Ötödével emelkedett a gépkocsinyeremény betétkönyvek száma

2014-01-20
Ez az OTP-nek jó, a reménykedőknek rossz hír. Ráadásul a kamatszint csökkenésével az OTP arányaiban egyre kevesebb pénzt tud a nyereményekre fordítani, a növekvő játékosszám nem ellensúlyozza azt.

 

A 2013-as gépkocsinyeremény- betétkönyv eladási adatairől Endrényi Balázst, az OTP kommunikációs osztály munkatársát kérdeztük:

 

-  Hogyan alakult a gépkocsi-nyeremény betétkönyvek forgalma 2013-ban, nőtt vagy csökkent? Milyen ütemben tette ezt? 

A Gépkocsinyeremény betétek állománya 2013 év végén közel 20 milliárd forint volt, a betét értékesítése ma is töretlenül zajlik. A jelenlegi alacsony kamatkörnyezet, és az ajándékozási lehetőség különösen is kedvezett a konstrukció népszerűségének – ezt jól mutatja, hogy 2013-ban az állomány közel 40%-kal nőtt. 2012-ben közel 100 ezer betétkönyvet értékesítettünk, míg 2013-ban az újonnan értékesített betétkönyvek száma a 200 ezret is meghaladta. 

A  2012. december 15-én megtartott, jubileumi 300. sorsoláson a résztvevő betétkönyvek darabszáma 987.586 db volt. A betétkönyvek száma 2013 folyamán 1,2 millió darabra nőtt.

 

- Hogyan alakul ma a gépkocsi nyeremény betétkönyvek aránya címletenként? 

Az állomány legnagyobb részét az 5 ezer forintos betétkönyvek adják a maguk közel 50%-os arányával. A betétkönyvek negyede 10 ezer forintos címletű, a 20 ezer forintosok aránya kicsivel 10% feletti, az 50 ezresé pedig közelíti a 20%-ot.

- Melyik címletnek van a legnagyobb nyerési esélye? 

A nyerési esély a címlet értékkel arányos, vagyis az 50 ezer forintos betétkönyv nyerési esélye tízszerese az 5 ezer forintosnak. Természetesen a váltható betétkönyvek száma nincs korlátozva, így a nyerési esély újabb betétkönyvek nyitásával tetszőlegesen növelhető.

 

- Még mindig Budapesten és Pest megyében veszik a gépkocsinyeremény betétkönyvek 28%-át? 

A Budapesten és Pest megyében váltott betétkönyvek aránya lényegében nem változott az elmúlt évben: a négy címletet figyelembe véve közel 29 % az itt nyitott betétkönyvek aránya.

  

- A megnyert gépkocsi árára egy korábbi tájékoztatás szerint a kamatadó szabályai vonatkoznak, melyet az OTP bank átvállal az ügyfelektől. Igaz ez a tavaly bevezetett 6%-os EHO megfizetésére is?

A nyerteseknek nem kell kamatadót és EHO-t fizetniük, mert azt a Bank a keletkezett nyereményalap terhére állapítja meg és fizeti ki. A nyereménysorsolásra felhasznált alap tehát már adózás utáni alap. A 2006. augusztus 1 előtt nyitott gépkocsinyeremény betétek első nyereménye pedig továbbra is mentes a kamatadó és az EHO alól is.

 

- Milyen gyakran fordul elő, hogy egy rég megnyert gépkocsit keresnek? Tudna-e egy érdekes történetet mesélni, amikor például egy padlásról előkerült megsárgult papírlappal jelentek meg az örökösök?

A kisorsolt nyeremények soha nem évülnek el. Ha tehát valaki bármikor nyert a sorsoláson, a bank akár több évtizeddel később is kifizeti a nyereményét. Tekintve, hogy a konstrukció több, mint 50 éves múlttal büszkélkedhet, minden évben előfordul, hogy évekkel, néha évtizedekkel korábban kisorsolt nyereményekért jelentkeznek tulajdonosaik. 

A legrégebbi nyeremények: az 1965. augusztus 20-i sorsoláson kisorsolt Wartburg Limousine, 60.000,- Ft értékben, az 1971. február 19-i sorsoláson nyert Skoda S 100, 72.000,- Ft értékben és az 1972. február 25-i sorsoláson nyert Trabant Limousine, 601 S 46.600,- Ft értékben. (Ezek az autók nem állnak az „OTP garázsában”, pusztán a nyereményeket és azok Ft-értékét tartjuk nyilván.)

 

Az adatok ismeretében utánanéztünk, hogy a változó kamatviszonyok és az emelkedő betétkönyvszám vajon hogyan hatott a kisorsolt gépkocsik számára. Szerencsére nálunk 2 évre visszamenően megvannak a kisorsolt gépkocsik és a nyertes szelvények adatai.

 

Mivel a gépkocsikat a betétállomány (20 milliárd forint) kamataiból "vásárolják meg", a kamatcsökkenés a kisorsolt gépkocsik számának csökkenését eredményezné. Ezt ellensúlyozza a betétállomány növekedése, tehát hogy egyre többen váltanak betétkönyvet.

2012 közepén a bankok által kínált kamat akár a 8,5%-ot is elérhette, jelenleg viszont maximum 4%-ot tudunk különböző feltételek teljesítésével kifacsarni a pénzintézetekből. Ez a 4% az EHO augusztusi bevezetése óta még kevesebbet ér, hiszen nem csak a 16% kamatadót, de a 6%-os EHO-t is levonják a pénzünkből.

Ám szerencsére a kisorsolt gépkocsik száma nem csökkent a felére, ami annak köszönhető, hogy a 200 ezer új ügyfél valószínűleg nem kis címletű betétkönyvet vásárolt, hanem a nagyobbakból válogatott, hiszen a betétállomány 40%.kal, miközben a betétkönyvek száma csak 20 %-kal nőtt.

 

A kamatcsökkentés tényét azonban mégsem tudták teljes mértékben ellensúlyozni az új vásárlók, mert 2012-ben még 140 darab, 2013-ban már csak 133 darab gépkocsinak örülhettek a növekvő számú játékosok.  A gépkocsik átlagára 2,5 millió forint volt, ebben nem volt változás. Igaz, hogy 6 darab Mercedest is kisorsoltak a negyedéves extra sorsolások keretében, de ez az OTP tavalyi tájékoztatása szerint a normál kamaton felüli prémium kamatból finanszírozták, így ezek nem számítanak bele az normál sorsolásoknál gazdára talát gépkocsik számába és értékébe.

 

Konklúzió? Aki gépkocsinyeremény betétkönyvet vásárol, tudnia kell a nyerési esélyeket. Ez jelenleg egy 5000 forintos nyereménybetétkönyv esetén 1:4 millióhoz, azaz a Skandináv lottón könnyebb telitalálatost elérni, mint itt gépkocsit nyerni. Igaz, hogy ott nyeretlenség esetén elvész a pénz, itt pedig megmarad, csak épp nem kamatozik. A baj az, hogy máshol sem sokat.

 

Amennyiben böngészni szeretnék az utóbbi két évben kisorsolt gépkocsik számát, az alábbi táblázatban megtehetik. Ha arra is kíváncsiak, hogy saját betétkönyvük nyert-e, azt a folyamatosan frissülő sorsolási eredményekben illetve az át nem vett nyereményautók listájában ellenőrizheti.

 

50.000 Ft-os nyereménybetétkönyvek

Hónap Betétkönyv száma Gépkocsi típusa

2014. január

4 db

Toyota Aygo+ 1,0 3a

Opel Corsa Selection 5a

Toyota Aygo+ 1,0 3a

Toyota Aygo+ 1,0 3a

2013. december

6 db

Toyota Aygo+ 1,0 3a

Toyota Aygo+ 1,0 3a

Toyota Aygo+ 1,0 3a

Toyota Aygo+ 1,0 3a

Toyota Aygo+ 1,0 3a

Toyota Aygo+ 1,0 3a

2013. november

5 db

Toyota Aygo+ 1,0 5a

Chevrolet Spark 1,0 LS

Chevrolet Spark 1,0 LS

Toyota Aygo+ 1,0 3a

Toyota Aygo+ 1,0 5a

2013. október

5 db

Chevrolet Spark 1,0 LS

Toyota Aygo+ 1,0 3a

Toyota Aygo+ 1,0 3a

Toyota Aygo+ 1,0 3a

Toyota Aygo+ 1,0 3a

2013. szeptember

4 db

Chevrolet Spark 1,0 LS

Toyota Aygo+ 1,0 5a

Chevrolet Spark 1,0 LS

Toyota Aygo+ 1,0 3a

2013. augusztus

6 db

Chevrolet Spark 1,0 LS

Chevrolet Spark 1,0 LS

Toyota Aygo+ 1,0 3a

Toyota Aygo+ 1,0 3a

Toyota Aygo+ 1,0 5a

Toyota Aygo+ 1,0 3a

2013. július

5 db

Toyota Aygo+ 1,0 3a

Chevrolet Spark 1,0 LS

Toyota Aygo+ 1,0 3a

Toyota Aygo+ 1,0 5a

Toyota Aygo+ 1,0 3a

2013. június

5 db

Chevrolet Spark 1,0 LS

Toyota Aygo+ 1,0 5a

Chevrolet Spark 1,0 LS

Toyota Aygo+ 1,0 5a

Toyota Yaris 1,0 3a ECO

2013. május

5 db

Toyota Aygo 1,0 5a

Toyota Aygo 1,0 5a

Chevrolet Spark 1,0

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

2013. április

5 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

2013. március

5 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

Suzuki Splash 1,0 GLX AC

2013. február

4 db

Suzuki Splash 1,0 GLX AC

Toyota Aygo 1,0 5a

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 5a

2013. január

5 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

Chevrolet Spark 1,0

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 5a

2013 összesen

60 db

 

2012. december

5 db

Chevrolet Spark 1,0

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

Suzuki Splash 1,0 GLX AC

Toyota Aygo 1,0 3a

2012. november

5 db

Chevrolet Spark 1,0

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

2012. október

6 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 5a

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

Chevrolet Spark 1,0

2012. szeptember

6 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 5a

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

Chevrolet Spark 1,0

2012. augusztus

6 db   

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

2012. július

5 db

Chevrolet Spark 1,0

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

2012. június

5 db

Suzuki Splash 1,0 GLX AC

Chevrolet Spark 1,0

Toyota Aygo 1,0 3a

Chevrolet Spark 1,0

Suzuki Splash 1,0 GLX AC

2012. május

4 db

Chevrolet Spark 1,0

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a 

Chevrolet Spark 1,0  

2012. április 

5 db

Suzuki Splash 1,0 GLX AC

Toyota Aygo 1,0 3a 

Toyota Aygo 1,0 3a 

Toyota Aygo 1,0 3a

Suzuki Splash 1,0 GLX AC 

 2012. március

5 db

Toyota Yaris 1,0 3a ECO     

Suzuki Splash 1,0 GLX AC    

Chevrolet Spark 1,0         

Suzuki Splash 1,0 GLX AC  

Chevrolet Spark 1,0   dh

 2012. február

4 db

Suzuki Splash 1,2 GLX AC

Toyota Aygo 1,0 5a

Toyota Aygo 1,0 5a

Toyota Yaris 1,0 3a ECO 

 2012. január 

3 db

Chevrolet Spark 1,0  

Suzuki Splash 1,2 GLX AC

Toyota Aygo 1,0 5a      

2012 összesen

59 db

 

 

20 000 Ft-os nyereménybetétkönyvek

Hónap Betétkönyv száma Gépkocsi Típusa
2014. január

2 db

Toyota Aygo+ 1,0 3a

Toyota Aygo+ 1,0 3a

2013. december

1 db

 
2013. november

2 db

Chevrolet Spark 1,0 LS

Chevrolet Spark 1,0 LS

2013. október

1 db

Toyota Aygo+ 1,0 3a

2013. szeptember

2 db

Chevrolet Spark 1,0 LS

Toyota Aygo+ 1,0 3a

2013. augusztus

2 db

Chevrolet Spark 1,0 LS

Toyota Aygo+ 1,0 5a

2013. július

2 db

Toyota Aygo+ 1,0 3a

Toyota Aygo+ 1,0 3a

2013. június

2 db

Toyota Aygo+ 1,0 5a

Chevrolet Spark 1,0 LS

2013. május

2 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

2013. április

2 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

2013. március

2 db

Toyota Aygo 1,0 5a

Suzuki Splash 1,0 GLX AC

2013. február

2 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

2013. január

2 db

Chevrolet Spark 1,0

Toyota Aygo 1,0 5a

2013 összesen

22 db

 
2012. december

2 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 5a

2012. november

2 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

2012. október

2 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

2012. szeptember

2 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Chevrolet Spark 1,0

2012. augusztus

2 db   

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

2012. július

2 db

Suzuki Splash 1,0 GLX AC

Chevrolet Spark 1,0

2012. június

2 db  

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

2012. május

2 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 5a  

2012. április

2 db

 Toyota Aygo 1,0 3a

 Toyota Aygo 1,0 5a

2012. március 1 db  Suzuki Splash 1,0 GLX AC
2012. február

2 db

Chevrolet Spark 1,0

Chevrolet Spark 1,0 

2012. január 1 db Toyota Yaris 1,0 3a ECO
2012 összesen 22 db  

 

10.000 Ft-os nyereménybetétkönyvek

Hónap Betétkönyv száma Gépkocsi típusa
2014. január

1 db

Toyota Aygo+ 1,0 5a

2013. december

2 db

Toyota Aygo+ 1,0 3a

Toyota Aygo+ 1,0 3a

2013. november

1 db

Toyota Aygo+ 1,0 3a

2013. október

2 db

 

Suzuki Splash 1,0 GLX AC

Toyota Aygo+ 1,0 3a

 

2013. szeptember

2 db

Toyota Aygo+ 1,0 3a

Toyota Aygo+ 1,0 3a

2013. augusztus

2 db

Suzuki Splash 1,0 GLX AC

Toyota Aygo+ 1,0 3a

2013. július

2 db

Suzuki Splash 1,0 GLX AC

Toyota Aygo+ 1,0 3a

2013. június

2 db

Toyota Aygo+ 1,0 5a

Toyota Yaris 1,0 3a ECO

2013. május

2 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

2013. április

2 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Chevrolet Spark 1,0

2013. március

2 db

Toyota Aygo 1,0 5a

Chevrolet Spark 1,0

2013. február

2 db

Chevrolet Spark 1,0

Toyota Aygo 1,0 3a

2013. január

3 db

Suzuki Splash 1,0 GLX AC

Suzuki Splash 1,0 GLX AC

Toyota Aygo 1,0 3a

2013 összesen

24 db

 
2012. december

3 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Suzuki Splash 1,0 GLX AC

Toyota Aygo 1,0 3a

2012. november

2 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

2012. október

2 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

2012. szeptember 

3 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

2012. augusztus

3 db     

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

Suzuki Splash 1,0 GLX AC

2012. július

2 db

Suzuki Splash 1,0 GLX AC 

Suzuki Splash 1,0 GLX AC

2012. június

2 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

2012. május

 3 db

Toyota Aygo 1,0 5a

Suzuki Splash 1,0 GLX AC

Suzuki Splash 1,0 GLX AC 

2012. április 

3 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Chevrolet Spark 1,0 

Chevrolet Spark 1,0 

2012. március

3 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a        

Toyota Aygo 1,0 3a   

2012. február  

2 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a   

2012. január

2 db

Suzuki Splash 1,2 GLX AC

Toyota Yaris 1,0 3a ECO

 
2012 összesen

30 db

 

 

5000 Ft-os nyereménybetétkönyvek nyereményei: 

Hónap Betétkönyv száma Gépkocsi típusa
2014. január

2 db

 Toyota Aygo+ 1,0 3a

 Toyota Aygo+ 1,0 3a

2013. december

1 db

Toyota Aygo+ 1,0 5a

2013. november

2 db

Chevrolet Spark 1,0 LS

Toyota Yaris 1,0 3a ECO

2013. október

2 db

Chevrolet Spark 1,0 LS

Toyota Aygo+ 1,0 3a

2013. szeptember

2 db

Chevrolet Spark 1,0 LS

Toyota Aygo+ 1,0 5a

2013. augusztus

2 db

Toyota Aygo+ 1,0 5a

Suzuki Splash 1,0 GLX AC

2013. július

3 db

Toyota Aygo+ 1,0 3a

Chevrolet Spark 1,0 LS

Toyota Aygo+ 1,0 3a

2013. június

2 db

Chevrolet Spark 1,0 LS

Chevrolet Spark 1,0 LS

2013. május

3 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Suzuki Splash 1,0 GLX AC

Toyota Aygo 1,0 3a

2013. április

3 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

2013. március

2 db

Chevrolet Spark 1,0

Chevrolet Spark 1,0

2013. február

3 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Chevrolet Spark 1,0

Toyota Aygo 1,0 5a

2013. január

2 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

2013 összesen

27 db

 
2012. december

2 db

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

2012. november

3 db

Suzuki Splash 1,0 GLX AC

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 5a

2012. október

3 db

Chevrolet Spark 1,0

Toyota Aygo 1,0 5a

Suzuki Splash 1,0 GLX AC

2012. szeptember 

2 db

Chevrolet Spark 1,0

Toyota Aygo 1,0 3a

2012. augusztus

2 db  

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a

2012. július

3 db

 

Toyota Aygo 1,0 5a

Chevrolet Spark 1,0

Chevrolet Spark 1,0

 

2012. június

3 db

Suzuki Splash 1,0 GLX AC

Chevrolet Spark 1,0

Toyota Aygo 1,0 3a

2012. május

3 db

Toyota Aygo 1,0 5a

Toyota Aygo 1,0 3a

Toyota Aygo 1,0 3a 

 2012. április

2 db

Toyota Aygo 1,0 3a 

Toyota Aygo 1,0 3a 

2012. március

2 db

Chevrolet Spark 1,0

Toyota Aygo 1,0 3a  

2012. február 

2 db

Suzuki Splash 1,2 GLX AC

Chevrolet Spark 1,0 

2012. január 

2 db

Suzuki Splash 1,2 GLX AC

Chevrolet Spark 1,0 

 
2012 összesen

29 db

 

 

Negyedéves sorsolások eredményei: 

 

Hónap Betétkönyv száma Betétkönyv értéke Gépkocsi Típusa
2014. január

2 db

 

Mercedes B 180 CDI BE

Mercedes B 180 CDI BE

2013. október

1 db

5.000 Ft

Mercedes B 180 CDI BE

2013. július

2 db

50.000 Ft

10.000 Ft

Mercedes B 180 CDI BE

Mercedes B 180 CDI BE

2013. április

1 db

50.000Ft

Mercedes B 180 CDI BE

2013. január

2 db

50.000Ft

20.000Ft

Mercedes B 180 CDI BE

Mercedes B 180 CDI BE

2013 összesen

6 db