Lóversenytipp - King George VI and Queen Elizabeth Stakes

2012-07-20
A brit versenynaptár egyik legfontosabb versenyét futják szombaton Ascotban – a háromévesek itt mérhetik össze erejüket először a derby távján az idősebb lovakkal.

 

A hosszúnevű verseny két, 1946-ban illetve 1948-ban alapított futam összevonásával jött létre. Az első, a King George VI egy kétmérföldes verseny volt háromévesek számára, a másodikat, a Queen Elizabeth Stakes-t pedig egy 1 1/2 mérföldön futották. A futamok összevonásának ötlete John Crocker Bulteel, az Ascot-i pálya igazgatója fejéből pattant ki, aki egy komoly nemzetközi versenyt szeretett volna rendezni másfél mérföldön hároméves és idősebb lovak számára. A kombinált futamot először 1951-ben rendezték meg.

A verseny összdíjazása 1.000.000 font, így ez Britannia második legnagyobb díjazású futama az Epsom Derby után.  A futam 2011 óta a Breeders' Cup Challenge része, a győztes automatikus meghívást kap a Breeders' Cup Turf-ra.

A verseny legsikeresebb lova Dahila és Swail, akik kétszer is győzni tudtak itt. A tavalyi győztes, Nathaniel idén is ringbe száll, tehát akár csatlakozhat is hozzájuk harmadikként. Nem lesz könnyű dolga, mert itt lesz a kétszeres Coronation Cup győztes St Nicholas Abbes, a Hardwicke Stakes nyerő Sea Moon, valamint a Melbourne Cup bajnoka, Dunaden is…

 

De nézzük a teljes mezőnyt:

 

Nathaniel (11/4) A négyéves Galileo mén tavaly megnyerte a King Edward VII Stakes-t (Gr2) és a King George-ot (Gr1), azonban a Champion Stakes-en (Gr1) csak 5. lett. Idén csak egy futamon indult eddig, a Coral-Eclipse Stakes-en (Gr1), ahol az év egyik legizgalmasabb befutóját produkálta Farhh-val. A fej-fej melletti küzdelemben kiváló állóképességről tett tanúbizonyságot, tartani tudta Farhh-t, és végül elsőként ért célba. 

Sea Moon (3/1) A világ legjobb zsokéja, Ryan Moore üli majd a négyéves Sea Moon nyergében, aki eddigi 8 futamából ötöt megnyert, háromszor pedig helyezett lett. Nem rossz mérleg, bár meg kell jegyeznünk, hogy Group 1 minősítésű futamon még nem tudott bizonyítani. Tavaly a St. Leger-en harmadik lett Masked Marvel és Brown Panther mögött három hosszal lemaradva. Ezt követően a Breeders’ Cup Turf-on második lett St Nicholas Abbey mögött két hosszal. Idén két futamon indult, egy listed és egy Group 2-es minősítésű versenyen – mindkettőt megnyerte.

St Nicholas Abbey (10/3) Aidan O’Brien ötéves neveltje tavaly megnyerte a Coronation Cup-ot (Gr1), majd harmadik lett itt, a King George-on Nathaniel és Workforce mögött.  A Qatar Prix De L'arc De Triomphe-on (Gr1) csak ötödik lett, azonban egy hónappal később a Breeders’ Cup Turf-on (Gr1)  több mint két hosszal verte Sea Moon-t. Idén a Dubai Sheema Classic-on második lett a nemrég doppingügybe keveredett Cirrus Des Aigles mögött. Következő futamán nagy meglepetésre kikapott nyulától, Windsor Palace-tól a High Chaparral-on (itt hozzá kell tenni, hogy Joe O’Brien beismerten nagyon rosszul lovagolta), majd június közepén magabiztosan, négy testhosszal megvédte címét a Coronation Cup-on. Összességében 14-szer indult eddigi karrierje során, 7 futamot megnyert és 5-ször volt helyezett.  

Dunaden (7/1) A hatéves francia telivér 32 versenyen indult eddigi karrierje során, 9 alkalommal tudott nyerni, 15-ször helyezett volt. A tavalyi Melbourne Cup és a Hong Kong Vase bajnoka idén három futamon indult, mindhármon helyezett volt. Utoljára az Ascot-on indult a Hardwicke Stakes-en, ahol második lett Sea Moon mögött. Zsokéja, Craig Williams elmondta, hogy úgy érzi, hogy annak ellenére hogy három top középtávú ló is van a mezőnyben, versenyben tud maradni Dunaden-nel.

Danedream (10/1) A négyéves német sztárkanca, Danedream eddigi 15 futamából 6-ot megnyert, 4-szer volt helyezett. Tavaly rendkívül meggyőző módon, öt-hat hosszal nyert három Group 1 minősítésű futamot (Berlini Nagydíj, Badeni Nagydíj, Qatar Prix De L'arc De Triomphe). Utolsó múlt évi futamán a Japan Cup-on (Gr.1) azonban csak 6. lett. Idén két versenye volt, megnyert egy Group 2 minősítésű futamot Németországban, aztán utolsó (4.) lett a Grand Prix De Saint-Cloud-on (Gr.1). Trénere nem tud igazán magyarázatot adni erre a gyenge szereplésre, de véleménye szerint a kanca most kitűnő formában van. 

Deep Brillante (16/1) Deep Impact fia a mezőny egyetlen háromévese. A japán telivérnek ez lesz az első európai futama, ezért meglehetősen nehéz összehasonlítani a formáját az olyan brit Group 1 győztesekével, mint Nathaniel vagy Sea Moon. Utolsó futamát, a Japán Derby-t megnyerte, azonban előtte három versenyen át csak helyezett volt. Eddigi karrierje során többféle talajon is futott, managere ezért nem aggódik a brit időjárás miatt. Deep Brillante eddigi mérlege 6 futamból 3 győzelem és 3 helyezés.

Reliable Man (20/1) A tavalyi francia Derby győztese eddigi 9 versenyéből 4-szer nyert és 2-szer lett harmadik. Utolsó négy Group 1 szintű próbálkozása nem nevezhető sikeresnek, igaz a Prix Ganay-n sikerült egy harmadik helyet megcsípnie, azonban utána a Prix D’Ispahan-on csak hetedik, majd idei utolsó startján, a Prince of Wales’ Stakes-en negyedik lett. 

Brown Panther (25/1) Kétévesen csupán egyszer futott, aztán háromévesen mesés sorozatot tudhatott magáénak. Tavaly nyáron három futamot nyert zsinórban, köztük a King George V Stakes-t az Ascot-on. A Német Derby-n csak ötödik lett, azonban a St Leger-en második helyen végzett Sea Moon előtt és Masked Marvel mögött. Idén két futamon indult, a Boodles Diamond Ormonde Stakes-en (Gr. 3) utolsó (4.) lett, majd megnyert egy listed futamot. Eddigi mérlege 10 futamból 5 győzelem és 2 helyezés (Group minősítésű futamon még nem tudott bizonyítani).

Masked Marvel (40/1) Montjeu négyéves fia, a tavalyi St Leger bajnoka, azóta azonban nem tudott sikereket felmutatni. Következő futamán, az Arc-on csak utolsó (16.), idén a Qatar Bloodstock Jockey Club Stakes-en (Group 2) utolsó előtti (7.), majd a Coronation Cup-on (Group 1) harmadik. 

Robin Hood (250/1) O’Brien Galileo apaságú neveltje, valószínűtlen, hogy bele tud szólni a végeredménybe. 13 eddigi startjából kettőt tudott nyerni, ötször volt helyezett.

 

 

King George VI and Queen Elizabeth Stakes Statisztikák:

 

Az utóbbi 10 év nyertesei közül 8 négyéves volt

Ugyan az elmúlt 10 évben az indulók 40 százaléka ötévesnél idősebb volt, ám egyikük sem tudott nyerni.  2000 óta 3 hároméves győztes volt, ketten közülük az Irish Derby-t is nyerték abban az évben, a harmadik pedig a King Edward-on győzött az Ascot-on.

A mezőnyben 4 éves: Brown Panther, Masked Marvel, Nathaniel, Reliable Man, Robin Hood, Sea Moon, és Danedream 3 éves: Deep Brillante

 

Az utóbbi 10 évben sosem nyert kanca

Öt kanca indult az elmúlt tíz évben, de egyikük sem lett helyezett. Utoljára 1983-ban nyert itt kanca, Charter személyében.

A mostani mezőnyben egyetlen leányzó van, a németek üdvöskéje, Danedream.

 

Az utóbbi 10 év nyertesei közül 9 helyezett volt az utolsó futamán

A mezőnyből Brown Panther, Deep Brillante, Dunaden, Masked Marvel, Nathaniel, Sea Moon és St Nicholas Abbey teljesíti ezt a követelményt.

 

Az utóbbi 10 év nyertesei közül 8 nyert futamot az idényben

Az egyik kivételnek ez volt az idényben az első futama, a másik pedig mindkét azévi futamán helyezett volt. 

A mostani mezőnyben Brown Panther, Nathaniel, Sea Moon, St Nicholas Abbey, Danedream és Deep Brillante nyert már futamot idén.

 

Az utóbbi 10 év nyertesei közül 8 nyert már 1m4f távon

Mindkét kivétel 1m2f-en nyert Group 1 futamot, és első próbálkozásuk volt ezen a távon.

A mostani indulók közül Brown Panther, Danedream, Deep Brillante, Dunaden, Nathaniel, Reliable Man, Sea Moon és St Nicholas Abbey felel meg ennek a követelménynek.

 

Az utóbbi 10 év nyertesei közül 7 nyert már Group 1 futamot

Mindhárom kivétel Group 2 szinten nyert 1m4f távon a Royal Ascot-on, több mint három hosszal az utolsó futamán.

A mezőnyben Danedream, Deep Brillante, Dunaden, Masked Marvel, Nathaniel, Reliable Man és St Nicholas Abbey Group 1 győztes.

 

Az utóbbi 10 év nyertesei közül 6 a futam favoritja volt

 

Összefoglalva:

 

A statisztikák szerint Nathaniel, Deep Brillant, St Nicholas Abbey és Sea Moon a leginkább esélyes a győzelemre. 

Nathaniel mindenképp nagy esélyes, szinte csak az szól ellene, hogy nagyon keveseknek sikerült eddig itt a duplázás (Dahila és Swail után ő lenne a harmadik)…

Deep Brillante mindenben megfelel a statisztikák szerinti követelményeknek, kíváncsian várjuk a futam benjáminjának teljesítményét. Trénere mindenesetre kijelentette, hogy ők győzni jöttek…

St Nicholas Abbey ellen csak a kora szól, ötéves ló nem tudott itt nyerni az utóbbi 10 évben…

Sea Moon-nak is egyértelműen jó kilátásai vannak, különösen, hogy úgy tűnik mindenfajta talajon jól teljesít, bár még nem nyert Group 1 futamot. A világ legjobb zsokéjának tartott Ryan Moore-on bizonyára nem fog múlni a bravúr.

 

A fogadóirodák is meglehetősen vegyesen értékelik jelenleg a lovakat. A Ladbrokes-nél a csütörtök reggeli állapot szerint még továbbra is St. Nicholas Abbey a favorit, ám a legtöbb nagy irodánál már hátrébb került a sorban tegnap óta. 

 

Az év egyik legizgalmasabb futamának ígérkező verseny 17:35-kor kezdődik, a BBC2 élőben közvetíti.