
Horváth Zalán, a Lóversenyzést Felügyelő Bizottság tagja, a Metropol újságnak elmondta, hogy a lóversenyeket rendező és a fogadásokat szervező állami tulajdonú cégek tavaly egymilliárd forintnyi veszteséget termeltek, de ez így volt tíz évvel korábban is.
„Az eltelt négy évben a helyzet sokat javult, és ha kis lépésekben is, de haladunk előre. A Nemzeti Lovas Programot már elfogadta a parlament, már csak az egyes részleteket kell pontosan kidolgozni. A lóversenytörvény készülőben van, és szabályozni fogja a zsokék, a tenyésztők, a futtatók és a lóversenyt szervező-rendező cégek közötti viszonyt. Szakmai bizottságok ellenőriznék a vezetőség munkáját, így beleszólhatnának a működésbe” – mondta Horváth a Metropolnak.
A felügyelőbizottsági tag szerint a lósportban mindenki tisztában van vele: a mostani fogadási rendszer elavult, le kell cserélni. A cél, hogy minél előbb létrejöjjön egy országos hálózat, és ne csak Budapesten lehessen fogadni. Horváth hangsúlyozta, emellett szükség van online fogadási felületre is, amely a külföldi rendszerekhez is csatlakozik. Enélkül a hazai lóverseny fogadási hálózata csak egy „félkarú törpe” maradna.
A szakértő megemlítette, hazai tenyésztés elősegítése is kulcskérdés, mert a legtöbb versenyen a külföldi importlovak győznek.
„A magyar lósportnak több Mikóczy Zoltánra és Overdose-ra van szüksége. Jelenleg évente 150–250 olyan csikó születik, amelyet később lehet futtatni. Ha ezt a számot sikerülne mintegy ezerre feltornászni, akkor nagyobb valószínűséggel lennének jobb teljesítményű lovaink” – jegyezte meg Horváth.
A szakember szerint emellett még több olyan speciális versenyt kellene rendezni, mint például a Magyar Háromévesek Nagydíja, amelyen csak az itthon tenyésztett lovak állhatnak rajthoz.
Haál Gábor, a Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft. ügyvezető igazgatója az alábbiakról tájékoztatta a lapot:
„2008-ban gazdasági és erkölcsi válságban volt a szakma. Az azóta eltelt idő nagy változásokat hozott. Például 2010-től a tulajdonosi jogokat nem az MNV Zrt., hanem a Magyar Fejlesztési Bank gyakorolja, amely mindenben támogat minket. Elkészült stratégiai programunk, amelynek célja, hogy a lóversenyzés néhány éven belül, várhatóan 2015-re legalább nullszaldós legyen.”
A teljes cikk a Metropol oldalán olvasható.
A Honvédelmi Minisztériumhoz kerülhet a lóversenyfogadás
Amore Boy nyerte a 101. Magyar Derbyt
Több rekordot is megdöntött az idei Kentucky Derby


