
A Sandown lóversenypályán tesztrendszerben bevezetik a metrikus mértékegységeket. Elképzelhető, hogy hamarosan végleg búcsút mondhatunk a furlong-nak?
A szerdán kezdődő kísérlet mögött a Változást a Lóversenyzésben (RFC) elnevezésű csoport áll, ami könnyen érthetőbbé szeretné tenni a brit lóversenyzés világát.
A teszt ideje alatt a Surrey pályán furlong-ban és méterben is kijelzik majd a távolságokat, a tájékoztató füzetekben pedig kilóban és fontban is megadják a zsokék súlyát.
Az RFC szerint a kezdeményezés, melyet idén nyáron a közeli Kempton és Epsom pályákon is kipróbálnak, kevésbé zavarossá teheti a lóversenyzést a fiatalabb és külföldi látogatók számára.
„A birodalmi mértékegységek nem sokat jelentenek a gyerekek és turisták számára” mondja Rod Street, az RFC vezetője „tehát igenis van értelme, hogy kipróbáljuk a metrikus információk bevezetését.”
„Idén nyáron [az olimpia miatt] a Londonhoz közeli lóversenypályákra várhatóan jelentős számban érkeznek tengerentúli látogatók, és brit családok.”
Bár a kezdeményezést az olasz származású sztárzsoké, Frankie Dettori is támogatja, valószínű, hogy ennek a közismerten hagyománytisztelő iparnak a bennfentesei kevéssé fogják jól fogadni a lépést.
Azóta, hogy a 17. században a mai formájában megszületett a lóversenyzés, a furlong-ot használták a versenyek hosszának mértékegységeként. Nyolc furlong tesz ki egy mérföldet (1 furlong nagyságrendileg 201 méter), a legrövidebb futam 5 furlong hosszú.
A RCF 2010-ben már kísérletet tett a fogadási díjak kijelzésének átalakítására is, úgy hogy a hagyományos törtszámok mellett a decimális odds-okat is feltüntették, de a tervet végül támogatók hiányában elvetették.
A Honvédelmi Minisztériumhoz kerülhet a lóversenyfogadás
Amore Boy nyerte a 101. Magyar Derbyt
Több rekordot is megdöntött az idei Kentucky Derby


