Mayday nyerte a Magyar Derbyt

2013-07-09
Jól futottak a véleményezett lovak a 91. alkalommal megrendezett klasszikus versenyben. Jaroslav Línek pályafutása harmadik Magyar Derby győzelmét aratta a szürke telivér nyergében.

 

Emlékezetes versenynapot zárt a hazai galopp szakág. A Sport Televíziónak köszönhetően több ezren követték élőben a Magyar Derbyt, illetve a keretprogram futamait, de ami ennél is örömtelibb, hogy a helyszínen is rengetegen szurkoltak, mondhatni „roskadásig telt” a Kincsem Park lelátója.

 

 

A Derbyben remekül startolt szinte mindenki, de úgy tűnt senki nem akar vezetni. Végül az esélytelennek tartott Malibu (ifj. Fejes Lajos) vállalta magára a pacemaker szerepét, így az első kanyarhoz érve már a bábolnai mén diktálta az iramot. Malibu nyomában Delinda (Fézer Róbert), Mayday, Teno (Benjamin Clös) és Diplomata (Katarina Barborikova) galoppozott.

 

Ez a sorrend egészen addig nem változott, míg 800 méterrel a verseny vége előtt Malibu fáradni látszott. Teno és Mayday könnyedén kerülte a sárgát, de a közvetlenül mögötte haladó Delinda fennakadt rajta, és szemmel láthatóan megtört a kanca lendülete.

 

A finisre fordulva a Czike Zoltán úr tulajdonában lévő Mayday (csakúgy, mint a Derbyt megelőző felkészítő versenyében) elköszönt a többiektől, s könnyed hathosszas győzelmet ért el. Az utolsó métereken lovasának, a harmadik Magyar Derby győzelmét arató Jaroslav Línek-nek, már csak arra kellett figyelnie, hogy stílusosan ünnepeljen.

 

 

 

A dobogó alsóbb fokain a féltestvérek, azaz Alcobaca (Kerekes Károly) és favorit Akaba (Stanislav Georgiev) osztozkodott. Mindkét telivér hozta a tőlük már megszokott látványos hajrát, de a kirobbanó formában lévő Sternkönig ivadékot esélyük sem volt utolérni.

 

 

Apropó Sternkönig! Említsük meg, hogy az első három helyen célba érő lovat egyaránt Németországban tenyésztették, és mindegyikük vérvonalában felfedezhető a nagyhatású szürke fedezőmén.

 

 

A 91. MAGYAR DERBY Gd-3 (HUN) 2400 m végeredménye: 

1. Mayday (J. Línek)

2. Alcobaca (Kerekes K.)

3. Akaba (S. Georgiev)

4. Mimir (N. Polli)

5. Teno (B. Clös)

6. Heliconia (Z. Smida)

7. Sabato (N. Murru)

8. Delinda (Fézer R.)

9. Diplomata (K. Barborikova)

10. Clouded Vision (Timar Zs)

11. Springolina (T. Bitala)

12. Malibu (ifj. Fejes L.)

13. Cedar (R. Sara)

14. Kansas (Tormási Gy.)

15. Havanna (E. Dubravka)

0 Esti Csillag (ifj. Kozma I.) – verseny közben lovasa feltartotta

 

A versenynap folyamán Kovács Sándor, az aktuális champion tréner négy általa készített lovat vezethette vissza a győztesek körébe, mégis Ribárszki Sándor lehetett a legboldogabb, hiszen idomítottjai első és második helyen végeztek a Derbyben. 

Ribárszki mesternek Mayday a hatodik Derby nyerője. Korábban Rodrigo-val (2000), Rodolfo-val (2003), King’s Honor-ral (2004), Thunder Groom-mal (2006) és Sunny Sam-mel (2008) ért fel a csúcsok csúcsára.