
A Kentucky Derby bajnoka, California Chrome szombaton favoritként áll rajthoz az amerikai Hármas Korona második ágát jelentő Preakness Stakes-ben – vajon közelebb kerülünk eggyel ahhoz, hogy 36 év után ismét megkoronázhassanak egy telivért?
A háromévesek számára kiírt Grade 1 minősítésű Preakness Stakes-t minden évben május harmadik szombatján futják a Pimlico versenypályán, Baltimore-ban. Az idén 139. alkalommal megrendezésre kerülő, 1 3/16 mérföldes (1,9 km-es) Preakness Stakes az USA második legnézettebb futama, még a Belmont Stakes-nél és a Breeders’ Cup-nál is több néző szokott kilátogatni a pályára - általában csak a Kentucky Derby-n van több érdeklődő, mint itt.
A Preakness az amerikai Hármas Korona második ága (az első a Kentucky Derby, a harmadik pedig a Belmont Stakes), a három futam közül ez a legrövidebb. Ahhoz, hogy egy ló elnyerje a Hármas Koronát, mindhárom futamon győznie kell. Minden évben lóversenyrajongók százezrei remélik, hogy ismét láthatják, ahogyan egy telivér megszerzi a Hármas Koronát, az elmúlt 36 évben azonban erre nem volt példa, és eddig összesen csupán 11 ló került be ebbe az elit körbe, legutóbb Affirmed, 1978-ban.
1997 és 2004 között meglehetősen gyakori volt, hogy a Kentucky Derby győztese nyeri a Preakness-t is. Silver Charm-nak (1997), Real Quiet-nek (1998), Charismatic-nak (1999), War Emblem-nek (2002), Funny Cide-nak (2003) és Smarty Jones-nak (2004) is sikerült ez a bravúr. Azonban 2004 óta csak Big Brown (2008-ban) és I’ll Have Another (2012) tudta mindkét versenyt megnyerni. A Derby – Preakness duplázás nem könnyű feladat. Kimagasló versenyló és hihetetlen mennyiségű szerencse kell ahhoz, hogy háromévesen három hét alatt két ilyen nagy presztízsű futamot is megnyerjen egy ló, ráadásul két különböző államban.
California Chrome Derby-beli győzelme az amerikai álom beteljesülése, a kisemberek győzelme volt egy milliárdosok uralta világban: Tulajdonosai, Perry Martin és Steve Coburn egy 8.000 dolláros kancát pároztatott egy 2.500 dolláros ménnel, és a csikót nem egy sztártrénerre, hanem a 77 éves, csupán 16 lovat trenírozó Art Shermanra bízták. Ezzel a „tesco gazdaságos” lovacskával nyerték meg aztán a világ egyik legnagyobb presztízzsel rendelkező futamát, a Kentucky Derby-t.
Sherman története is álomszerű: 1955-ben munkalovasként érkezett először a Chruchill Downs pályára az akkori győztes Swaps-szal, most pedig trénerként nyerte meg első Derbyjét, és ezzel ő lett a legidősebb tréner, aki valaha is nyerni tudott ezen a futamon. Ha tehát szombaton ismét sikerülne nyernie, majd a Belmont Stakes-ben is diadalmaskodna, ez lenne minden idők talán legálomszerűbb koronázása!
California Chrome (odds: 2-5) a Santa Anita Derby és a Kentucky Derby bajnokaként érkezik a Preaknessre. Legutóbbi öt futamát megnyerte (ebből négyet idén), és ezalatt a öt verseny alatt összesen több, mint 24 hosszat vert rá ellenfeleire – mindezt azóta érte el, hogy új zsokét kapott a 2002-es Derby győztes Victor Espinoza személyében. Mondani sem kell, ő a futam abszolút favoritja, jelenleg 2/5-ös oddsszal fogadható, de persze ez nem jelent garanciát arra, hogy valóban meg is nyeri a versenyt, hiszen a Preakness 138 éves történelme során csupán 70 alkalommal nyert a favorit.
Nézzük, kik lesznek California ellenfelei szombaton:
Social Inclusion (5-1)
A másodfavoritként induló Social Inclusion eddig összesen csak három futamon indult (ebből az első kettőt megnyerte - összesen 17 hosszal) legutóbb a Wood Memorialon harmadik lett Wicked Strong és Samraat mögött. Többek szerint – bár kétségkívül megvan benne az a sebesség, amivel megszorongathatja California Chorme-ot -, hamar fáradni látszik, és nincs felkészülve egy ekkora versenyre, mint a Preakness.
Bayern (10-1)
Bayern trénere, Bob Baffert hatodik Preakness győzelméért indul, azonban Bayern kevésbé tapasztalt, mint Baffert az előző öt bajnoka. Bayern még sosem nyert 1 mérföldnél hosszabb távon, úgyhogy kérdéses, hogy hogyan állja majd a sarat szombaton az 1 3/16 mérföldön. Az Arkansas Derbyben harmadik helyen végzett Danza és Ride On Curlin mögött, legutóbb, a Derby Trialban azonban győzni tudott.
Ride On Curlin (10-1)
Bár még soha nem nyert, tulajdonképpen nem nagyon volt rossz versenye, talán a Kentucky Derbyt leszámítva, de trénere szerint arról sem ő tehet. Kétévesen harmadik helyen végzett a Champagne-ban. Idén harmadik lett a Southwest Stakes-ben és a Rebel Stakes-ben, az Arkansas Derbyn másodikként futott be Danza mögött, majd a Kentucky Derbyben hetedik lett. A Derbybeli fiaskó trénere szerint Calvin Borel zsoké számlájára írható, aki túl későn kezdte meg a rohamot. Borel helyett most Joel Rosario ül majd Ride on Curlin nyergében. Mindenképp érdemes rá figyelni!
Dynamic Impact (12-1)
Kétévesen nem futott, idén három versenyen indult, kétszer nyert, legutóbb az Illinois Derbyben. Ugyan nem szerzett jogot a Kentucky Derbyben való indulásra, de az illinoisi győzelmekor jobb sebességet mutatott, mint California Chrome a Churchill Downson.
General a Rod (15-1)
Kétévesen nem futott, élete első futamát, a Gulfstream Park Derby-t azonban megnyerte. A Fountain Of Youth Stakes-ben második lett Wildcat Red mögött, a Florida Derby-n pedig harmadikként érkezett Constitution és Wildcat Red után. A Kentucky Derbyben beragadt a mezőnyben és 11. helyen végzett, de ennél többre képes, érdemes figyelni rá.
Ring Weekend (20-1)
Trénere, Graham Motion megnyerte a 2011-es Derby-t Animal Kingdommal, és a lóversenyrajongók megtanulták, hogy szinte minden lovára figyelni kell. Ring Weekend a szakértők szerint kivétel ez alól a szabály alól. Egyetlen stakes győzelmét rendkívül gyenge mezőnyben aratta a Tampa Bay Derbyn. Legutóbb a Calder Derbyben futott, ahol második lett.
Kid Cruz (20-1)
Nem tűnik elég jónak egy Preakness szintű futamhoz, bár legutóbbi stakes győzelme szép volt a Pimlico-n.
Pablo Del Monte (20-1)
Négy futamon indult, eddig a harmadik helynél sosem jutott előrébb. Legjobb versenyeit szintetikus felületen futotta, ez a terep nem igazán fog feküdni neki.
Ria Antonia (30-1)
A mezőny egyetlen kancája idén már másodszor kapott új trénert, és a szakemberek szerint nem igazán reális a Preakness-beli indítása. Ő a legtapasztaltabb a mezőnyben, rengeteget futott már, 8 futamából kettőt nyert meg, egyszer lett második. Legnagyobb sikerét kétévesen aratta, második lett a Breeders’ Cup Juvenile Fillies-ben. Idén a Rachel Alexandra Stakes-ben negyedik, a Santa Anita Oaks-ban második, legutóbbi futamán pedig, a Kentucky Oaksban hatodik lett.
A futam magyar idő szerint szombaton (vagyis már inkább vasárnap) 00:18 perckor rajtol, interneten az NBC közvetíti.
Rajthely | Ló neve | Tréner | Zsoké | Odds |
1 | Dynamic Impact | Mark Casse | Miguel Menna | 12-1 |
2 | General a Rod | Mike Maker | Javier Castellano | 15-1 |
3 | California Chrome | Art Sherman | Victor Espinoza | 3-5 |
4 | Ring Weekend | Graham Motion | Alan Garcia | 20-1 |
5 | Bayern | Bob Baffert | Rosie Napravnik | 10-1 |
6 | Ria Antonia | Tom Amoss | Calvin Borel | 30-1 |
7 | Kid Cruz | Linda Rice | Julian Pimentel | 20-1 |
8 | Social Inclusion | Manny Azpurua | Luis Contreras | 5-1 |
9 | Pablo Del Monte | Wesley Ward | Jeffrey Sanchez | 20-1 |
10 | Ride On Curlin | William Gowan | Joel Rosario | 10-1 |
Celta Vigo - Alavés: Elmozdulni a veszélyzónából
Villarreal-Girona: Ismét gálázik az idény meglepetéscsapata?
11 milliót nyert egy szajki fogadó döntetlenekkel


