
A 2011-2015-ös időszakra betervezett 6,7 milliárd forintos árbevétel helyett a tavalyi évben 975 milliós árbevétel mellett 235 millió forint veszteséget termelt a Magyar Lóversenyfogadás-szervező Kft.
Hiába cserélték le a kábeles fogadási rendszert internetes terminálokra, milliárdos nyereség helyett továbbra is több százmilliós veszteséget termel idehaza a lóversenyfogadás – írja az mno.hu. A nemzetközi futamokra való fogadás élénkítése jelentheti a kiutat, már francia vagy német derbikre is meg lehet tenni itthonról a téteket.
Horváth Zalán, a Magyar Lóversenyfogadás-szervező Kft. ügyvezető-helyettese arról tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy a magyar lóversenyfogadás 975 millió forint árbevétel mellett 235 millió forint veszteséget könyvelt el tavaly.
Figyelembe véve, hogy az elmúlt évtizedben megszokottá vált a mínusz 100–200 milliós év végi zárás (2013-ban pedig közel egymilliárdos, egész pontosan 963 millió forintos volt a veszteség) nincs is ebben önmagában semmi meglepő, de az ágazat 2011–2015-ös koncepciójában foglaltak szerint 6,7 milliárd forint árbevételig kellett volna eljutni az előző évben.
A jelentős elmaradás okait Horváth Zalán abban látja, hogy kellő marketingtámogatás híján a fogadók még mindig nem ismerkedtek meg az új rendszer előnyeivel. A fogadás 2013 óta a hagyományos kábeles ausztrál rendszer helyett internetalapú francia terminálokon zajlik. A 440 fogadóterminálhoz kapcsolódó szerverközpont beszerzése 680 millió forintba került, azonban egyidejű működésük is csak a központ kapacitásának egy-két százalékát köti le. A kiszolgálóegység ugyanis több tízezres kihasználtságra van kalibrálva a, de a négyszáznegyven terminálból eddig mindössze kétszáz-kétszázhúszat telepítettek.
Szélesebb rétegek megnyerése nélkül nem tud átlépni önmaga árnyékán a szakág: a magyar lóversenyfogadói kör ma mintegy 3-4 ezer főből áll. A játékszervező tájékoztatása szerint a fogadások közül tavaly 78 százalékot tettek ki az itthoni futamok, 22 százalék volt a külföldi versenyekre megtett tét. Reményeik szerint idén ez az arány már 60–40 százalék lehet. A napi 15-20-ról ugyanis három–öt éven belül 30-40-re bővülhet a nemzetközi futamok száma a hazai kínálatban, ez lehet a kulcs a várt 10 milliárdos forgalom eléréséhez.
Így délután egy órától nem csupán este hatig, hanem fél kilencig lehetne fogadni a 15 percenként rajtoló futamokra. A franciák mellett nemcsak német, holland, hanem dél-afrikai, sőt chilei versenyekre lehet ezeken a terminálokon fogadni, hamarosan Anglia és Írország is csatlakozhat a kínálathoz. Horváth szerint közép-európai fogadóközponttá válhat Magyarország, ha csatlakozik a nemzetközi nyereményalaphoz, erről már előrehaladott tárgyalások folynak.
Ehhez azonban a jogszabályi környezetet is tisztázni kell, mert mai formájában a szerencsejáték-törvény nem teszi lehetővé a hálózathoz való kapcsolódást. Pedig így nem tízmillió forint, hanem kétmillió euró lenne a napi jackpot, amihez az első öt ló sorrendjét kell helyesen megtippelni a 16–20 résztvevős mezőnyből.
S hogy milyen „alapanyagot” szolgáltat a magyar lótenyésztés? Jelenleg 77 ezres az állomány, de csak 200-250 versenyló születik évente. Nehéz felvenniük a versenyt a környező országokkal: az évi 50 kiemelt hazai futamon a külföldi – szerb vagy szlovén – lovak sikere eléri a kétharmadot.
Forrás: mno.hu
A Honvédelmi Minisztériumhoz kerülhet a lóversenyfogadás
Amore Boy nyerte a 101. Magyar Derbyt
Több rekordot is megdöntött az idei Kentucky Derby


