
21 országból, több, mint 130 versenyló (köztük 26 Group 1 nyertes paripa) érkezett Dubaiba, hogy részt vegyen a 2013. évi Dubai World Cup Carnivalon.
A több, mint 2 hónapon át tartó lóversenyfesztivál évről évre egyre népszerűbb, mára a világ egyik legtekintélyesebb ilyen jellegű seregszemléje lett. A káprázatos meydani lóversenypályán rendezett futamok összdíjazása idén több, mint 37 millió dollár lesz. A fesztivál ékköve a március 30-án rendezendő Dubai World Cup, mely 10 millió dollárral a világ legmagasabb díjazású lóversenye.
Tavaly Overdose szereplését vártuk nagy reményekkel, melyek azonban sérülése miatt hamar szertefoszlottak. Idén a 2011-es Év Lova, Ostinato képviseli a magyar színeket, aki legalább két alakalommal lép majd pályára, hiszen az arab versenyszervezők csak ebben az esetben térítik meg a ló utaztatásának meglehetősen borsos költségeit.
A hírek szerint a korábbi Magyar Derby, Millenniumi- és Kincsem Díj győztes versenyló megfelelően akklimatizálódott az új környezethez, és úgy tűnik, hogy a speciális tapeta felület sem okoz gondot számára.
Ha minden jól alakul, először január 24-én egy 2000 méteres, majd február 14-én egy 2400 méteres futamon, végül március 30-án a 3200 méteres Gold Cup-on lépne pályára.
A Dubai World Cup Carnival két hónapja alatt egyébként összesen 27 Group illetve Listed besorolású futamot rendeznek, köztük 7 Group 1 minősítésű versenyt. Az első napon a négy handicap futam mellett megrendezésre kerül a neves Al Maktoum Challenge (Gr2), melyet az előző években olyan lovak nyertek, mint Halling (1995), Spindrift (1999), China Visit (2001), State Shinto (2004) vagy Mendip (2011).
A hipermodern meydani lóversenyközpont
A menetrend (a kiemelt futamokkal):
Január 10.
Al Rashidiya Trial
Al Maktoum Challenge Rd 1 (Group 2)
Január 17.
UAE 2000 Guineas Trial
UAE 1000 Guineas Trial
Január 24.
Cape Verdi (Group 2)
Január 31.
Al Rashidiya (Group 2)
Február 7.
Al Maktoum Challenge Rd 2 (Group 2)
UAE 1000 Guineas (Listed)
Meydan Classic Trial
Február 14.
UAE 2000 Guineas (Group 3)
Firebreak Stakes (Group 3)
Al Shindagha Sprint (Group 3)
Február 21.
Balanchine (Group 2)
Al Fahidi Fort (Group 2)
Február 28.
UAE Oaks (Group 3)
Meydan Classic (Listed)
Március 2.
Nad Al Sheba Trophy (Group 3)
Zabeel Mile (Group 2)
Március 9.
Dubai City of Gold (Group 2)
Al Maktoum Challenge Rd 3 (Group 1)
Al Bastakiya (Listed)
Jebel Hatta (Group 1)
Burj Nahaar (Group 3)
Mahab Al Shimaal (Group 3)
Meydan Sprint (Listed)
Március 30.
Dubai Gold Cup (Group 3)
Dubai Sheema Classic (Group 1)
Dubai World Cup (Group 1)
UAE Derby (Group 2)
Dubai Duty Free (Group 1)
Godolphin Mile (Group 2)
Dubai Golden Shaheen (Group 1)
Al Quoz Sprint (Group 1)
A fesztivál teljes menetrendje és a nevezettek névsora a Dubai World Cup Carnival hivatalos oldalán tekinthető meg.
A Honvédelmi Minisztériumhoz kerülhet a lóversenyfogadás
Amore Boy nyerte a 101. Magyar Derbyt
Több rekordot is megdöntött az idei Kentucky Derby


