Ostinato küzdelemben negyedik Berlinben - VIDEÓVAL

2013-10-04
Napjaink legsikeresebb magyar versenylova, Ostinato csütörtökön Berlinben állt starthoz, a 2000 méteres Német Egyesítés Díjában (Gr. III), Kerekes Károllyal.

 

Az idei Német Újraegyesítés Díjában - tavalyi harmadik helyezése ellenére - a 10 induló közül a fogadóknál csak a hetedik esélyt képviselte, a legnagyobb német online fogadóirodánál és a pálya totalizatőrénél is húsz-huszonötszörös nyeremény reményében lehetett megjátszani győztesnek. Lovasa ismét az a Kerekes Károly volt, akivel tavaly harmadik helyre ért ugyanebben a berlini Group III-as versenyben. A szeptember eleji budapesti Kincsem Díjban két kilóval magasabb formát futott, mint tavaly, ami már mutatta, hogy ismét jó formában van. Tavaly várásra lovagolták, a verseny végén, fantasztikus hajrájával ért fel harmadiknak.

 

Most a startgépbe utolsó előttiként állt be, a versenyt a középmezőny végén, hetedikként kezdte az elég sűrű bolyban. A kanyarban még nyolcadikként fordult, majd kívül utat találva ismét óriási hajrába kezdett. A győztes Neatico a célegyenesben távolozta a mezőnyt, de Ostinato méterről méterre jött fel a többiekre, és másik két lóval együtt ért a második-negyedik helyre (nekünk az élő közvetítésben úgy tűnt, hogy egy orrhosszon belül, a versenyszervező azonban ennél valamivel nagyobb különbséget határozott meg a hivatalos végeredményben). Ha még 10 méterrel távolabb van a cél, talán a dobogóra is felérhetett volna, ilyen távolról feljőve azonban nem tudott mindenkit levenni, és a célfotó negyediknek hozta ki.

 

Végeredmény: NEATICO - DESTOR - VANISHING CUPID - OSTINATO

 

Forrás: PannoniaOverdose

 
Címkék: lóverseny,