
Magyarország 2014 októberében csatlakozott a kisebbik közös európai lottójátékhoz, az EuroJackpothoz, melyre a tavalyi évben a magyar játékosok már 17 milliárd forintot költöttek.
A 2015-ös 15,64 milliárd után a tavalyi évben már 16,98 milliárd forintos forgalmat generált Magyarországon az EuroJackpot - írja a vg.hu.
A többi lottójátékhoz hasonlóan, a Szerencsejáték Zrt tájékoztatása szerint az EuroJackpot esetében is a jackpot növekedése és a kapcsolódó nyereményjátékok határozzák meg az értékesített szelvények számát. Egy-egy sorsolásra rendszerint 450-550 ezer darab szelvényt vásárolnak a magyar játékosok. Ha több munkaszüneti vagy ünnepnap esik egy hétre, a szelvényszám csökkenhet, a főnyeremény emelkedésekor azonban 600 ezer alapjáték is beérkezhet, ami 396 millió forintos forgalmat jelent. Attól függően, hogy négy vagy öt pénteki sorsolásnap esik az adott hónapra, legalább 1,2 milliárd, de akár 1,8 milliárd forintos havi bevételt is hozhat a játék.
Mióta az EuroJackpot elérhető a magyar lottózókban is, egyetlen játékos ért el Magyarországról telitalálatot a játékon, méghozzá 2017 februárjában. A főnyereményt elérő játékos 522 ezer darab Magyarországon feladott alapjáték, összesen pedig 20,06 millió szelvény közül tippelte meg helyesen az öt plusz két számot. A telitalálat bruttó 22,57 millió eurót ért, amelyből a 15 százalékos személyi jövedelemadó levonása után, a Magyar Nemzeti Banknak a sorsolás napján érvényes hivatalos euró-devizaárfolyamával számolva végül nettó 5,91 milliárd forint maradt.
Nemzetközi lottószelvények vásárlása online a theLotter oldalán
Fogadás a nemzetközi lottók nyerőszámaire a Lottoland oldalán
Nemzetközi lottószelvények vásárlása online a Lottosend oldalán
A román 5/40 lottó szeptember 24-i nyerőszámai és nyereményei
A román 6/49 lottó szeptember 24-i nyerőszámai és nyereményei
Hatos lottó nyerőszámok és nyeremények - 2023. 38. hét


