután, hogy Trump megnyitotta első kaszinóját Atlantic Cityben, a Trump Plaza-t, 1985-ben 325 millió dollárért megszerezte a majdnem kész Atlantic City Hilton-t. Még az év júniusában befejezte és megnyitotta az ingatlant Trump’s Castle Casino Hotel néven. A létesítményt 1997-ben átnevezték Trump Marina-ra, ma pedig Golden Nugget néven ismert.

 

Ivana Trump, aki bennfentesek szerint kulcsfontosságú döntéshozó volt férje feltörekvő szerencsejáték birodalmának kulisszái mögött, kezdetben a Trump’s Castle irányítását vette át. „Elmondhatom, hogy Mrs. Trump sokat követelt, de mindig tudtuk, hogy ez azért van, mert azt akarta, hogy az ingatlan ragyogjon, fényűző legyen, és a legmagasabb színvonalon szolgálja ki a vendégeket” – magyarázta a WPG Talk Radio interjújában Harry Hurley, aki a Trump’s Castle szálloda igazgatójaként dolgozott. „Mrs Trump vezérigazgatói tisztsége alatt elkötelezett volt a kiválóság és a magas minőség mellett. Hevesen védte a Trump márkát és hírnevét a szálloda és kaszinóiparban” – tette hozzá Hurley.

 

Tom Cantone, Hurley barátja, az 1980-as években Trump kaszinóinak szórakoztatásért, marketingért és reklámozásért felelős alelnöke volt. Szerinte Ivana volt az első nő, aki egy nagy kaszinót felügyelt az Egyesült Államokban. „Azt hiszem, ő volt az első… és megtiszteltetés számomra, hogy a csapatának tagja lehettem a Castle-ben” – mondta Cantone. Hurley szerint az alkalmazottak mélységesen tisztelték főnöküket, akit mindig Mrs. Trumpnak hívtak – sosem Ivanának. Megemlékezését azzal fejezte be, hogy elmesélt egy történetet arról, hogy milyen volt Mrs Trump utolsó napja a Trump’s Castle vezérigazgatójaként. „Az alkalmazottak tiszteletük jeléül felsorakoztak az ingatlan első három szintjén, hogy elbúcsúzzanak tőle. Az összegyűlt alkalmazottak mindegyike vastapsot adott Mrs. Trumpnak” – fejezte be Hurley.

 
Címkék: kaszinó,