
Snow, elmondása szerint, igencsak meglepődött a számla láttán. Egyrészt amiatt, hogy egy cég tulajdona volt a játék, másrészt azért, hogy a kaszinó fizetett érte. Mikor Snow megtudta, hogy a Mirage és más kaszinók 2.000 dollárt fizetnek minden Let it Ride asztalért, fogadkozni kezdett, hogy ő is tőkét kovácsol ebből.
2000-ben kezdett el dolgozni a Shuffle Master-nél. A vállalatnál nem volt senki, aki játékokat tervezett volna, így Snow megpróbálkozott vele. Első játéka egy négykártyás póker volt, ami azóta a cég történetének egyik legsikeresebb játéka lett.
Hasonlóan a nyerőgépekhez, a Snow által fejlesztett asztali játékok is matematikai képleteken alapulnak. Azonban Snow, aki eredetileg riporter volt, nem túl jó a matekban, ezért Eliot Frome matematikussal dolgozik együtt, aki apja, Lenny Frome nyomdokain kezdett el a szerencsejáték iparban tevékenykedni. Lenny Frome korábban atomtudós volt, mostanában azonban már a „Videópóker keresztapjaként” emlegetik. Snow és Frome közösen fejlesztette ki az Ultimate Texas Hold 'Em, a Four Card Poker, a Crazy 4 Poker és a Dragon Bonus nevű játékokat.
A Vegas Inc nemrégiben interjút készített Snow-val arról, hogy vajon mitől lesz az egyik játék siker, a másik pedig bukás.
Hogyan lett kaszinójáték feltaláló?
Nem létezik ilyesféle felsőoktatási képzés. Nincs inasprogram, pedig több száz ember, vagy még ennél is több próbálkozik asztali játékok kiötlésével. Nincs rá semmiféle standard vagy protokoll. Egyszerűen csak belekerül az ember.
Hogyan találja ki az új játékokat?
Néhány játékfejlesztő azt mesélte, hogy velük az szokott történni, hogy például állnak a zuhany alatt, és akkor bumm, egyszer csak támad egy ragyogó ötletük, és akkor kimossák a szappant a szemükből, és leírják, mielőtt elfelejtik.
Nálam nincsenek ilyen „Aha, Watson, jöjjön ide, szükségem van magára” pillanatok. Az én agyam nem így működik. Leülök, és azt mondom „Ki kell találnom egy ilyen-és-ilyen asztali játékot. Hogyan lehetne szórakoztató?” Határidőket adok magamnak: „Holnap déltől kettőig ki kell fejlesztenem egy új játékot.” Meglehetősen unalmas és frusztráló folyamat.
Mik a legújabb munkái, és hogyan születtek?
Az egyiknek House Money Blackjack a neve, ez egy különtét játék, akkor, ha a játékos az első két lap után nyer. A hagyományos blackjackben ekkor a játéknak vége. Választhatsz, hogy begyűjtöd a pénzt vagy az eredeti tétre rakod, tehát a „ház pénzével” játszol.
A blackjack különtéteket tanulmányoztam, és azt kérdeztem magamtól, „Mit nem lehet csinálni egyetlen blackjack különtéttel sem?” (A "különtét" olyan fogadás vagy tét, amely a közös kasszát, a közös játékot nem érinti, csak ez ebben résztvevő játékosokat. A fogadás tulajdonképpen bármire irányulhat. – a szerk.) Mind olyan unalmas, és mind ugyanolyan. Rájöttem, hogy egyik esetben sem foghatod, és csaphatod hozzá a főtétedhez. Így én ezt csináltam.
Gyorsabban eléri a 100 asztalos megrendelést, mint bármelyik másik termék ennek a vállalatnak a történetében. Már ott van Washingtonban, Kaliforniában és Nevadában. Las Vegasban is ott van már a Cannery-ben, és jön a Wynnbe is.
A másik a Face Up Stud Poker. Leültem, és azt mondtam „Mit csinálhatnék, ami más és érdekes, mint az eddigiek?” Az osztó megmutatja a lapjait. És innentől pontosan tudod, hogy mit kell ütnöd. Látsz a hét kártyádból négyet. Még jön három kártyád. In vagy Out?
Az én módszerem az, hogy olyasmit keresek, amit még nem csináltak azelőtt, ami igazán egyedi.
Mi történik miután kifejleszt egy játékot?
Van valami, amit az emberek nem értenek ezzel a biznisszel kapcsolatban: a siker valószínűsége nagyon kicsi. Nincs erre statisztika, de én azt tippelem, hogy minden száz játékból, ami évente eljut a kaszinókba, csak egy marad életben. A mi átlagunk valamivel jobb, de nem 50-50 százalék, még csak közel sincs hozzá.
Ez rosszabb odds, mint a kaszinóban.
Borzalmas. Ezért mondom, hogy szerencsés voltam, hogy az első játékom a Four Card Poker volt, ami minden idők egyik legnagyobb játéka lett. Ha nem lett volna sikeres, valószínűleg nem csinálnám ezt. Egy lövést adtam magamnak. Tehát nagyon szerencsés vagyok ilyen tekintetben.
Milyen ötletek bizonyultak sikertelennek?
Volt egy játékom, aminek szörnyű neve volt. „Pai Wow Bonus”-nak hívták. A pai gow különtétes játéka volt. A pai gow pókerben 53 kártya van az asztalon, és mindig 49 kártyát osztanak ki, függetlenül attól, hogy hány játékos ül az asztalnál. Mindig négy kártya marad. A „Pai Wow Bonus” egy különtétes játék volt erre a négy lapra. Katasztrófa volt. Borzasztó, elcseszett neve volt.
Volt egy Rabbit Hunter nevű játékom, ami nemrégiben halálozott el. Egy meglehetősen megszokott ötlapos pókerjáték volt, de lehetett venni egy plusz lapot. A tesztjátékokon nagyon jól teljesített. Azt hittük, hogy nagyon sikeres lesz, így megcsináltattuk a reklámpólókat is. Ezekkel most autókat mosnak.
Kiknek tetszenek az ön által fejlesztett játékok?
Az emberek meglepődnének, ha tudnák, hogy milyen keveset tudunk a felhasználóinkról. Azért gyanítom, hogy a komoly játékosok legtöbbje távol marad ezektől a játékoktól.
A játékainkban egy statisztikai előnnyel szemben küzd a játékos. Ez egy megingathatatlan matematikai képlet, amit nem lehet legyőzni. Állhatatlan. Lehet, hogy nyersz egy órán át, lehet, hogy nyersz egy napon át, lehet, hogy nyersz egy héten át. De minél hosszabb ideig játszol, annál valószínűbb, hogy veszítesz. Olyan, mint a rulett. Nem győzheted le.
Azt gondolom, hogy az történt az Ultimate Texas Hold’Em-mel, ami az utóbbi évek leggyorsabban növekvő játéka nálunk, hogy nagyon sok ember akart pókerjátékos lenni. De ez nem olyan csillogó világ, ahogy a tévében látni. Nagyon gyorsan megkopaszthatják az embert, ha nem tudja, hogy mit csinál. És játszott már valaha pókert? Meglehetősen unalmas tud lenni, nem szükségszerűen van benne sok akció.
A kaszinó üzemeltetők úgy jellemezték az ön játékait, mint amik olyan adrenalin löketet adnak, mint a nyerőgépek. Egyetért ezzel a véleménnyel?
Olyan játékokat fejlesztünk, melyek egyediek, és bizonyos matematikai valószínűséget biztosítanak. Nagyon gyorsan nyerhetsz, vagy veszíthetsz sokat. Vannak olyan játékok, amikben sok pénzt kell reszkíroznod annak érdekében, hogy pénzhez juss.
Az én szerencsejátékos tapasztalataimból kiindulva, az egész az adrenalinról szól. Mint a póker. Ott az a nagy halom pénz, és azt gondolod, hogy megnyered, de nem vagy benne biztos. Aztán kijön az utolsó lap, és az olyan, mint a mennyország… Ez számomra a szerencsejáték lényege.
Van egy bizonyos házelőny, amit megpróbál elérni?
A rövid válasz: igen. De attól függ, mennyire stratégiai az adott játék. Ha egy stratégia nélküli játékról van szó, ami alapjában véve egy pénzfeldobós játék, akkor körülbelül 4 százalék házelőnyt akarsz. De ha van egy stratégiai játék, nem lehet alacsony a házelőny, mert az emberek nem fogják játszani.
A legjobb példa az Ultimate Texas Hold’Em. Itt kevesebb mint 1 százalék a házelőny, ami szinte hihetetlennek tűnik, hogy bejuthat egy kaszinóba. De a játékosok a közelébe sem jutnak. Én sem jutok még a közelébe sem. Egyszerűen túl komplikált játszani. Ajánlhatsz egy tulajdonképpeni egyenlő esély játékot az embereknek, és még akkor is a ház fog nyerni. Mint a craps – egyenlő esély, de senki sem játssza az egyenlő esélyt. Nem tehetnek róla. Azt mondják „Áhh, kérem a dupla 5-öt.” Mert unatkoznak.
Figyeli az embereket játék közben?
Egyszer Crazy 4 Poker-t játszottam a Mirage-ban. Ezzel nem mondtam semmit, mert kit érdekel, nem igaz? De ott ültem, és egy játékos és az osztó elkezdett vitatkozni a játékszabályokon. Végül azt mondtam. „Bocs, elnézést, de a játékosnak van igaza.” Az osztó azt mondta „Elnézést, uram, de két éve vagyok osztó, azt gondolom, hogy ismerem a szabályokat.” Erre én: „Ezt a kört én nyertem.” Elővettem a névjegyemet, és azt mondtam „Én találtam ki ezt a játékot úgy öt évvel ezelőtt.”
Próbálom nem ezt csinálni. De még mindig élvezettel játszom olykor-olykor. Azt hiszem szükség van erre. Ott kell lenned. Sokat lehet tanulni a játékosok és az osztók megfigyelésével.
Látott olyan innovatív játékot, ami mégis megbukott?
Igen. Láttam játékokat, ahol a fejlesztő tényleg jól kitalálta a dolgokat, de egyszerűen túl sok volt. Átlagos emberekkel van dolgod, néha ráadásul piásak is. Nem lehet olyan bonyolult a játék, hogy senki sem érti meg. Kevés komplexitásra van szükség. Érdekesnek kell lennie. De valamilyen módon intuitívnak is. A játékosnak képesnek kell lennie arra, hogy megértse, hogy miért nyer, vagy miért veszít. Ennek nyilvánvalónak kell lennie.
A legtöbb játéka a póker vagy a blackjack egy variációja. Miért ne csak ezeket az alapjátékokat játsszuk?
Azt mondani, hogy túl sok pókerjáték van az valami olyasmi, mint azt mondani, hogy túl sok olasz opera van. A póker egy gyönyörű nyelv, aminek végtelen számú variációja létezik. Továbbra is póker és blackjack játékokat készítek, mert ezeket szeretik az emberek.
Forrás: VegasInc
Luxuskaszinó épül a prágai reptéren
Elhunyt a póker legendája
Megkapta az engedélyt az első kaszinó Japánban


