Nemzeti Díj vasárnap a Kincsem Parkban

2013-05-11
Tizenegy hazai galopp futammal várja látogatóit a hétvége második napján a budapesti „versenyüzem”. A program mondhatni parádés, hisz míg a háromévesek a Derby egyik felkészítő versenyét, a Nemzeti Díjat futják, addig az idősebb klasszisok sprint- és hosszú távon is összemérik erejüket.

 

Tizenegy futam, s ugyanennyi induló a Nemzeti Díjban. Az 1600 méteres viadal ránézésre sokesélyesnek tűnik. A szaklap Kovács Sándor idomítottjaitól vár jó szereplést. Első helyre a kétéves ranglistavezetőt, Vincellért (Kerekes Károly) véleményezik. A Farádi istálló lova tavaly megnyerte a Szent László Díjat, majd már idén idősebb lovak közt bemutatkozva lett negyedik.

 

Siklósi Tamás istállójából Akaba és Szonáta vág neki a Listed besorolású versenynek. Utóbbi két hete a Hazafi Díjban aratott emlékezetes sikert Stanislav Georgiev-vel a nyergében, a bolgár zsoké választása most mégis Akaba-ra esett, így Szonátát Varga Zoltán üli a Hármas Korona versengés első ágában.

 

A Telifér Farmosok is két indulót adnak a futamba. Hunyor (Ifj. Kozma István) és a sorozatnyerő Nordberg (Nagy Tamás) közül a lovasítás alapján előbbi tűnik jobb sansznak. Mindkét ló megnyerte idei első versenyét. Hunyor hat hosszal szórta el a Gróf Erdődy Rudolf Emlékverseny mezőnyét, Nordberg pedig még ennél is nagyobb fölénnyel győzött a Szezonnyitó Hendikepben.

 

Ribárszki Sándor szintén két lóval érdekelt a Nemzetiben. Kansas az elmúlt héten remeklő Bakos Gáborral, s némi javulással ott lehet az élmezőnyben, míg Tickle the Queen (Nicol Polli) pénzes helyezésben reménykedhet. Hasonló a helyzet Jozef Roszival idomítottjaival. Billy Tiger (Tomas Bitala) könnyedén meglepheti a favoritokat, tréningtársa a lengyel tenyésztésű Bungee (Tormási Gyula) papíron szélső esélyt képvisel.

 

A mezőny a dióspusztai Malibu-val (Ifj. Fejes Lajos) és a szenttamási Jet Acclaim-mel (Noel Garbutt) válik teljessé.

 

A programot többek közt két Elit kategóriás verseny színesíti. Az 1200 méteres Csekonics József Emlékversenyben újra megcsodálhatjuk Városbírót (Stanislav Georgiev). A sárga herélt immáron tizenegyedik életévét tapossa, de mostani kihívóit játszi könnyedséggel „leterítheti”. A 2200 méterre kiírt Bábolnai Díjban Garabonciás (Stanislav Georgiev) toronymagas favorit.

 
Címkék: lóverseny, tipp,