
Több mint 12 millió forint nyereményt fizettek ki a játékosoknak a háromnapos Derby és Gasztroangyal Fesztivál alatt, a július eleji hatalmas vihar viszont minimum 8-10 milliós kárt okozott a Kincsem Parkban, ahol pozitív fogadtatásra lelt az első alkalommal megrendezett agárverseny.
A Kincsem Nemzeti Kft. szerint mind gazdaságilag, mind szakmailag jó ötletnek bizonyult a két lóversenyszakág – az ügető és a galopp – Derbyjének egy hétvégén való megrendezése, hiszen a magyar lóversenyfogadás történetében még soha egyetlen weekenden sem volt olyan jelentős forgalom, mint ezen a három napon.
A Derby és Gasztroangyal Fesztiválra – a közreműködő- és a tiszteletjegyesekkel együtt –15 ezren látogattak ki, a játékosok összesen 12 milliónál is több nyereményt könyvelhettek el. Ebből több mint egymillió forintot a szombati 101. Magyar Ügetőderbyben, közel kétmilliót pedig a vasárnapi Galopp Derbyben fizettek ki a fogadóknak. A pénteki napon – meglepetésre – az I. Kincsem Parki Agár Derby esetében volt a legnagyobb játékkedv. A Kincsem Nemzeti Kft-nél úgy látják, érdemes volt az angol agarakra profi versenyt szervezni, a legközelebbi ilyen eseményt július 24-én, pénteken rendezik.
Az előrehozott Ügetőderby nem borította fel a formákat, a legjobb ló, Tonnyó győzött, míg a Galopp Derby a favorit Quelindo sikerét hozta.
„Mind a verseny-, mind a fogadásszervező elégedetten zárta a hétvégét, annak ellenére, hogy a közel negyven fokos hőség és az ingyenes Red Bull Air Race komoly konkurenciát jelentett a rendezvényünknek” – olvasható a Kincsem Nemzeti Kft. tájékoztatásában.
A hétvége legnagyobb nyereményét az utolsó futamban, a Magányos Díjban fizette ki a totalizatőr, a jó hármasbefutó egy forintra 2353,5-szeres pénzt ért, tehát aki 100 forinttal eltalálta a jó sorrendet, az 235.350 forintot nyert.
A versenyistállók közül szombaton a Kulik zárta a legjobban a napot, hiszen a Derby-győzelem mellett, másik lovuk ugyanebben a futamban harmadik lett. Vasárnap az Álmodó istálló ritkán látható bravúrt ért el: öt lovuk négy versenyben állt starthoz, s mind a négyet megnyerték. A Tokaj Kereskedőház - FM Díjában ráadásul kettős sikert arattak, így Deák György lovai közel 10 millió forintot kerestek.
A július 8-i hatalmas vihar komoly anyagi és erkölcsi károkat okozott a Kincsem Parknak. Több fa kidőlt, továbbá a televíziós és a számítógépes rendszer is komoly károkat szenvedett. A kárbecslés még nem ért véget, de az anyagi kár az óvatos becslések szerint is eléri 8-10 millió forintot.
A Honvédelmi Minisztériumhoz kerülhet a lóversenyfogadás
Amore Boy nyerte a 101. Magyar Derbyt
Több rekordot is megdöntött az idei Kentucky Derby


