
A frankfurti légikikötő érintésével szerencsésen megérkezett Dubaiba Ostinato. Az A36 Szindikátus lova január 24-én léphet először pályára a sivatagi szuperkoplexumban.
Egy év elteltével ismét Dubaitól hangos a hazai „galoppüzem”. Tavaly ugyebár Overdose-tól vártuk a csodát, de egy sajnálatos sérülés közbeszólt, s így szertefoszlottak a Karneválról szőtt álmaink. Idén egy másik „O” betűs, a 2011-es esztendő „Év lova” Ostinato repíthet minket a fellegekbe.
Az A36 Szindikátus lova december közepén, Frankfurton keresztül érkezett az Egyesült Arab Emirátusokba, hogy részt vegyen a január 10-én startoló Dubai World Cup Karneválon. A tervek szerint Ostinato legalább két alkalommal lépne pályára a március végéig tartó eseményen, ebben az esetben ugyanis az arab versenyszervezők megtérítik az olcsónak korántsem nevezhető repülőút költségeit. Az ötéves telivérrel utazott Dubaiba munkalovasa Bakos Szilvia, míg trénere Kovács Sándor a versenyek előtti napokban repül majd Meydan-be.
Az első beszámolók arról adtak hírt minden rendben zajlik Ostinato háza tájékán. A luxus körülményeket nem érheti panasz, de ami ennél jóval fontosabb, a korábbi Magyar Derby, Millenniumi- és Kincsem Díj győztes versenyló megfelelően akklimatizálódott a számára újdonságot jelentő környezethez, s már egy patkoláson is sikeresen átesett. Munkáit frissen végzi, és úgy tűnik a speciális futófelület, azaz a tapeta sem okoz számára gondot.
Amint azt Magyar Turf hasábjain Kovács Sándortól megtudhattuk, összeállítottak egy tréning- és verseny menetrendet a ló számára, ami alapján Ostinato-ra három megmérettetés várhat. Először január 24-én egy 2000 méterre kiírt versenyben startolhatna. A 150 ezer amerikai dollár összdíjazású futamot a már fentebb is említett tapetán rendezik. A második viadalt (175 USD) február 14-én 2400 méterre futná gyepen, míg utoljára a Dubai World Cup Night-on lefutásra kerülő 3200 méteres Gold Cup-ban vendégszerepelhetne. Utóbbi versenyt, szintén gyepen bonyolítják, összdíjazása 1 millió dollárra rúg, minősítését tekintve pedig Group 3-as besorolású.
A Honvédelmi Minisztériumhoz kerülhet a lóversenyfogadás
Amore Boy nyerte a 101. Magyar Derbyt
Több rekordot is megdöntött az idei Kentucky Derby


