
Lippai Ákos után további diósgyőri labdarúgók kerülhetnek gyanúba a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos nyomozás során.
A rangado.hu hétfőn részletet közölt a siófoki bundázásokkal összefüggésben őrizetbe vett Horváth Gábor korábbi labdarúgó gyanúsítotti meghallgatásakor készített jegyzőkönyvből, melyben a 2010. május 8-án lejátszott Paksi FC–DVTK (1-0) bajnoki mérkőzés kapcsán arról beszél, hogy Lippai mellett a szerb Zoran Supic és a horvát Igor Gal is benne volt a mérkőzés eladásában. Közülük előbbi már nem Magyarországon futballozik, utóbbi viszont jelenleg is a Diósgyőrt erősíti. Horváth a Siófok (2008/09) előtt a REAC-ban (2003/08), utána pedig éppen a Diósgyőrben (2009/10) játszott.
A jegyzőkönyv részlete arról is tanúskodik, hogy Horváth csak Lippaival beszélt a mérkőzés eredményének befolyásolásáról, s ő mondta neki, hogy két idegenlégiós is benne van, de azt nem tudja, hogy Lippai valóban beszélt-e két társával.
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai február 21-én állították elő és vették őrizetbe Lippait, akivel akkor négy rendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettének a megalapozott gyanúját közölték. A gyanú szerint a futballista 2009 augusztusában két Ligakupa-mérkőzés, 2010 májusában pedig két élvonalbeli bajnoki találkozó eredményét kívánta befolyásolni. Lippai, aki harminc napra házi őrizetbe került, tagadja bűnösségét.
Forrás: MTI
Celta Vigo - Alavés: Elmozdulni a veszélyzónából
Villarreal-Girona: Ismét gálázik az idény meglepetéscsapata?
11 milliót nyert egy szajki fogadó döntetlenekkel


