Valóra vált Björndalen álma

2014-02-20
A norvég sportoló minden idők legeredményesebb téli olimpikonja.

 

A sílövők most debütált vegyesváltó számában pályafutása nyolcadik olimpiai aranyát begyűjtő norvég Ole Einar Björndalen büszke arra, hogy a szocsi téli játékokon valóra váltotta álmát, és minden idők legeredményesebb téli olimpikonjává vált. A 40 éves sportoló összesen 13 érmet, a nyolc arany mellett négy ezüstöt és egy bronzot nyert ötkarikás játékokon, a vegyesváltó tagjaként aratott szerdai diadala nyomán pedig megelőzte az örökranglistán honfitársát, a sífutó Björn Dählie-t, aki nyolc aranya mellett négy ezüstöt nyert pályafutása során.

 

"Björn Dählie mindig is a példaképem volt, és az is marad. Úgy gondolom, ő minden idők legjobb sífutója" - nyilatkozta Björndalen a rekorddöntés után, majd hozzátette, igazán valószínűleg csak az olimpia után tudja majd felfogni, mit is jelent ez a csúcs. "Egyelőre teljes mértékben a versenyzésre összpontosítok, szombaton szeretnék az aranyért harcolni a férfiváltóval is." A legendás sportember szeretne bekerülni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói bizottságába, de arról, hogy miként képzeli el a jövőjét a NOB-ban, egyelőre nem szolgált konkrétumokkal.

 

"Először is a sportolóknak meg kell választaniuk engem, aztán majd meglátom, hogyan mennek a dolgok" - jelentette ki Björndalen. A norvég sílövészet emblematikus figurája nyolc olimpiai diadala közül nehezen tudná kiválasztani azt, amelyik a legemlékezetesebb a számára, de a mai vegyesváltós győzelmet csodálatosnak nevezte. "Egészen más érzés csapatban nyerni, mint egyéniben" - mondta. "Kár, hogy csak két női és két férfi sportoló versenyezhet ebben a számban, nagyon sok jó sílövőnk van még."

 

Björndalen pályafutása során a világbajnokságokon 19 arany-, 11 ezüst és 9 bronzérmet nyert. Az 1998-as naganói olimpián 10 km-es sprintben, 2002-ben Salt Lake Cityben ugyanebben a számban, illetve a 20 km-es egyéni, a 12,5 km-es üldözéses és a 4x7,5 km-es váltóversenyben diadalmaskodott, 2010-ben Vancouverben szintén a 4x7,5 km-es váltó tagjaként, most Szocsiban pedig 10 km-es sprintben és a vegyesváltóban nyert aranyérmet. Ötkarikás ezüstérmei közül egyet Naganóban a 4x7,5 km-es váltóval, kettőt 2006-ban Torinóban a 20 km-es egyéni és a 12,5 km-es üldözéses versenyben, egy továbbit pedig 2010-ben, ugyancsak a 20 km-es egyéni viadalon szerzett. Pályafutása egyetlen olimpiai bronzérmét 2006-ban a 15 km-es tömegrajtos számban nyerte.

 

A téli olimpiák legeredményesebb sportolói:

    8 arany, 4 ezüst, 1 bronz:

Ole Einar Björndalen (norvég, sílövő) 1998-2014

    8 arany, 4 ezüst:

Björn Dählie (norvég, sífutó) 1992-1998 

    6 arany, 3 ezüst:

Ljubov Jegorova (orosz, sífutó) 1992-1994 

    6 arany:

Ligyija Szkoblikova (szovjet, gyorskorcsolyázó) 1960-1964 

    5 arany, 3 ezüst, 1 bronz:

Marit Björgen (norvég, sífutó) 2002-2014

    5 arany, 2 ezüst, 2 bronz:

Claudia Pechstein (német, gyorskorcsolyázó) 1992-2006

    5 arany, 1 ezüst, 1 bronz:

Larissza Lazutyina (orosz, sífutó) 1992-2002 

Clas Thunberg (finn, gyorskorcsolyázó) 1924-1928 

    5 arany, 1 ezüst:

Thomas Alsgaard (norvég, sífutó) 1994-2002 

    5 arany, 1 bronz:

Bonnie Blair (amerikai, gyorskorcsolyázó) 1988-1994

 

Forrás: MTI

Címkék: olimpia, téli sportok,