Ostinato győzött a Kincsem Díjban

2012-09-03
A két derbynyerő csatázott az 3,7 millió forintos első díjért, végül a négyéves mén bizonyult erősebbnek az év futamában.

 

Ostinato sikerét hozta a patinás Kincsem Díj. A 2400 méteres futamban hét telivér állt starthoz, de az előzetes esélylatolgatáshoz képest Rendezvous nem indult. Helyette Csehországból érkezett erős aspiráns, a tavalyi Magyar Derby harmadik Wallisto személyében. A várakozásoknak megfelelően a rajtot követően a szlovák Pacino Mo ragadta magához a vezetést, s diktált közepesnek tűnő tempót hat ellenfelének. A későbbi győztes ekkor közvetlenül mögötte, másodiknak helyezkedett, a Németországból ismételten hazalátogató Kerekes Károllyal. A finisben Ostinato kívülről, míg az idei Derbyben győztes Latin Lover belülről kerülte a szlovák vendéget. Végül a tavalyi „Év lova” nyert a 1,5 kg túlsúlyt cipelő háromévessel szemben, s ahogy azt a beharangozóban előrevetítettük Pacino Mo valóban ott ragadt a dobogón.

  

 

Amint azt Sárközi Péter tulajdonostól korábban megtudhattuk, Ostinato következő versenyét Berlinben futhatja, ahol megint Kerekes lehet majd a partnere. Latin Lover-rel egyértelmű cél a Hármas Korona győzelem, melyhez az utolsó állomást az októberi St. Leger jelenti.

 

Az 1600 méteres Imperiál Díjnak is hét induló vágott neki. Sajnos az egyik legfőbb esélyesnek tartott Quissisana vélhetően sérülés miatt távol maradt a futamtól. Itt is egy cseh ló, a szélső esélyt képviselő Almond Magic került utónevezéssel a mezőnybe. A versenyt start-célban nyerte Czike Zoltán úr lova, a bombaformában lévő hatéves sárga mén Makaam, akit zsokéja ifj. Fejes Lajos tökéletesen lovagolt. Második helyen Dr Guru ért célba, a harmadik helyet pedig Ypsilon King szerezte meg. A győztest és a harmadik helyzettett is Ribárszki Sándor készíti a versenyekre.

 

Papírforma hármasbefutót hozott a Kovács Mihály Emlékverseny, ahol csak hazai tenyésztésű hároméves telivérek indulhattak. A 2400 méterre kiírt ütközetet a Kerekes Ménes lova, a Magyar Kancadíjban is győztesnek bizonyuló Completta nyerte Kerekes Károllyal a nyergében, akit a vártnál nagyobb küzdelemre késztetett a másodfavorit Ében. Mögöttük Ében két istállótársa, Színarany és Finálé értek célt, harmadik illetve negyedikként. Az előzetesen első sansznak tartott Stréber nem vett részt a versenyben.

 

Nem esett még szó a kiemelt versenynap legnagyobb hőséről, Kovács Sándorról. A champion tréner elképesztő napot zárt, hisz Ostinato és Magyar Háromévesek Nagydíjának első négy helyezettje egyaránt az ő idomítottja.