Nyolc arannyal zártak a magyarok Brandenburgban

2014-07-14
A magyar versenyzők nyolc arany- és öt ezüstérmet gyűjtöttek a németországi Brandenburgban rendezett kajak-kenu Eb-n.

 

A magyar különítmény ezzel az éremtáblázat élén végzett. Az olimpiai számokat tekintve öt elsőség és egy második hely a mérleg.

 

A szombati döntők során három-három arany- és ezüstérmet szereztek. Győzött ezer méteren az Ausztráliából idén hazatért kajakos Csipes Tamara, a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenupáros, valamint 500-on a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta női kajaknégyes, míg a kenus Vajda Attila, a Medveczky Erika, Sarudi Alíz kajakos duó és a Kiss Tamás, Vass András, Varga Dávid, Sarudi Pál összeállítású kenunégyes második lett, ugyancsak egy kilométeren.

 

A vasárnap déli 200-as finálékban egy arany- és két ezüstérem jutott a magyaroknak: Kozák megnyerte a kajak egyesek versenyét - pályafutása során először szerzett világversenyen érmet ebben a számban -, míg a kenus Lakatos Zsanett és a Kárász, Vad kajakos duó másodikként ért célba.

 

Kozák a négyessel és 200 méter egyesben aratott diadal után 500 méter egyesben sem talált legyőzőre - így ebben a számban most már ő az aktuális olimpiai, világ- és Európa-bajnok -, Szabó és Csipes, valamint Takács Kincső és Lakatos pedig párosban lett a legjobb fél kilométeren. Szabó és Csipes egyformán második elsőségét ünnepelhette a kontinensviadalon.

 

A záró, 5000 méteres finálékban Medveczky révén egy arany jutott a magyaroknak, a másodikként végzett kenus Vajda Attilát utólag kizárták, mert kihagyott egy bóját.

Parakenuban három ezüsttel utazhat haza a magyar küldöttség: Suba Róbert pénteken, Geri Dániel és Rozbora András szombaton lett második.

 

Az éremtáblázat:

arany ezüst bronz

Magyarország 8 5 -

Németország 6 3 2

Fehéroroszország 4 2 2

Oroszország 3 3 7

Csehország 2 - 1

Portugália 1 - 5

Bulgária 1 - 2

Szerbia 1 - 1

Dánia - 3 -

Lengyelország - 2 1

Franciaország - 2 -

Nagy-Britannia - 1 1

Románia - 1 1

Ukrajna - 1 1

Szlovákia - 1 1

Spanyolország - 1 -

Svédország - 1 -

Litvánia - - 1

 

A magyar versenyzők szereplései az eddigi kajak-kenu Európa-bajnokságokon:

arany ezüst bronz

1957, Gent 3 1 3

1959, Duisburg 7 6 4

1961, Poznan 4 3 3

1963, Jajce 2 - 4

1965, Bukarest 1 3 3

1967, Duisburg 2 1 2

1969, Moszkva 3 2 4

1997, Plovdiv 8 7 3

1999, Zágráb 2 8 1

2000, Poznan 5 7 3

2001, Milánó 8 8 2

2002, Szeged 10 7 2

2004, Poznan 10 4 4

2005, Poznan 6 7 2

2006, Racice 10 4 4

2007, Pontevedra 6 7 7

2008, Milánó 6 7 5

2009, Brandenburg 6 9 2

2010, Trasona 6 5 2

2011, Belgrád 6 3 2

2012, Zágráb 4 2 3

2013, Montemor-o-Velho 3 3 5

2014, Brandenburg 8 5 -

 

összesen: 126 109 70

 

Forrás: MTI

Címkék: kajak-kenu,