Union Rags nyerte a Belmont Stakes-t

2012-06-11
A Kentucky Derby hetedikként érkezője nyerte a szombati Belmont Stakes-t

 

Bár már a futam előtt elszálltak az ide Triple Crown reményei, miután I’ll Have Another a verseny előtti napon visszavonulni kényszerült, több, mint 85 ezer néző szurkolhatta végig, ahogyan Union Rags nyakhosszal veri a végig elöl futó Paynter-t New York klasszikus futamán. Harmadikként a futam egyik legesélytelenebbnek tartott lova, Atigun érkezett. A futam favoritja, Dullahan csak hetedik, Optimizer pedig – az egyetlen olyan ló a mezőnyben, aki a Hármas Korona mindhárom ágában futott – a tizedik lett.

 

Az eredmény újabb megsemmisítő vereséget Bob Baffert trénernek és Mike Smith zsokénak, miután hasonló eredmény született a Hármas Korona előző két ágában, ahol  I’ll Have Another és Bodemeister csatájából mindkét alkalommal Baffert neveltje, Bodemeister került ki vesztesen.

 

Union Rags, aki 11:4-es odds-szal indult a futamon, 2p30.42mp alatt futotta le a távot.

“Mindig  is úgy gondoltuk, hogy ebben a lóban benne van a Hármas Korona potenciál” mondta Union Rags trénere, Michael Matz, aki favoritként indult a Kentucky Derby-n, azonban beragadt a mezőnybe, és csak hetedikként végzett. „Tényleg úgy gondolom, hogy ez a ló, ha nem ragad be, és meg tudja mutatni magát, az egyik legnagyszerűbb hároméves ló. Hogy meg tudta volna verni I’ll Have Another-t, vagy sem, nem tudom, de jó lett volna látni.”

 

A lóversenyzés világa azonban már sosem fogja megtudni, hogy Union Rags, vagy bármelyik másik ló mit tudott volna nyújtani I’ll Have Another-rel szemben a Belmont Stakes-en. A Hármas Koronán duplázó mén ínsérülés miatt kényszerült visszavonulni a verseny előtti napon. A Kentucky Derby és Preaknes Stakes győztese lehetett volna 34 év után az első ló, aki csatlakozni tud a már 11 Hármas Korona győztes telivérhez.

 

Union Rags győzelemmel kezdte idei szezonját a Fountain of Youth Stakes-en (G2) Julien Leparoux-val a nyergében, azonban következő két futamán beragadt a mezőnybe, így a Florida Derby-n (G1) harmadik, a Kentucky Derby-n pedig csak hetedik lett. Trénere ezután úgy döntött, hogy zsokét vált, így a Belmonton már Velazquez ült a nyergében – és a jelek szerint a döntés bevált.

Ez lett Velazquez – akit augusztusban iktatnak be a Zsokék Hírességek Csarnokába- második Belmont győzelme, 2007-ben Rags to Riches-zel sikerült  a bravúr.

 

Union Rags karrierje 8 versenyéből ezzel ötöt megnyert, a  Belmont volt a negyedik graded futam, melyen győzedelmeskedni tudott. Karrierje során eddig 1.798.800 dollárt keresett tulajdonosának és trénerének. 

 

 

Címkék: lóverseny,