Mi lesz a játékadó bevétellel?

2012-06-12
Ha figyelemmel kísérjük a Magyar Szerencsejáték Szövetség kommunikációját a szerencsejáték törvény változásaival, a végrehajtási rendelettel (vhr-rel), és a játékadó bevétellel kapcsolatban, érdekes változást vehetünk észre.

 

Először szeptember-októberben felhívták  a figyelmet arra, hogy a kivetett 500 ezres játékadó, és ezzel együtt a gépek és munkahelyek megszűnése több tízezer ember megélhetését veszélyezteti. 

Az ezt követő hónapokban folyamatosan ez utóbbira is hivatkozva sürgetik a vhr mielőbbi megjelenését. 

Sőt, a Tét Magazinban februárban megjelent cikkben,  az állam játékadó bevételeinek csökkenéséről az alábbiakat mondják: "Az átmeneti időszakra kivetett, Európában is példátlanul magas havi játékgép adón pedig nemcsak a szakma, hanem az állam és a munkavállalók is sokat veszítenek. Az adóemelést követően az egyéb adóbevételek elmaradtak, az alkalmazottak elbocsátása és a cégek „hibernálása” miatt, így a költségvetés átlagosan havonta 1,9-2 milliárd forint adóbevételtől esik el,  pedig adóemelés előtt az ágazat ezeken a címeken átlagosan havi 2,4 milliárd forintot fizetett."

 

Azóta eltelt majdnem 4 hónap, az automaták száma és a nyerőgépekből befolyó játékadó bevétel is tovább csökkent.

A szövetség kommunikációja viszont az azóta eltelt hosszú, idegtépő várakozással töltött hónapok ellenére nagyon optimista lett a témával kapcsolatban: Májusban üdvözölte a törvénymódosításokat, és a múlt héten Matolcsy védelmére kelt a 2012-es játékadó előirányzat témájában is, miszerint az E-Casino Szövetség véleményével ellentétben az igenis teljesülni fog. 

 

Az E-Casino Szövetség és a Szerszöv álláspontjának különbsége úgy véljük, csupán a különböző perspektívából fakad. Előbbi azt feltételezi, hogy ha eddig késlekedett a vhr, akkor ez még így is marad egy darabig, és ezért  nem teljesül a játékadó-bevétel tervezete. A Szerszöv optimista megnyilvánulása pedig így hangzik: „Felkészültek a startra a pénznyerő ágazat szereplői, hogy a legutóbbi törvénymódosítást követően reményeik szerint hamarosan megjelenő végrehajtási rendeletnek mindenben a lehető leggyorsabban meg tudjanak felelni."

 

Szerkesztőségünk szerint pedig, -  ha meg is jelenik a vhr, a tényleges indulásig még sok idő fog eltelni, és az átmeneti időszak vesztesége miatt, továbbá mert  az új szabályozás az állami bevételeket érdemben nem emeli meg -  hanem a piaci szereplők közötti erőviszonyokat szervezi át - a játékadó bevétel messze nem fog teljesülni.