Először lottózott, 16 milliárdot nyert

2021-02-05
Sorsfordító eseménnyel zárult a 2020-as év egy kanadai hölgy számára, aki elhatározta, hogy életében először vesz egy lottót.

 

Miután már egy hónapja nem volt telitalálatos szelvény, Shu Ping Li 2020. november elején megnyerte a kanadai Lotto Max 70 millió dolláros, azaz nagyjából 16 milliárd forintos jackpotját. 

 

A lottótársaság információ szerint Li „egy pár héttel a sorsolás előtt” vette meg szelvényét, miután látott egy hírt egy korábbi nyertesről. A hölgy ennek hatására határozta el, hogy „szerencsét próbál” és „elhatalmasodtak rajta az érzelmek”, miután megtudta, hogy övé lett a főnyeremény. A nyertes elmondta, hogy némi időbe telt, hogy stabilizálja az érzelmeit, mielőtt jelentkezett a nyereményéért. Azt tervezi, hogy most egy kis ideig gondolkozik, hogy mire is költse a hirtelen jött pénzt. 

A Loto-Québec elnök-vezérigazgatója, Lynne Roiter elmondása szerint ez a legnagyobb összeg, melyet a Lotto Max elnevezésű játékon nyerni lehet.

 

 

Az újdonsült dollármilliomos a fizikai távolságtartásra vonatkozó irányelvek betartása mellett, SARA-tól, a kanadai lottótársaság nyereményátadó robotjától vehette át a nyereményét. A SARA elnevezésű automatizált robotsegéd-rendszert a Quebec Egyetem mérnöki iskolájának hallgatói és a technológiai startup vállalkozásokat támogató nonprofit Centech közreműködésével építették és tervezték. A mérnöki iskola Walking Machine klubjának hallgatói irányították a robotot a nyereményátadó ünnepségen. 

 

Ma 130 millió eurós EuroMillions Szupersorsolás!

Február 5-én, pénteken idén először rendez Szupersorsolást az összeurópai EuroMillions lottó (nem tévesztendő össze a magyar lottózókban is kapható EuroJackpottal)! A Szupersorsolás garantált kiinduló jackpotja 130 millió euró, azaz 46,8 milliárd (!) forint lesz. 

A Szupersorsolás az EuroMillions standard szabályai szerint zajlik. Ha a jackpotot nem nyerik meg, a jackpot összege tovább halmozódik a következő sorsolásra, és addig növekszik, míg el nem éri a €210 milliós jackpot plafont. Szelvények kaphatóak a theLotter online lottózóban.

 

  

Címkék: lottó, lottónyertes,