
Hivatalossá vált: So You Think visszavonul a versenyzéstől, és a tenyészidényre hazatér Ausztráliába.
A tízszeres Group 1 győztes mén a tervek szerint most szombaton futotta volna búcsúversenyét az Eclipse Stakes-en, azonban tegnap sántítani kezdett, így a futás helyett szombaton karanténba vonul, majd visszatér szülőhazájába, Ausztráliába.
„Nagy csalódás, hogy ki kell hagynia az Eclipse-et, de csodálatos versenykarriert tudhat maga mögött, és most itt az ideje, hogy az istállóban is ragyogjon.” – nyilatkozta Tom Magnier, a Coolmore Australia istálló vezetője.
A 2006-ban született So You Think első trénere Bart Cummings volt, akivel többek közt két Cox Plates kupát is nyert, mely az egyik legtekintélyesebb 2000 méteres futam Ausztráliában. Ausztrál karrierje során 5 Group 1 győzelmet gyűjtött be, majd 2011. márciusában átköltözött Európába, a Coolmore istállóba került és azóta az ír sztártréner, Aidan O’Brien foglalkozik vele. Aidan O’Brien-nel szintén öt Group 1 győzelmet aratott, többek közt ő volt a tavalyi Eclipse bajnoka is.
Idén nagyszerű formában volt, két Group 1 futamot is nyert egymás után, először a Tattersall’s Gold Cup-ot a Curragh-on, majd a Prince of Wales’s Stakes-t az Ascot-on.
Az Új-Zélandon született High Chaparral mén pályafutása során összesen 23 versenyen indult, melyből 14-et megnyert (ebből 10 Group 1) és ötször volt helyezett. Karrierje alatt több, mint 5 millió fontot keresett tulajdonosainak és trénerének.
„So You Think egy különleges ló, és valódi megtiszteltetés volt, hogy itt lehetett a Ballydoyle-ban.” – mondta Aidan O’Brien.
So You Think 67.941 dollárért kezd el fedezni a Coolmore Australia farmon.

A Honvédelmi Minisztériumhoz kerülhet a lóversenyfogadás
Amore Boy nyerte a 101. Magyar Derbyt
Több rekordot is megdöntött az idei Kentucky Derby


