Snow Fairy nyerte az Irish Champion Stakes-t

2012-09-10
A szenzációs Snow Fairy szombaton megszerezte hetedik Group 1 győzelmét, és bizonyította, hogy a világ legnagyszerűbb versenylovainak egyike.

  

Snow Fairy  története valódi tündérmese: 2008-ban, miután senki nem figyelt fel a lóárverésen, tenyésztője, Cristina Pationo 1.800 euróért visszavásárolta őt. Azóta sokan verhetik fejüket a falba, hiszen Snow Fairy szombat óta már hét Group 1 győzelmet tudhat magáénak, melyek közül négyet ráadásul idegenben szerzett. Hármat Ázsiában, a negyediket pedig - egy sérülés miatti közel tíz hónapnyi kihagyás után – múlt hónapban, Franciaországban. Szombati győzelmével eddigi karrierje során több, mint 4 millió fontot keresett már tulajdonosának.

 

Szombaton úgy állt rajtgépbe, hogy külföldi sikerei ellenére az Egyesült Királyságban két éve, hároméves szezonja óta, nem sikerült érdemleges eredményt elérnie. Ráadásul eddigi Group 1 győzelmei során mindig Ryan Moore ült a nyeregben, aki most sérült, így őt Frankie Dettori helyettesítette. 

A célegyenesben Snow Fairy nagy csatát vívott Nathaniellel, azonban végül magabiztosan, több, mint egy testhosszal nyerte a párbajt. Második helyen a futam favoritja, a 2011-es King George és a 2012-es Coral-Eclipse győztese, Nathaniel; harmadikként pedig St Nicholas Abbey, a Breeders’ Cup Turf címvédője, és az utóbbi két év Coronation Cup nyerője érkezett.

 

 

„Megverni néhányat a világ legjobb lovai közül, és megdönteni a pályarekordot egy sérülés után – minden bizonnyal ez volt eddigi legjobb teljesítménye” - nyilatkozott a futam után, trénere, Ed Dunlop.  “Nem sokszor volt büszkébb, mint most. Szerencsésnek mondhatom magam, mert nyertem pár nagyszerű versenyt már, de ez, amit ma Snow Fairy csinált, egyszerűen csodálatos. Frankie nagyszerűen lovagolta. Ő életem lova.”

Snow Fairy ezek után valószínűleg elindul a Champion Stakes-en (Frankel ellen), az Arc-on és trénere szívesen látná őt a Breeders’ Cup-on is (ahova szombati győzelmével kvalifikálta magát).

 

Frankie Dettori ötödik Irish Champion Stakes győzelmét, és 198. Group 1 győzelmét szerezte meg: „Ed és a csapat érdeme, hogy egy ilyen sérülés után vissza tudták őt hozni. Ugyanolyan képességei vannak, mint előtte, és nagyon jó volt ismét lovagolni őt. Beszéltem ma délelőtt Ryan Moore-ral, és ő azt mondta, legyek türelmes, Snow Fairy gyorsítani fog, mikor kérem tőle. Nem akartam töltelék lenni a szendvicsben, és túl korán Nathaniel után menni, de Snow Fairy úgy tűnt, nagyon könnyedén ment. Fogalmam sem volt arról, hogy ennyire népszerű ez a kanca - általában nem veszek észre ilyen dolgokat, de most hallottam, hogy a közönség nagyon szurkol neki, és hallottam az őrjöngést, ahogy befutott a célba. Nagyon népszerű kanca, mindenki örült, hogy egy nagy küzdelem után így láthatja őt célba érni. Hihetetlen buzdítást kapott. Kis termetű kanca, de nagyon gyors. Ezen a versenyen néhány nagy champion nyert már, és ő is közülük való.”

 

Dettori és a Nathaniel hátán ülő Buick egyébként együtt érkezett egy helikopterrel Haydockból, ahol a Betfred Sprint Cup-on lovagoltak. Ott egyikük sem úgy szerepelt, ahogy remélte, hiszen Dettori lova, Soul végül nem indult, Buick Ortensiája pedig egy mély sebet szerzett, és így esélye sem volt a futamban. 

A futamot a fogadóirodák által csak negyedikként sorolt, 10/1 odds-szal induló Society Rock nyerte, Gordon Lord Byron és Bated Breath előtt.

 

Címkék: lóverseny,