St Leger - Latin Lover a történelmi siker kapujában (FRISSÍTVE: Latin Lover nem indul)

2012-10-04
Vasárnap utolsó állomásához érkezik a hazai Hármas Korona versengés. A Gyolai család lova lehet a magyar galopp szakág ötödik Triple Crown győztese.

 

A Franciaországban tenyésztett mén idén megnyerte az 1600 méteres Nemzeti Díjat, és a 2400 méteres 90. Magyar Derbyt, így amennyiben vasárnap elsőként halad át a 2800 méterre kiírt St. Leger (Listed) célvonalán, ő lehet a magyar galoppsport ötödik Hármas Korona győztese. Korábban Try Well-nek (1936), Bilbao-nak (1977), April Sun-nak (1999) és Saldenzar-nak (2007) sikerült véghezvinnie ezt a bravúrt.

Jozef Roszival idomítottjának az előnevezések alapján hat ellenféllel kell „farkasszemet néznie” a hároméves lovak idei utolsó klasszikus versenyében.

 

A mezőny:

Astraios (mén) Az Álmodó istálló ír importja viszonylag későn, július közepén mutatkozott be a Kincsem Parkban, ami nem is csoda annak tükrében, hogy kétévesen (júliustól decemberig bezárólag) nyolc versenyt futott Angliában. A budapesti versenypályán rögvest győzni tudott, majd második versenyét is magabiztosan abszolválta. Eddigi utolsó erőfelmérőjét a 2000 méteres Mártai Hendikepben futotta, ahol favoritként csak negyedik helyen ért célba. A mezőny „sötétlova”. 

 

Latin Lover (mén) Parádés mérleggel rendelkezik a hároméves telivér, aki már csikóként is a legjobbak közé tartozott. A 2012-es évben megnyerte a Gróf Hunyadi József Emlékversenyt, a Nemzeti Díjat, a Derby előfutamának számító Alagi Díjat, majd a 90. magyar klasszikust is. A Kincsem Díjban némi túlsúlyt cipelve kikapott ugyan Ostinato-tól, de jelzés étékű, hogy fél kilóval magasabb hendikepszámot kapott, mint legyőzője. Papíron minden az ő végső sikerét vetíti elő.  

 

Raphael Santi (mén) Dr. Ecsedi Leticia úrhölgy lova áprilisban lépett először pályára a Kincsem Parkban. (Említsük meg, hogy kétévesen a világ egyik legjobb trénere, Aidan O’Brien irányította felkészítését.) Első komoly sikerét a Dióspusztai Díjban aratta, ahol kihasználva kedvező beállítását, hatalmas fölénnyel „intézte el” jó nevű idősebb ellenfeleit.  A 90. Magyar Derbyben harmadik helyezést szerzett Latin Lover és Category Five mögött, majd a Kisbér Díjban többek között Ostinato-t verte. A 2200 méteres Szenttamási Díjban harmadik lett, míg a Kincsem Díjban ismét Latin Lover mögött lett ötödik.     

 

Sajgon (mén) Pavel Kalas lengyel tenyésztésű trenírozottja alacsonyabb besorolású versenyekben indult eleddig Pozsonyban és az ausztriai Ebreichsdorf-ban, kevés sikerrel, így aligha szólhat majd bele a dobogós helyezésekért zajló csatározásba.

 

Completta (kanca) A Kerekes ménes lova idén megnyerte az egyaránt 2400 méteres Magyar Kancadíjat és a Kovács Mihály tiszteletére futott Magyar Háromévesek Nagydíját, ami alapján Raphael Santi-val egyetemben Latin Lover legfőbb kihívója lehet.

 

Finálé (kanca) A Telivér Farm „kettős” kanca pályafutása tizennegyedik versenyére készül. Eddigi legjobb eredménye a hazai Kancadíjban elért negyedik helyezés, amit később a Magyar Háromévesek Nagydíjában megismételt. Múlt vasárnap 1600 méteren állt starthoz egy másodosztályú hendikepben, ahol harmadik lett.

 

La Rochell (kanca) Miroslav Stancík idomítottja Sajgon-hoz hasonlóan szolid eredménysorral rendelkezik. Utolsó két versenyében egyaránt második 3000, illetve 3200 méteren, de jóval szerényebb képességű lovak közt. 

 

FRISSÍTÉS (2012.10.05.)

Latin Lover sérülést szernvedett, ezért nem adták indulónak a vasárnapi Magyar St. Leger-re. 

A 2800 méteres Magyar St. Leger-ben Astraios (Stanislav Georgiev), Raphael Santi (Bakos Gábor), Completta (Kerekes Károly) és Finálé (Paizs Gábor) indul.