Szombaton Magyar Kancadíj

Ünnepi hétvége küszöbén áll a magyar lósport, mivel augusztus 4-én, szombaton a Magyar Kancadíj kerül lefutásra a galoppon, egy nappal később pedig a 98. Magyar Ügetőderby és a Pannónia Díj jelenti a legfőbb látnivalókat a budapesti Kincsem Parkban.

 

Ezen sorok kertében, az utolsó hivatalos információk alapján, a Magyar Kancadíjban állva hagyott és utónevezett telivérekről ejtünk szót, s elemezzük az esélyeket. 

 

A 2400 méterre kiírt verseny, minősítését tekintve Listed besorolást élvez. A futamban kizárólag hároméves lovak indulhatnak, értelemszerűen csak a gyengébbik nem tagjai vehetnek részt benne. Jelen állás szerint tíz kancával kalkulálhatnak a fogadók.

 

A mezőny:

Completta A Kerekes ménes lova a regnáló champion trénernél, Kovács Sándornál áll idomításban. Idén négyszer állt starthoz. Elsőre könnyed sikert arat szerényebb képességű lovak között, majd magasabb osztályban messze lemaradva a nyerőtől csak hatodik helyen végez. Ennek ellenére a Kancadíj előfutamának számító 2000 méteres Erzsébet Királyné Díjban ismét jó formával jelentkezik. Második helyen ér célba, megfutva 2012-es topját, ami a hazai hendikepperek számítása alapján 60-as formát jelent. Utolsó versenyében negyedik, hat kilóval gyengébb teljesítményt nyújtva. A dobogóért csatázhat.

Dylana Szerb színeket képvisel a 2007-es Prix de l’Arc de Triomphe győztes Dylan Thomas lánya. Kilenc alkalommal futott versenyben. Három győzelmet aratott. Nehéz „elhelyezni” a mezőnyben, hiszen Magyarországon még soha nem találkozhattunk vele.   

Finálé Pályafutása során tízszer versenyzett a Telivér Farm II. istálló reménysége, de a nyeretlenek táborától még nem sikerült elbúcsúznia. Ebben az évben egy futást leszámítva, mindig pénzt keresett tulajdonosainak, ráadásul folyamatos fejlődést mutat. A kombinációs játékokból kihagyhatatlan.

Frog House Ír tenyésztésű kanca. Apai ágon a közelmúltban visszavonultatott szupersztár, So You Think féltestvére. A Szenttamási istállóban pallérozódik, Szuna Szabolcs irányítása mellett. Május közepén tízhosszas győzelemmel veszítette el nyeretlenségét homokon. Azóta kétszer láthattuk. A Júniusi Díjban csalódást keltő hatodik, majd ismét korábbi produktumával rukkol elő. Erősebb mezőnyben ez egy harmadik helyezéshez volt elegendő. Pénzdíjas futásban reménykedhet.

High Rainbow Frog House féltestvére. Szlovák tréningből érkezik a versenyre. Idomárja Zuzana Kubovicova asszony, aki Shamal Sally-vel korábban Magyar Derbyt, Millenniumi Díjat és Kincsem Díjat is nyert. High Rainbow pozsonyi helyezés és győzelem után, az Erzsébet Királyné Díjában is megméretett, ahol harmadik lett. A hazai hendikepperek 50,5 formát számoltak neki, ez alapján sokat kellene javulnia a végső sikerhez.

Gipsy Dream A Bih-Ma Kft lova utónevezéssel került a Kancadíj induló közé, miután 2000 méteren erős küzdelemben győzött a Vatinius Díj II. részében. Azzal a formával most is a győzelemért csatázhat.

Seperate Opinion A Central Racing istálló Angliában született kancája kétévesen nem versenyzett, és idén is csak viszonylag későn, május végén mutatkozott be. Első versenyében hatodik, kipróbáltak lovak ellenében, majd biztosan nyeri az Erzsébet Királyné Díját, több most is induló lovat verve. A favoritok egyike.

Színarany Az Erzsébet Királyné Díjában ötödikként ér célba, akárcsak a Vatinius Díj II. részében. Papíron szélső esélyt képvisel. Elképzelhető, hogy istállótársának, Finálénak diktálja majd a tempót.

Tábortűz Tizenkét eddigi versenyével rekorder ebben a mezőnyben a Bábolna – Tatai istálló lova. Az Erzsébet Királyné Díjban hetedik helyen végzett, azóta némi javulást láthattunk tőle, de ide ez is kevésnek tűnik.

Viva La Diva A többszörös champion idomár Ribárszki Sándor trenírozottja. A szezon kezdetén értékes harmadik idősebb lovak között a Sütvényi Díjban, azt követően győz a hároméves kancák mérföldes futamában, a Hazafi Díjban. Májusban és júniusban egyaránt Pozsonyban futott. Előbb dobogós, majd ötödik helyen végez. Egyedüli kancaként indult a 90. Magyar Derbyben, ahol hatodikként éri el a célt. A legmagasabb hendikepszámmal (67) rendelkezik a Kancadíj résztvevői közül. Favoritnak számít.