
Hétvégén itthon és Amerikában is a lottóra figyelnek az emberek, a lottójackpotok ugyanis kezdenek egészen elképesztő méreteket ölteni.
Az Ötöslottó főnyereménye 2,393 milliárd Ft, ami immár a hatodik legnagyobb nyeremény az Ötöslottó és általában a magyar lottók történetében. Nem szégyenkezhet a Joker játék sem, hiszen azon 110 millió forint ütheti a markunkat, tehát érdemes bejelölni ezt az opciót akár Ötöslottót játszunk, akár mást, hogy duplán izgulhassunk. A Hatoslottó középkategóriás nyereménye 606 millió forint, az igazat megvallva volt már ennél jobb is, de azért ez sem aprópénz.
A magyar lottónyeremények igaz, hogy elmaradnak összegben a külföldi, nagy játékok nyereményeitől, ám nem szabad elfelejteni, hogy itthon adómentesen kapjuk meg a kiírt összeget, illetve egészen pontosan mondva a Szerencsejáték Zrt. már a nettó, tehát az személyi jövedelemadó levonása utáni összeget írja ki a nyereménytáblára és hirdeti meg nyereményként.
Ezt mindig szem előtt kell tartani, amikor vágyakozva nézünk a Powerball lottó szombati nyereményére, ami 330 millió dollár, azaz átszámolva 69,3 milliárd forint. Ez az összeg olyan mint a népmese ; nagyjából csak a fele igaz. Ugyanis ezek a nyeremények 30 évi életjáradékban értendők, ha egy összegben vesszük fel, már jóval kevesebb az a kiinduló összeg, amiből még majd a jövedelemadót is ki kell fizetni. Jó, persze, a 70 milliárd fele még mindig 35 milliárd forint, és ez pont hétszerese a valaha volt legnagyobb magyar lottónyereménynek, de azért nem árt helyükön tudni a dolgokat.
A Megamillions lottó nyereménye, ami Amerikában annyiba kerül, mint nálunk az Ötöslottó, kicsit elmarad a Powerballtól, 139 millió dollár, vagyis 29,2 milliárd forint. Ezt már ma este kihúzzák, ha nem jön össze, még ott van a szombati Powerball.
A kicsit közelebbi EuroMillions lottó főnyereménye jelenleg 25 millió Eurón, az Eurojackpot 16 millió Eurón áll.
Ha a külföldi lottókat is meg szeretnénk próbálni, érdemes szétnéznünk a lottóközvetítők honlapjain. A Szuperlottó oldalán például olyan hihetetlen akció van, hogy a lottószelvényekhez akár a külföldön fizetendő ár alatt is hozzá lehet jutni, ha az ember régebben, vagy akár most frissen regisztrál. Az inaktívabb számlák tulajdonosait ugyanis az olimpia jegyében megcélozták egy személyre szóló kedvezménnyel, hogy visszacsábítsák őket a lottók világába. Nekik most akár 50%-os kedvezményt is felajánlanak, ami azt jelenti, hogy egy EuroMillions szelvény 3,50 EUR helyett csak 1,75 EUR-ba kerül. Sajnos ezt nem verik nagy dobra, mindenki csak a számlájára bejelentkezve nézheti meg, neki mekkora kedvezmény jár az olimpia ideje alatt.
A másik kedvezmény, ami a magyarul még nem beszélő TheLotter oldalán is él, a duplázó kedvezmény, más néven az egyet fizet, kettőt kap akció, amivel ugyebár megint csak 50%-os árcsökkentést lehet elérni. Ez frissen regisztráltaknak jár, és bármilyen lottóra felhasználható.
A Szuperlottó a PlayHugeLottos szépen magyarosított változata. A PlayHugeLottos több, mint 10 éves múltra tekinthet vissza, mint ahogy a TheLotter is, ahol szintén dolgoznak a magyar változat elkészítésén, remélhetőleg idén tavasszal elő is rukkolnak vele. Addig viszont az angol mellett, 11 más nyelven érhető el, ez némi nyelvtudást kíván.
Hogy milyen számokat játszunk meg a hétvégén? Erre ha tudnánk a tippet, akkor sem osztanánk meg, mert máris nem lenne olyan jó tipp. Ugyanis ahány telitalálatos van, annyi felé oszlik a nyeremény. Így az a legjobb, ha mindenki megy a maga feje után.
Évekkel ezelőtt történt itthon, hogy egy nagynyereményt nem vettek fel egészen a 89. napig. A nyeremény felvételére egyébként törvényi előírás szerint 90 nap áll a nyertes rendelkezésére. A személyes találkozó alkalmával a Szerencsejáték Zrt. alkalmazottja megkérdezte a szerencsés idős hölgyet, hogy miért várt az utolsó pillanatig? A válasz megdöbbentő volt; egyszerűen nem találta a szelvényt, nem emlékezett rá, hogy hova dugta, és csak mostanra sikerült megtalálnia. Saját bevallása szerint kétszer volt szerencséje, egyszer, amikor megvette a szelvényt, másodszor mikor megtalálta.
Egy másik nagynyereménynél négy szerencsésnek kellett volna osztoznia a főnyereményen, de csak egy idős bácsika jelentkezett. Szelvénye ellenőrzésekor kiderült, valamiért a bácsi mind a 4 játékmezőn ugyanazt az 5 számot játszotta meg, így mégsem kellett osztoznia senkivel a nyereményen, hiszen ő volt mind a 4 szerencsés nyertes. Egy másik alkalommal kettő telitalálat volt, hasonlóan az előző történethez, szintén a szelvény ellenőrzésekor derült ki, hogy a játékos a nyertes 5 számot nem csak a heti, hanem az ötheti játékban is megjátszotta, így ő volt egy személyben a két szerencsés telitalálatos szelvény gazdája.
Az előbbi kis történetekből is jól látszik, hogy a szerencse nem csak forgandó, hanem még remek humorérzéke is van.
MegaMillions lottó szeptember 26-i lottószámok és nyeremények
EuroMillions lottó szeptember 26-i nyerőszámok és nyeremények
EuroJackpot lottó szeptember 26-i nyerőszámok és nyeremények


