
Tizenegy hazai és két szlovák lovat neveztek a vasárnap rendezendő 92. Magyar Galopp Derbyre.
Magyarországon 1921-ben rendezték meg az első galopp derby-t. 1945-ben és 1946-ban elmaradtak a versenyek, idén tehát a 91. alkalommal rendezik meg a futamot, mely a hároméves lovak legnagyobb megmérettetése. A 2400 méteres klasszikus gyeppályás futamban a mének 57, a kancák pedig 55,5 kilogrammot visznek a hátukon. A futam koedukált, azonban a kancák győzelme nagyon ritka - először 1973-ban Anda-nak, majd 37 év múlva, 2010-ben Shamal Sally-nak sikerült ez a bravúr.
A Magyar Derby a magyar Hármas Korona második ága. Az a hároméves érdemli ki a Hármas Koronát, aki az év során három különböző távon lefutott komoly versenyt megnyeri. Ez a három verseny Magyarországon a Nemzeti Díj, a Derby és a St. Leger, amelyeket 1600, 2400 és 2800 méteren futnak májustól októberig. Eddig csak négy lónak sikerült elnyernie a Hármas Koronát Magyarországon: 1936-ban Try Well, 1977-ben Bilbao, 1999-ben April Sun és 2007-ben Saldenzar hódította el a trófeát.
A hároméves telivérek 2400 méteres klasszikus futamán az idén három futása után is veretlen, Magyarországon és Ausztriában is nagydíjat nyerő Thunder Teddington a favorit, de az utónevezéssel mezőnybe került szlovák Kilword nagyon komoly ellenfele lehet. Utóbbi egy hónapja Pozsonyban "sétálva" verte a nemzetközi mezőnyt a régió legnagyobb galopp találkozóján. Mögöttük a Derby előfutamának számító Alagi Díjban villogó Radio Ga Ga számít még esélyesnek.
A futam összdíjazása 14 millió forint, a győztes ló tulajdonosa 7 millióval gazdagodik.
A Sport TV - 92. Magyar Derby versenynapjának tervezett programja (2014. július 6, vasárnap):
12.30 - Kapunyitás
14.00 - I. futam - hendikep (homokpálya)
14.10 - I. póni galoppverseny - kispóni kategória, díjátadással
14.25 - II. futam - hendikep (homokpálya)
14.35 - II. póni galoppverseny – nagypóni kategória, díjátadással
14.50 - III. futam - hendikep (homokpálya)
15.08 - Ötösbefutó - Maisons - Laffitte (kivetítő)
15.30 - IV. futam - Flandorffer Tamás Emlékverseny
15.40 - díjátadás - Győztesek köre
16.00 - V. futam - Patay Sándor Emlékverseny
16.10 - díjátadás - Győztesek Köre
16.30 - VI. futam - Buccaneer Díj
16.40 - díjátadás - Győztesek Köre
17.00 - VII. futam - Horze – Női Fegentri futam
17.10 - díjátadás - Győztesek Köre
17.30 - VIII. futam - FM- Díj
17.40 - díjátadás - Győztesek Köre
18.00 - IX. futam - Magányos Díj
18.10 - díjátadás - Győztesek köre
18.15 - Pintér Tibor - Nemzeti Lovas Színház - Győztesek Köre
18.35 - Sport TV - 92. Magyar Derby parádé
18.50 - X. futam - Sport TV- 92. Magyar Derby
19.00 - díjátadás - Győztesek köre
19.20 - XI. futam - Vatinius Díj (homokpálya)
A versenynapra a belépés díjtalan.
Az újonc fogadókat az aulában kizárólag Tét és Hely játékra, valamint kártyás fogadásra alkalmas kasszák várják, a játékot hostesek segítik, a kezdők az információs pultnál kaphatnak szakszerű tájékoztatást a játékokról.
A két lelátó között kibővített vendéglátás, gyerekjátékok, pónilovaglás és külön hangosítás várja a nézőket a BNI- Trade családi napjának köszönhetően.
Az óriáskivetítőn a nap futamai mellett, az elmúlt évek Derby futamait valamint a Derby lovak felkészülését és számtalan érdekességet láthatnak a nézők.
A nagydíjak győzteseit az alagi zsokéiskola növendékei vezetik vissza a Győztesek Körében
A versenynapot a Sport 1 élőben közvetíti, a közvetítést később a Sport 2 és a Sport M többször megismétli.
Forrás: MTI/Kincsempark
A Honvédelmi Minisztériumhoz kerülhet a lóversenyfogadás
Amore Boy nyerte a 101. Magyar Derbyt
Több rekordot is megdöntött az idei Kentucky Derby


