
Overdose féltestvére Opium Bullet, miután megnyerte a szeptember elsejei, 1300 méteres távú bemutatkozó versenyét, vasárnap az 1600 méteres, 29. Karpatská Cena listed-kategóriájú versennyel folytatta Pozsonyban.
A futamban nyolc ló volt az ellenfele, a futam tulajdonképpen a mi Szent László Díjunknak a megfelelője (amit Overdose 2007-ben megnyert). Azért a pozsonyit választották a budapesti verseny helyett, mert a Szent László Díj 1400 méteres, azaz csak 100 méterrel hosszabb, mint Opium Bullet szeptember elsejei bemutatkozó versenye - így sok új információhoz nem jutnának. A mérföldes táv viszont lehetőséget adott a menedzsmentnek, hogy felmérjék, érdemes-e Opium Bulletet a későbbiekben középtávú versenyeken futtatni, vagy maradjanak a sprinteknél - ez csak a gyakorlatban dönthető el.
Opium Bullet a startgépből – csakúgy, mint első, budapesti versenyén – megkésve, legalább három hossz hátránnyal indult. Lovasának így végig kerülgetnie kellett, s három kanyart is kívülről, harmadik-negyedik pozícióban tett meg. Az utolsó kanyarban viszont – talán attól tartva, hogy a pozsonyi pálya csak mérföldes, így a célegyenese mindössze 350 méteres – a kelleténél gyorsabban zárkózott vele, így a ló kisodródott, a többieknél nagyjából 6-8 méterrel nagyobb ívű körön fordulva, a mezőnynél lényegesen (30-50 méterrel) többet futott. A célegyenesben ennek ellenére könnyen és gyorsan beérte a vezető lovakat, de úgy 200 méterrel a vége előtt erejéből már csak pozíciója tartására tellett – nem tudta befogni a győztest, mivel vélhetően túl hosszú volt neki a táv. Végül a nyerőtől két és fél, a másodiktól fejhosszra végzett, ők hárman a többieket további hat hosszal távolozták. Mikóczy Zoltán a futam után csak annyit nyilatkozott: „Vissza rövidre!"
OPIUM BULLET POZSONYI VERSENYÉNEK HIVATALOS EREDMÉNYE
26. KARPATSKÁ CENA (Cena Charvát Slovakia)
2013. szeptember 1. 22 • Závodisko, Pozsony
Listed • 1600 m • (4000, 1840, 1200, 560, 400 EUR)
I.
FRANCIE
57,0 kg - Jan Rája
Előnye Opium Bullet-től: 2 1/2 hossz
II.
BLACK BLADE
58,0 kg - Jaroslav Línek
Előnye Opium Bullet-től: fejhossz
III.
OPIUM BULLET
58,0 kg - Martin Srnec
IV.
TRNAVA
57,0 kg - Róbert Sara
Hátránya Opium Bullet-től: 6 hossz
V.
NEW ATTACK
58,0 kg - Nikola Pertlík
Hátránya Opium Bullet-től: 6+ hossz
6.
BORSA SCHARM
57,0 kg - Zdenko Smida
Hátránya Opium Bullet-től: 7 hossz
7.
AUENFELS
58,0 kg - Matej Rigo
Hátránya Opium Bullet-től: 12 hossz
8.
VALTZ
58,0 kg - Benjamin Clös
Hátránya Opium Bullet-től: 13 hossz
9.
THALES
58,0 kg - Milan Zatloukal
Hátránya Opium Bullet-től: 22 hossz
2 1/2 hosszal győz, majd fej - 6 - fej - 1 - 5 - 1 - 9
A győztes ideje: 1:43.925 (28,19 - 26,06 - 25,35 - 24,33)
Opium Bullet ideje: 1:44.339
Forrás: pannoniaoverdose.hu
A Honvédelmi Minisztériumhoz kerülhet a lóversenyfogadás
Amore Boy nyerte a 101. Magyar Derbyt
Több rekordot is megdöntött az idei Kentucky Derby


