Rekordáron, 1 milliárdért kelt el Black Caviar kisöccse

2013-04-09
Az ausztrálok veretlen világsztárjának, Black Caviarnak kisöccse tegnap 5 millió dollárért kelt el az Inglis Easter Yearling árverésen - a korábbi ausztrál rekord 3 millió dollár volt.

 

Redoute's Choice és Helsinge csikójáért ugyanaz a melbourne-i székhelyű BC3 Thoroughbreds fizette ki ezt az elképesztő összeget, ami tavaly 2,6 millió dollárért megvette húgát is. A cég képviselője, Simon Marshall elmondta, hogy szakértőik még sosem láttak ennél a kis ménnél nagyszerűbb yearlinget, illetve, hogy az ö tulajdonukban lévő, még nem versenyeztetett nővére, Belle Couture is kitűnő versenylónak ígérkezik. 

 

A kis mén 2 perc 42 másodpercig tartózkodott az árverési körben, a kezdő licit 2 millió dollár volt, mely először 2,5 majd 3, aztán 4 millió dollárra emelkedett. Innentől kezdve csökkent a tempó, 100 ezrenként ugrálgatott felfelé az ár, és végül a BC3 tette a végső ajánlatot, 5 millió dollárral. 

 

 

A cég igazgatója, Bill Vlahos elmondta, hogy több kliensük is vásárolt már részesedést a lóban. 5 százalékos részesedésre még várnak is jelentkezőket, de nem szeretnének többet 10-12 tulajdonosnál. Vlahos szerint már beszéltek a trénerválasztásról, de még nem döntöttek. Elmondása szerint Black Caviar trénere, Peter Moody, illetve a szintén sztárstátuszban lévő báty, All Too Hard trénere, John Hawkes is a jelöltek közt van. 

 

Annyi biztos, hogy a kis mén most a BC3 tulajdonában lévő Grace Parkba kerül, Torquay-ba, ahol ismét a hétköznapi lovak világát élheti majd. „Nem fogják állandóan fotózni, eszegethet egy kis répát, és meghempergőzhet a sárban, szóval ismét ló lehet.” mondta Marshall.

 

 

Bár ez az 5 millió dolláros ár Ausztráliában rekordnak számít, az USA-ban még ennél is elképesztőbb összegeket fizetnek egy-egy lóért… akik aztán közel sem biztos, hogy beváltják a hozzájuk fűzött reményeket.

 

The Green Monkey - született: 2004, ár: 15,3 millió USD (3,5 milliárd Ft) (2006)

A kétéves mént világrekordnak számító áron értékesítették, majd debütáló futamán 3. helyen végzett 2007-ben a Belmont Parkban. Második futamán, ugyanezen a pályán, a 4. helyet szerezte meg. Hivatalosan 2008 februárjában vonultatták vissza a versenyzéstől, miután nem sikerült kitörnie a nyeretlen státuszból. Karrierje során csupán 6.800 dollárt keresett tulajdonosainak.

 

Seattle Dancer -  született: 1984, ár: 12,5 millió USD (2,8 milliárd Ft) (1985)

A legdrágább yearling, melyet egy aukción valaha is értékesítettek. Debütáló futamán, 1987 áprilisában 3. helyen végzett, majd következő két futamát, a Group 3 minősítésű Gallinule Stakest és a Group 2 minősítésű Derrinstown Stud DerbyTrialt megnyerte. Ezt követő futamán a párizsi Longchampen csak a 6. helyet sikerült megszereznie. Utolsó versenyét is ezen a pályán futotta, akkor 2. helyen végzett. Versenykarrierje során 162.000 dollárt keresett.

 

Meydan City – született: 2005, ár: 11,21 millió USD (2,5 milliárd Ft) (2006)

A publikus aukción értékesített második legdrágább yearling Newmarketben vetett véget veretlenségének 2008-ban Frankie Dettori-val a nyeregben. Karrierje során 7 futamon indult, és csak egy másik futamon tudott még nyerni. 2009-ben vonult vissza, addig 35.000 dollárt keresett tulajdonosainak. 

 
Címkék: lóverseny,