
2012-03-16
Egy hatfős dubaji állatorvosi konzílium pár napja úgy döntött, hogy nem javasolja Overdose részvételét a hóvégi Dubai World Cup-on.
Egy hatfős dubaji állatorvosi konzílium pár napja úgy döntött, hogy nem javasolja Overdose részvételét a hóvégi Dubai World Cup-on.
Mikóczy Zoltán Angliából nyilatkozott a PannoniaOverdose.hu-nak, ahová lova tegnap, március 15-én már meg is érkezett. Elmondta, hogy Overdose-t itt is megvizsgálják, és egy-két héten belül eldől, hogy csak egy rövidebb rehabilitációra van szükség, és itt maradhat a tavaszi angliai versenyekre, vagy pedig hosszabb kihagyásra kényszerül, s ez esetben hazaszállítják.
Overdose január 13-án, majd február 13-án történt sérülései után már kicsit félve kérdezünk, lévén csak pár nappal múlt március 13-a. Minden rendben?
Mikóczy Zoltán: A körülményekhez képest jól vagyunk, és ugyan az elmúlt hetek megviselték a lovat és a csapatot is, de úgy érzem, van okunk bizakodni. Annak ellenére, hogy nemrég bizonyossá vált, Overdose nem futhat a március 31-i Dubai World Cup-on. Egy helyi, azaz hat dubaji állatorvosból álló konzílium vizsgálta, és arra az álláspontra jutottak, hogy nem tanácsolják a jelenlegi állapotában a versenyszintű megterhelést a számára. Azaz a világkupán – hivatalosan – állatorvosi javaslatra nem indul. Mivel a döntést ők hozták, és nem mi, így a Dubai Jockey Club Overdose el-, vagy hazaszállításának költségéből is részt vállal.
Tehát hazajöttök?
Mikóczy Zoltán: Két lehetőséget ajánlottak számunkra, Angliába, vagy Németországba reptetik a lovat. Mi előbbit választottuk, és tegnap, március 15-én Overdose gépe 12.30-kor landolt a London közeli Sansted reptéren, ahonnan 16 órakor meg is érkezett Pulboroughba.
Itt már kétszer járt korábban. 2009-ben gyógykezelésen töltött hónapokat, majd tavaly ez volt az angliai állomáshelye a haydock parki és ascoti versenyei között, tehát a környezet már ismerős számára. Most gyógyulni vagy versenyezni jött? Esetleg is-is?
Mikóczy Zoltán: Ugyanabba az istállóba került, s ugyanaz a csapat fogja gondját viselni, mint az előző alkalmakkor. Az biztos, hogy a közúton történő hazaszállításával célszerű várni, hogy a pataszerkezete egy kicsit még erősödjön egy ilyen megterhelő 1600 kilométeres utazás előtt, amihez még a csatornán történő átkelés is hozzáadódik. Pláne, ha esetleg rövid időn belül visszaszállítanánk a tavaszi angliai versenyekre. Ha tehát úgy tűnik, hogy Overdose viszonylag rövid időn belül versenyezhet, akkor az azt megelőző rövid rehabilitációs időszakot itt fogja tölteni Pulboroughban, és a versenyekre is itt fog felkészülni. Csak akkor visszük haza, ha hosszabb rehabilitáció szükséges. A végleges döntés egy-két héten belül várható.
A legfontosabbról, Overdose állapotáról nem beszéltünk még...
Mikóczy Zoltán: Ugyan az elmúlt két hónapban komoly, versenyszintű munkát nem végzett, de a kondíciója jó, a csapat Dubajban igyekezett minél jobban megőrizni azt. Az angol állatorvosok pedig ma fogják megvizsgálni, nem szeretnék elébe menni, várjuk meg, ők mit mondanak.
Forrás: http://www.pannoniaoverdose.hu/
További cikkeink a témában:
A Honvédelmi Minisztériumhoz kerülhet a lóversenyfogadás
Amore Boy nyerte a 101. Magyar Derbyt
Több rekordot is megdöntött az idei Kentucky Derby
A Honvédelmi Minisztériumhoz kerülhet a lóversenyfogadás
Amore Boy nyerte a 101. Magyar Derbyt
Több rekordot is megdöntött az idei Kentucky Derby

Címkék: lóverseny,

Andy Vajna
EU jog
Eurojackpot
Joker
Kincsem Park
Megamillions
Szerencsejáték Zrt.
adó
asztalitenisz
atlétika
autóverseny
birkózás
bitcoin
blokkolás
boksz
bulvár
bundabotrány
bónusz
csalás
dohánykoncesszió
elemzés
eredmények
euromillions
fogadás
forma1
gépkocsinyeremény
hatoslottó
jackpot
jogi háttér
játék ingyen
játékadó
játékfüggőség
jégkorong
kajak-kenu
kaparós sorsjegy
kaszinó
kenó
kerékpár
kosárlabda
kártya
kártyaszámolás
kézilabda
költségvetés
külföldi lottó
labdarúgás
lottó
lottónyertes
lottózó
luxor
lóverseny
magyar jog
mobil játék
nyeremény
nyereményjáték
nyerőgép
nyerőszámok
odds
olimpia
online fizetés
online játék
online szerencsejáték
piaci információ
powerball
promóció
póker
rulett
röplabda
skandináv lottó
sorsjegy
sorsolás
sorsolási eredmény
sportesemény
sportfogadás
sportközvetítés
stratégia
szerveres üzemeltetés
tenisz
tipp
tippmix
tippmixpro
torna
totó
trafik
tv-műsor
távszerencsejáték
téli sportok
veszélyek
vívás
vízilabda
ötöslottó
úszás
útmutató
