Ostinato ismét pénzdíjas helyen végzett

2013-03-02
Kovács Sándor idomítottjának nem kedvezett a kimondottan lassú tempó. Minden bizonnyal hazahozzák Dubaiból.

 

Hatodik helyen ért célba szombaton a Group 3-as Nad Al Sheba Trophy futamában Ostinato. A 2810 méteres versenyben mindössze tízen álltak végül starthoz. Többek közt a toronymagas esélyesnek kikiáltott Jakkalberry sem vett részt a kétszázezer amerikai dollár összdíjazású ütközetben.

 

Ostinato ezúttal jól kapta el a start pillanatát. Lovasa, az angol Ted Durcan szinte végig a középmezőnyben tartotta a korábbi Magyar Derby győztest. A kifejezetten lassú, már-már komótosnak nevezhető iram azonban nem kedvezett az A36 Szindikátus istálló lovának. Igazi verseny is csak a finisre fordulva alakult ki, de hazánk képviselője nem tudott beleszólni a dobogós pozíciókért zajló csatározásba. 

 

A győzelmet a Godolphin-os Azeemah szerezte meg Kieren Fallon-nal a nyergében. Kisebb meglepetésre Certerach (Jamie Spencer) lett a második, míg a dél-afrikai Star Empire (Christophe Soumillon) a harmadik.

 

A győztestől több mint hét hosszal lemaradó Ostinato újabb négyezer dollárt keresett hatodik helyezésével, s úgy tűnik ezzel be is fejeződött számára az idei Dubai World Cup Karnevál. A német tenyésztésű mén minden bizonnyal hamarosan hazatér Dunakeszi-Alagra az Egyesült Arab Emirátusokból, és hosszabb pihenőt kap a menedzsmenttől.

 

 

Címkék: lóverseny,