
Nyilvánosságra hozták a Sportradar legfrissebb adatait
A Sportradar minden eddiginél több, 903 gyanús meccset jelentett a tavalyi évben. Ez a szám 2,3 százalékkal magasabb, mint a korábbi rekordnak számító 883 regisztrált eset 2018-ból.
A gyanús meccseket 10 különféle sportág szolgáltatta, 76 országból. A Sportradar Universal Fraud Detection System (UFDS) fogadásfigyelő rendszere jelezte őket, amely észleli a gyanús fogadási tevékenységeket a mérkőzések során.
Ha kontinensenként nézzük eseteket, a legtöbb gyanús meccset Európában rögzítették, összesen 525-öt. A második legtöbbet Ázsiában, 161-et, amit Dél-Amerika követ 131-gyel.
A futballban volt a legtöbb gyanús mérkőzés, összesen 694, a kosárlabda a második 62-vel, a tenisz pedig a harmadik 53-mal.
Az egész év során a legtöbb gyanús mérkőzést szeptemberben és októberben jelezték: 105-öt illetve 104-et - ez egybeesik az európai futballnaptár kezdetével.
A Sportradar Global Betting Turnover Model becslése szerint a sportfogadás teljes forgalma 2021-ben elérte az 1,45 billió eurót, ami szintén rekord. Ebből a futball 745 milliárd eurót, a teljes forgalom 51%-át tette ki, ezt a tenisz követte 190 milliárd euróval, majd a kosárlabda 185 milliárd euróval.
A jelentés becslése szerint 2022-ben a gyanús meccsek száma növekedni fog, ahogy a koronavírus világjárvány okozta leállások egyre ritkábbak lesznek.
„Az elmúlt évek globális problémái anyagi nyomást gyakoroltak a versenyekre, csapatokra és a sportolókra egyaránt, és a bundázók ezt egyértelműen kihasználják. 2021-ben rekordszámú gyanús mérkőzésnek lehettünk tanúi. Bár ez nagyon kis százaléka a világszerte lejátszott mérkőzések számának, és a rendezvények túlnyomó többsége mentes a korrupciótól, adataink egyértelműen azt mutatják, hogy a mérkőzések eredményének befolyásolása továbbra is állandó és növekvő fenyegetést jelent a sport világában. ” mondta Andreas Krannich, a Sportradar ügyvezető igazgatója.
A jelentés szerint 2021-ben hozzávetőleg 165 millió euró bevételt generáltak a bundázott mérkőzések.
A Sportradar partnereivel együttműködve 65 szankciót támogattak: 46 sportszankciót, 15 büntetőjogi szankciót és négy olyat, ami sport- és büntetőjogi szankciót is kiérdemelt. Ezek a futballt és teniszt érintették 11 országban, nyolc sportoló pedig életfogytiglani eltiltást kapott.
Lekapcsolták a fogadóirodákat folyton megelőző bunda csoportot
Hamarosan betilthatják a sárga lapokra való fogadásokat
Százmilliókat lopott egy férfi egy online szerencsejáték app hibáját kihasználva


