
Több ezren búcsúztatták a világhírű magyar versenylovat, Overdose-t vasárnap a Kincsem Parkban, ugyanitt féltestvére, Opium Bullet győztesként debütált a Blaskovich Ernő Emlékversenyben.
A magyar galoppsport valaha élt egyik leghíresebb képviselőjétől ünnepélyes keretek között, felvezetéssel vettek búcsút. Óriáskivetítőn felelevenítették pályafutását, a nagy győzelmeket, a legemlékezetesebb pillanatokat.
Overdose a Győztesek körében
A Blaskovich Ernő Emlékversenyben bemutatkozott Overdose testvére, Opium Bullet, aki ráadásul megnyerte a futamot. A start után Prince Angelo és Freddie Mercury kettőse vezette a mezőnyt. Opium Bullet-nek kicsit rosszabbul sikerült az indítás, a mezőny végén helyezkedett. A kanyarra érve azonban elkezdett zárkózni és a célegyenesben átvette a vezetést. Bár többen is közelítettek hozzá, sikerült kivédenie a támadásokat és másfél hosszas győzelmet aratott Prince Angelo és Freddie Mercury előtt.
A Blaskovich Ernő Emlékverseny
Overdose is futott volna, azonban két hete bevérzett a patája, így ez elmaradt. A szervezők tájékoztatása szerint a négylábú jól viselte az ünnepséget, végig nyugodt volt.
Overdose (MTI Fotó: Beliczay László)
A 2010 augusztusáig veretlen, sorozatban 14 futamot megnyert Overdose savós patairha-gyulladást kapott 2009-ben, emiatt veszélybe került karrierje. 2010-ben visszatért, de két megnyert futam után csak hetedik lett a baden-badeni Goldene Peitschén. Tavalyelőtt viszont ismét győzött, mégpedig Hoppegartenben, majd a Haydock Parkban és a Royal Ascoton is újfent bizonyította egyedülálló tehetségét, utóbbi helyszínen a negyedik helyen ért célba. Overdose 2011. november 13-án, Rómában futott legutóbb, és akkor győzött.
Az első versenyén rajthoz álló Opium Bullet (b2), Overdose féltestvére elsőként ér célba a célegyenesben Martin Srnec zsokéval a nyergében a Blaskovich Ernő emlékversenyen
MTI Fotó: Beliczay László
Forrás: MTI
A Honvédelmi Minisztériumhoz kerülhet a lóversenyfogadás
Amore Boy nyerte a 101. Magyar Derbyt
Több rekordot is megdöntött az idei Kentucky Derby


