
Egy több tízmilliós lottónyereménynél már csak kettő a jobb
Egy anonimitást kérő, 70 éves delaware-i asszony kimondhatatlanul boldog volt, mikor 100.000 dollárt, tehát közel 40 millió forintot nyert egy „Instant Game” elnevezésű lottójátékon. Úgy egy héttel később, október 20-án ment el a lottótársaság központjába, hogy felvegye a nyereményét, mely a legnagyobb volt azóta, hogy hét évvel ezelőtt elkezdett játszani.
Hazafelé menet elhatározta, hogy ismét szerencsét próbál, és vett három „Serious Money” elnevezésű sorsjegyet egy kisboltban. Bármennyire is hihetetlen, az egyikkel megnyerte a játék 300.000 dolláros (120 millió forintos) fődíját!
Online sorsjegyek a Lottoland kínálatában
És hogy mit szólt a szerencsés játékos ahhoz, hogy egy nap alatt úgy 160 millió forintnyi összeggel lett gazdagabb? „Teljes őrültség!” – jelentette ki. „A legjobb barátomnak mondtam el először, hogy nyertem 100 ezer dollárt, és ő jött el velem a nyeremény átvételére.” – mesélte az immár kétszeres nyertes. „Mikor később aznap kikapartam a Serious Money 300.000 dolláros főnyereményét, csak ültünk ott hitetlenkedve.”
A hölgy így “kénytelen” volt visszamenni a lottótársaság központjában, ahol azonnal fel is vehette a 300.000 dollárt. Nyilatkozata szerint azt tervezi, hogy a pénz legnagyobb részét a nyugdíjalapjába teszi. A ritka szerencsés játékos nem tervezi, hogy abbahagyja a lottózást. „Imádom a kaparós sorsjegyeket!” – ismerte be, mikor kérdezték, hogy szeretne-e még valamit mondani a nagyközönségnek.
Hogy mennyi volt ennek a két nyereménynek az esélye? A lottótársaság közleménye szerint az első nyereményé 1:120.000, a másodiké pedig 1:150.000 volt.
Van egy telitalálatos a Skandináv lottón!
MegaMillions lottó szeptember 26-i lottószámok és nyeremények
EuroMillions lottó szeptember 26-i nyerőszámok és nyeremények


