
Ilyen még nem volt az összeurópai lottó történetében! A játékszabályzat egy kevésbé ismert pontja értelmében, a mai sorsoláson nem kell telitalálatot elérni ahhoz, hogy óriási nyereményt zsebelhessünk be.
A múlt heti, május 8-i sorsoláson az Eurojackpot főnyereménye elérte a játékszabályzatban meghatározott maximális értéket, a 90 millió eurót. Telitalálat azon a sorsoláson sem volt, így a szabályzat értelmében az I. nyerőosztály (tehát az 5+2-es telitalálatért járó) nyeremény nem halmozódhat tovább, hanem a következő (vagyis a mai) sorsolástól az erre szánt összeg az eggyel alacsonyabb, II. nyerőosztály (az 5+1 találatosok) nyereményalapját növeli.
Ez azt jelenti tehát, hogy a mai, péntek esti sorsoláson a telitalálat ismét ugyanúgy 90 millió eurót (körülbelül 27 milliárd forintot) ér majd, mint a múlt héten; az 5+1 találat azonban jóval, úgy 20 millió euróval többet érhet, mint a megszokott párszázezer euró. A 5+1-es találati esélye persze jóval nagyobb (1:4,9 millióhoz), mint a telitalálatosé (1:95 millió), és ennek ellenére általában csak 1-3 nyertes szokott lenni, tehát akár még arra is van esély, hogy valaki egymaga viszi el a hatalmas összeget. Ha máskor nem is, most mindenképpen érdemes tehát próbálkozni az EuroJackpottal, hiszen ez a forintban 6 milliárd körüli összeg most könnyebben megkaparintható, mint az Ötöslottó 4,6 milliárdja, melynek nyerési esélye 1:43 millióhoz, vagy a Hatoslottó, mely 1:8 millióhoz eséllyel vihető el.
Az Eurojackpot történetében egyébként még nem volt példa arra, hogy a jackpot elérje a plafont, ami nem véletlen, hiszen a játék szabályzatának 2014. október eleji módosítása előtt még jóval nagyobb volt a telitalálatos esélye, mint most. Korábban ugyanis 50 számból kellett a játékosoknak eltalálni öt számot, és hozzá még 8-ból kettőt, így akkor a nyerési esély még 1:59 millióhoz volt.
A játék eddigi legnagyobb nyereményét még a módosítás előtt, 2014. szeptember 12-én vitték el, akkor 46 millió eurónak örülhetett egy játékos. Ezt a rekordot most, vagy az elkövetkezendő hetekben valamikor egy igen szerencsés játékos már biztos, hogy megdönti, reméljük, végre egy hazánkfia írja majd be nevét a játék történelemkönyvébe ;)
A román 5/40 lottó szeptember 24-i nyerőszámai és nyereményei
A román 6/49 lottó szeptember 24-i nyerőszámai és nyereményei
Totó eredmények és nyeremények 2023. 38. játékhét 2. forduló


