
Az új magyar versenyló-reménység, az első Dubai versenyén csak hatodikként célbaért Ostinato trénere, Kovács Sándor szerint Kieren Fallon az oka annak, hogy a ló nem a várakozásoknak megfelelően teljesített.
Korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, hogy Ostinato nem úgy kezdett Dubaiban, ahogyan reméltük, azonban a hétfőn rövid időre Budapestre érkezett Kovács Sándor a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában elmondta, hogy ez nem a ló hibája volt, hanem a rajta ülő ír sztárzsokéé, Kieren Fallon-é, aki nem követte a lóhoz adott "használati utasítást".
Azt kérték tőle, hogy várásra lovagolja Ostinatot, mert a ló így tudja a legjobbját nyújtani, azonban ez nem sikerült a kívánt mértékben. Ostinato az egyenesben még elől jött be, ám az utolsó 250 méteren „teljesen elkészült az erejével”, így csak hatodik lett. Megfelelő lovaglással Ostinato a harmadik, negyedik helyen tudott volna beérni – mondta Kovács Sándor.
A kudarc miatt február 14-én Ostinato már más zsokéval áll rajthoz egy 2400 méteres versenyen. Ha ezen a jól teljesít a ló és az egészsége engedi, további futamokra maradhat kint Dubajban. Akárhogy is alakul azonban a sorsa, mostani külföldi szereplésével máris tett azért, hogy a lóversenysport ismét népszerűbb legyen Magyarországon – hangsúlyozta a Hajnal-tájban Kovács Sándor.
A szakember a Kossuth Rádió műsorában még elmondta, hogy a lovakat az arab országban 30 négyzetméteres, alul és oldalt is gumírozott bokszok, valamint 70 méteres úszómedence várja. Ezen kívül az állat bármerre megy, gumiszőnyegen vagy homokos talajon haladhat. A lovakkal foglalkozó személyeknek, így a trénereknek, segédtrénereknek lovászoknak szintén fantasztikus kiszolgáló helyiségek állnak rendelkezésükre – tette hozzá a tréner.
Forrás: Kossuth Rádió
A Honvédelmi Minisztériumhoz kerülhet a lóversenyfogadás
Amore Boy nyerte a 101. Magyar Derbyt
Több rekordot is megdöntött az idei Kentucky Derby


