Egy dinnyét vett először a 1,8 milliárdos lottónyertes

2023-09-15
Nem lehet ráfogni, hogy őrült költekezésbe kezdett az a coloradói férfi, aki 5 millió dollárt nyert a lottón.

 

A coloradói lottótársaság közleménye szerint egy 77 éves, monterose-i lakos, Waldemar "Bud" Tasch nyerte a Lotto+ elnevezésű játék 5 millió dolláros jackpotját. A férfi számait a szeptember 6-i sorsoláson húzták ki, de Tasch akkor éppen egy hátizsákos kiránduláson volt imádott golden retrieverével, Augie-val, és csak hazatérve tudta meg, hogy nyert, miután megnézte a lottótársaság honlapját. Először azt gondolta, hogy „biztos valami tévedés történt”. 

A férfi választhatott, hogy évjáradékként, vagy egy összegben veszi-e fel a nyereményt. Ő az utóbbi mellett döntött, így „csak” 2,5 millió dollárt utaltak át a számlájára.

Tasch és felesége - akik Coloradót "a világ legszebb helyének" nevezik – az év egyik felét Coloradóban a másikat pedig Arizonában töltik. Bud még 77 évesen is lelkes természetjáró, imád kerékpározni, túrázni, hegyet mászni és teniszezni. A szerencsés játékos elmondta a lottótársaság munkatársainak, hogy minden hónapban, amikor az államban tartózkodik, játszik a Colorado Lotto+ lottón, és "mindig" a saját szerencseszámait játssza meg, egy titkos képletet használva a számok kiválasztásához.

A nyeremény átvétele után az első dolga az volt, hogy vett a feleségének egy csokor virágot, magának pedig egy dinnyét. A férfi elmondása szerint ő és felesége egyszerű életet élnek, nem is tervez ezen változtatni, de annak örül, hogy most segítséget tud majd szerezni a műtétből lábadozó feleségének a ház körüli és a kerti munkákra. Azt is tervezi, hogy jótékonysági szervezeteknek is adományoz: "Adakozni fogok néhány jótékonysági szervezetnek, és tényleg elgondolkodom azon, hogy mi az, amit tennem kell ezzel a pénzzel." - nyilatkozta. 

 

215 milliárd forint a Powerball lottó főnyereménye!

Nemzetközi lottószelvények vásárlása  

 

Címkék: lottó, lottónyertes,