
A legnagyobb fogadóirodák visszafizetik azokat a téteket, melyek a brit lóverseny történetének egyik legnagyobb doppingbotrányában érintett lovakra érkeztek.
A döntés azután született, hogy a Brit Lóversenyhatóság véletlenszerű doppingtesztet végzett a Godolphin csapat newmarketi istállójában, és 11 ló esetén a levett minta pozitív lett szteroidokra.
A Ladbrokes fogadóiroda visszatéríti ügyfeleinek azokat a téteket, melyek az 1000 Guineas ante-post favoritjára, Certify-ra érkeztek - várhatóan mintegy 200 ezer fontot (70 millió forintot) fizetnek vissza a fogadóknak.
“Visszafizetjük a nyomozásban érintett lovakra érkezett valamennyi tétet. Egyszerűen úgy gondoljuk, hogy nem büntethetjük olyasvalamiért az ügyfeleinket, mely teljességgel kívül esik a normálisnak nevezett körülményeken. Certify egyike volt az egyik legnépszerűbb ante-post lovaknak ebben a szezonban. Nagy favorit volt egész télen, de az adott körülmények között úgy érezzük, csak az a tisztességes megoldás, ha visszaadjuk a pénzt az ügyfeleinknek.” – nyilatkozta a Ladbrokes szóvivője, Alex Donohue.
A William Hill is követi a példát – visszatéríti arra a négy olyan lóra érkezett valamennyi tétet, mely érintett a doppingbotrányban: Certify és Desert Blossom a 1000 Guineas-ban, valamint Restraint of Trade és Artigiana a 2000 Guineasban.
A Coral ugyanerre a négy lóra, a Paddy Power pedig a Certify-ra érkezett téteket fizeti vissza a fogadóknak.
Azért nem minden fenékig tejfel, ugyanis a hírek szerint nem valószínű, hogy azok a vesztes tétek is visszatérítésre kerülnek, melyek azokra a lovakra érkeztek, melyek a 11 pozitív mintát produkáló ló miatt kerültek hátrébb a befutóban.
Sevilla - Almeria: Nincs megállás!
Atletico Madrid - Real Madrid: Jelenleg a katalánok hátát nézik
Alavés - Athletic Bilbao: Állóháború


