Szombaton ismét rajthoz áll Black Caviar

2013-02-15
Nyolc hónappal a Royal Ascoton szerzett sérülése után a turf királynője szombaton ismét rajtgépbe áll a Flemington lóversenypályán, a róla elnevezett Black Caviar Lightning Stakesben.

 

A nagyközönség és a szakma a legendás kanca izzadság nélküli visszatérésére számít, és így arra, hogy sima győzelemmel hosszabbítja 23-ra veretlenségi sorozatát azon a futamon, melyet az előző két évben is ő nyert meg. 

A nevesebb riválisok természetesen beijedtek, miután a február eleji trial futam után szinte biztossá vált, hogy a csodakanca rajthoz áll a szombati futamon. Előbb Samaready, majd Ortensia fújt visszavonulót, tulajdonosai úgy döntöttek, ők nem kérnek a fekete kaviárból, aki abszolút favoritként, 1.05-ös oddsszal indul a futamon megszokott zsokéjával, Luke Nolennel. A Standish Handicap nyerő Adamantium sérülés miatt lépett vissza; az egyetlen olyan ausztrál ló, aki valaha is közel került Black Caviarhoz, a szintén sérült Hay List pedig még hetekre van attól, hogy ismét versenyezhessen.

Jelenleg úgy tűnik, Black Caviar-nak hat kihívója lesz, akik közül kettő – Moment of Change és Golden Archer - saját istállótársa lesz.

 

Fotó: Alex Coppel - The Courier-Mail

 

A mezőny:

Black Caviar (1.05) - Ezt a hatéves csodaparipát talán már nem is kellene bemutatni, de a rend kedvéért azért mégis megtesszük. Karrierje 22 futama során még soha, senki nem tudta legyőzni ezt az istállóban csak Nellyként emlegetett leányzót, megközelíteni is csak akkor, ha sérült volt.  A napjaink legnagyobb lóversenysztárját körülölelő nemzetközi média- és közönséghisztéria egészen egyedülálló. Hihetetlen csodálat és imádat veszi körül, bárhol is áll rajthoz, tízezrek kísérik figyelemmel a helyszínen. A Royal Ascoton szerzett sérülése után 8 hónapos kényszerpihenőt tartott, majd február elején 2 bemutató futást tartott hazájában, amivel meggyőzte trénerét, hogy mind fizikailag, mind lélekben készen áll arra, hogy újra elkápráztassa a világot. Kíváncsian várjuk, hány hosszat ver rá ellenfeleire - mert az, hogy győzni fog, nem lehet kétséges! A Sportsbet fogadóiroda legnagyobb valószínűséggel 4-6 lóhosszas győzelmet vár (2.60-as oddsszal), szoros befutó esetén pedig hétszeres pénzt kínál.

Moment of Change (15.00) – Black Caviar istállótársa kilenc eddigi futamából ötöt megnyert, köztük a két Group 1 minősítésűt, legutóbb a Rupert Clarke Stakest tavaly szeptemberben. Sérülés miatt egy ideig kényszerpihenőn volt, ám most ismét rajtgépbe állhat korábbi lovasával, Linda Meech-csel. Eddig hosszabb távokon (1400-1600 m) versenyzett, ilyen rövid távon még nem próbálkozott. Black Caviart bizonyára nem fogja tudni megszorongatni, azonban a dobogós helyezések valamelyikére mindenképpen esélyes lehet.

Shamexpress (15.00) – Nyolc futamán kétszer tudott nyerni ez a négyéves mén, azonban Group minősítésű futamon még nem tudott bizonyítani. Legutóbb egy 1000 méteres hendikep futamon indult és győzött, előtte hosszabb távokon futott. A fogadóirodák szerint a dobogó 2. vagy 3. helyéért csatázhat.

First Command (34.00) – Mérlege 34 futamból 12 győzelem, Group minősítésű futamon csak egyszer tudott győzni, mégpedig 2009-ben a Group 2-es Perri Cutten Caulfield Sprint Handicap-ben. Nem szokatlan számára az 1000 méter, ezen a távon 11-szer indult és hatszor győzött, ezek főleg hendikep futamok voltak.

Golden Archer (51.00) – Black Caviar istállótársa 17 futamon indult, 8-szor győzött, azonban ezek között csak egy Group minősítésű futam volt. Zsokéjának, Daniel Stackhouse-nek ez lesz a debütáló Group 1-es futama.

Satin Shoes (67.00) – Az ötéves kanca 22 futamából ötöt tudott megnyerni, 2011-ben egy Group 2-es futamon is sikerült győznie, azonban általában csak a mezőny közepe-vége felé található. Nem egészen ez a távja, csak kétszer indult eddig ezer méteren (az egyiket meg is nyerte).

Go the Knuckle (126.00) – 10 eddigi futamából hármat tudott nyerni, legjobbja egy Group 2-es futam első helye – a 2012-es Centrebet Classicon a most is induló Satin Shoes előtt tudott nyerni. Ezen a távon 6-szor állt rajtgépbe, kétszer nyert, azonban most nagy meglepetés lenne, ha a dobogó közelébe tudna kerülni.

Spirit Cent (1001.00) – A legszélsőbb esélyt képviselő ötéves herélt 26 eddigi futamából hatszor tudott nyerni, Group minősítésű futamon még nem tudott bizonyítani. A táv nem ismeretlen számára, 13-szor futott és négyszer győzött ezer méteren.

 

Mindenki Black Caviar-t akarja

Az ausztrál közönség már áhítva várja ünnepelt csillagát, a szervezők karneváli hangulatra, mintegy 25-30 ezer nézőre számítanak. Az éttermek már előre le vannak foglalva, teltház van mindenütt.

Azonban nemcsak az ausztrál lóverseny szervezők, hanem az angolok is tárt karokkal várják a csodálatos kancát, akinek minden jel szerint ez lesz utolsó évada, melyet versenyzéssel tölt. Black Caviar tavalyi angliai látogatásán felbuzdulva a britek ismét látni szeretnék őt. A Royal Ascot kommunikációs igazgatója, Nick Smith is Ausztráliába utazik a héten, hogy élőben láthassa a szupersztárt az 1000 méteres, 500 ezer dollár díjazású Group 1 minősítésű futamon. És ha már ott van, élőben adja át meghívását, hogy a sportág legnagyobb tömegeket vonzó ünnepelt csillaga térjen vissza júniusban Angliába.

„Tavaly június óta rendszeresen beszéltem a tulajdonosokkal, Neil Werrett-tel, Gary Wilkie-vel és az egész csapattal, és többször ebédeltünk együtt Londonban az olimpia ideje alatt. Meghívtak a Lightning Stakes utáni partira, és így – attól függően, hogy hogyan alakul a futam – biztos vagyok benne, hogy beszélni fogunk a 2013-as Royal Ascot-ról. Szerencsések voltunk, hogy Black Caviar eljött és nyert tavaly az Egyesült Királyságban, és a legtöbb ember azt mondja, hogy az a verseny volt a Royal Ascot fénypontja. Természetesen mi is így láttuk, és ő a Royal Ascot marketing kampányának kulcsfigurája.”  

Az a tény, hogy Black Caviar szerepel ugyanis a 2013-as Royal Ascot brosúra borítóján, még a ló tulajdonosait is meglepte. “Azt mondanám, hogy a Royal Ascotra való visszatérés nagyon, nagyon kétséges.” – nyilatkozta egyikük, Neil Werrett. „Nem is nagyon gondolkoztunk még rajta, most csak a Lightningra összpontosítunk. De elmondhatom, hogy tavaly mindenki nagyon figyelmes volt velünk a Royal Ascoton, hihetetlenül jól éreztük magunkat, úgyhogy majd meglátjuk, hogyan lesz.”

Mindeközben Peter Moody a héten úgy nyilatkozott, hogy négy-öt verseny óta már ott van a levegőben, hogy az lesz Black Caviar utolsó futama, így most sem lehet kizárni azt, hogy szombaton áll utoljára rajthoz…

 

A futam magyar idő szerint szombat reggel 6:30-kor kezdődik.

 
Címkék: lóverseny,